112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

IDUS2020 a COVID-19 árnyékában

A COVID-19 Magyarországon teljesen keresztül húzta a MEFS számításait, de hála a lelkes egyetemi sportközösségeknek idén is sikerült számos egyetemen megvalósítani a MEFS támogatásával az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját.

Olvasási idő: 2 perc

A 8 egyetem, 150 fős hallgatói részvétellel tervezett egyetemközi vetélkedőt, mely az IDUS2020 központi rendezvényét adta volna a BeActive Night eseményhez csatlakozva, sajnos a vírushelyzet miatt le kellett mondani. A MEFS-nek két héttel szeptember 20-a előtt B tervvel kellett előállnia annak érdekében, hogy ne maradjon el idén a közös egyetemközi esemény. A nyáron virtuális és immár nemzetközi formában is lebonyolított 5vös 5km-es futóversenyhez csatlakozott ismét a MEFS IDUS2020 központi eseménye, amely – a hazai szabályozást betartva – immár hagyományos terepen az ELTE Lágymányosi Campusa körül került megrendezésre. A futásra összesen 343-an neveztek, ebből 201 hallgató, 11 különböző egyetemről (BCE, BGE, METU, BME, ELTE, EKE, GDF, CEU, PPKE, SE, TE). A leggyorsabbak idén az ELTE futói voltak.

 

MEFS nemcsak a központi IDUS eseményt szervezi, melyen minden egyetemről várnak résztvevőket, hanem az egyetemek egyéni IDUS programjait is támogatja. Idén a vírushelyzet miatt jóval kevesebb egyetem tudott csatlakozni a kezdeményezéshez, de annál színesebb és érdekesebb programok tarkították a kínálatot. Az IDUS2020-ban részt vevő intézmények sportirodai munkatársai a járványhelyzethez alkalmazkodva próbálták kialakítani eseményeiket. Így találkozhattunk online megoldásokkal, sportos kvízzel egybekötött teljesítménytúrával, és kiscsoportos teremsportágakkal. A legnépszerűbb sportágak közé tartozott a röplabda, amit biztonságosan űzhettek a hallgatók, hiszen a játékosok között nincs kontakt, de a Szegedi Tudományegyetemen hasonló logikát követve került be a tollaslabda is a programba. Számos helyen kiegészültek még az események kipróbálható innovatív eszközökkel, újdonság erejével ható sportágakkal és előadásokkal az egyetemi sportlehetőségekkel kapcsolatban. A Dunaújvárosi Egyetem az online megoldásokra helyezte a hangsúlyt, számos kihívást meghirdetve, a hallgatók teljesítményét feltöltött videók alapján értékelte a szakmai zsűri. A kihívások játszották a főszerepet az Eötvös József Főiskolán is, ahol értékes nyereményekért versenyezhettek a hallgatók rövid, de annál izgalmasabb sporttevékenységekben.

 

Az IDUS2020-hoz csatlakozó egyetemek:

  • Dunaújvárosi Egyetem
  • Edutus Egyetem
  • Eötvös József Főiskola
  • Eszterházy Károly Egyetem
  • Szent István Egyetem Kaposvári Campus
  • Szegedi Tudományegyetem

Összességében több ezer hallgatót sikerült megmozgatni Magyarországon a járványhelyzet ellenére, a legkülönfélébb sportprogramokkal az IDUS2020 keretében a BeActive héttel közösen.  #LetsIDUS2020

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK











Banner
Banner
Banner
Támogatóink