114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Június közepén a kerékpárosokat Gyömrőre várják

Gyömrőn rendezik meg június 15-én a Kerékpáros Mezőnyverseny MEFOB-ot, amelyre kizárólag érvényes hallgatói jogviszonnyal lehet jelentkezni. A Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság a Tour de Gyömrő kerékpáros bajnokság társrendezvénye lesz, amely magában foglalja még a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 6. futamát és a 3. Pátria Takarék – Decathlon teljesítménytúráját is, így bárki rajtvonalhoz állhat kerékpárjával, aki kedvet érez a versengéshez.

A rendezvény megnyitója vasárnap 9 órától, a rajt 11.45 órától a gyömrői Szabadság térnél lesz.

Tavaly közel ezer fő nevezett be a Tour de Gyömrő bajnokságaira. Mivel Magyarországon csak ritkán adatik meg, hogy ilyen nagy létszámú verseny résztvevőjeként mérettethesse meg magát az ember, érdemes mielőbb mérlegelni a nevezéseket, hiszen a helyszínen már 1 000 Ft-os nevezési díjat kell majd fizetni.

A két vagy három fős lány, fiú, illetve vegyes csapatban indulóknak online a megjegyzés rovatban kell feltüntetniük annak a csapatnak a nevét, amelyben részt kívánnak venni, s emellett a megjegyzés rovatba be kell írniuk oktatási intézményük nevét és diákigazolványuk számát is. A helyszínen külön csapatnevezési lap kitöltésével lehet csapatba nevezni.

A kategóriák első 3 helyezettjei érem díjazásban részesülnek. A verseny rövid távja 30 km, hosszú távja 80 km. Az útvonal a rövidebb szakaszon Gyömrő – Péteri – Monor – Gomba – Monor – Péteri – Gyömrő között húzódik. A hosszabb távon a kerékpárosok a Gyömrő – Péteri – Monor – Gomba – Bénye – Káva – Pánd –Tápióbicske – Tápiószentmárton – Tápióbicske – Pánd – Káva – Bénye – Gomba – Monor – Péteri – Gyömrő útvonalat járják majd be.

További információk az esemény oldalon olvashatóak

 
Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink