114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Hosszabbításban verte a(z ELTE-)BEAC a DEAC-ot a férfi Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság 5. fordulójában

Négy mérkőzést játszottak le a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a férfiaknál, s ebből kettő kimondottan izgalmas, színvonalas találkozó volt. A keleti csoport egyetlen mérkőzésén a BEAC-DEAC összecsapáson a meccs eleje és a vége a hazaiaké volt, akik hosszabbításban kerekedtek a debreceni együttes fölé. A nyugati csoportban izgalmas, fordulatos összecsapáson tudott nyerni a Mosonmagyaróvár a Közgáz otthonában. Az NKE csapata is megkezdte szereplését, a BME-MAFC ellen egy negyeden, a SMAFC-cal szemben pedig egy félidőn át bírta erővel, s volt egyenrangú ellenfél, de végül mindkétszer simán kikapott.

Keleti csoport: 

 

ELTE BEAC - DEAC 82 - 79 (19-9, 16-22, 15-24, 21-16, 11-8)

Budapest, Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Németh, Makrai

 

ELTE BEAC: Szabó 6/3, Somosi 3, Tímár 10/3, JÓNÁS 10, BARTOS 21/3. Csere: BORSOS 15, IPACS 19/12, Filák. Edző: Csányi Zoltán

DEAC: POLLÁK 13/3, Zsuga 3/3, Sólyom 5, Bakos 1, SIPOS 18/15. Csere: Komlósi 2, Berzi 3/3, FÁBIÁN 26/9, Papp, MÁSZLÉ 7/3. Edző: Tankó István

Az első negyed fantasztikusan sikerült az ELTE diákjai számára. Jó ütemű támadások, egymást segítő védekezés jellemezte játékukat. Támadásban a hazaiaknak volt türelmük végig játszani az akcióikat, míg az elég jelentős megterheléssel járó "erőltetett menet" - egyetemi bajnokság, U20, NB I B - közben lévő debreceniek elég tompán kezdtek.  A második negyedtől aztán a hazaiakon is elkezdtek mutatkozni  a fáradtság jelei kezdtek, ami elsősorban annak tudható be, hogy a csapatban szereplő játékosok egy része nemrég gyógyult fel betegségéből. Ennek megfelelően a DEAC csapata a 26 pontos 15 lepattanós dupla-dupláig jutó Fábián Szabolcs vezérletével átvette az irányítást és a vezetést. A kért középső szakaszban görcsössé vált a a budapesti csapat, játékosai inkább egyénieskedtek, ami messze nem volt olyan sikeres, mint az első etap tudatos csapatjátéka. Az utolsó játékrészre aztán Csányi Zoltánnak sikerült visszavezetnie fiait az első negyedben látott felfogás irányába. A záró szakaszban az ELTE-BEAC végig futott az eredmény, s ellenfele után, de próbált "tapadni"  a debreceni együttesre.  A 38. percben 5 ponttal vezetett a DEAC, de a hősiesen, óriási szívvel küzdő hazaiak a végén Tímár Gergely kosarával hosszabbításra mentették a mérkőzést. A ráadás Sólyom Bence révén ugyan vendég találattal indult, de erre Ipacs Donát két triplája, valamint Bartos Balázs duplája révén 8-0-lal felelt az extázisban kosarazó hazai együttes. A szintén nagyot küzdő DEAC egy 6-0-lal még egalizált, de fordítani már nem tudott, egy jó büntetővel, valamint Jónás Bence kosarával bebiztosította győzelmét az ELTE-BEAC egy olyan - sajnos zárt kapus - meccsen, amely, ha látják, remek hírverése lett volna az egyetemi kosárlabdának.

Csányi Zoltán: - Hihetetlen küzdőszellem jellemezte a csapatot, végre a védekezésünk is kezd összeállni. Megértették a srácok, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha az egyéni ambíciójukat némileg alárendelik a csapat érdekeinek. A jelen helyzetben ugyan minden bizonytalan, de amennyiben tovább tudunk dolgozni, úgy remélem, hogy ezen az úton tudunk tovább haladni. Gratulálok a fiúknak!

Tankó István: Gratulálok az ELTE csapatának, kiváló mérkőzést játszottunk, sajnos a mérkőzés végén ők jobban koncentráltak, pihentebbek voltak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_729

 

Halasztott mérkőzések:

Miskolci Egyetem—TFSE 12.09

DMSE—EKE Eger (az időpontról később egyeztetnek a felek)

 

 

Nyugati csoport:

 

Közgáz - Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem MOGAAC 78-86 (10-24, 24-20, 19-21, 14-21)

Budapest, Kinizsi u., zárt kapuk mögött. V.: Bagi, Gaál N.

 

Közgáz: LACZÓ 12/6, Gőczi, Bernacchini 2, KISS B. 16/3, ÚR 15. Csere: LIMPEK 11/3, PAPP D.. 14/12, Kereszty 3/3, Bartha 4, Máriás 1. Edző: Vladár Csaba

MOGAAC: GEIGER 16/12, KÁMÁN 12/6, Szabó M. 5. Horváth Á. 4 DOMSITZ 26. Csere: HÁGEN 13/3, BAKON 9/3, Varga T., Iváncsics, Karsai. Edző: Laky Tibor

 

Nagy kár, hogy zárt kapuk mögött rendezték ezt a remek, színvonalas összecsapást, amely kiváló hírverése lett volna az egyetemi kosárlabdának. A vendégek ezúttal teljes keretükkel, a hazaiak viszont erősen tartalékos összetételben léptek pályára. Egymásnak estek a felek, kezdetben váltva estek a kosarak. Bár a vendégek, elsősorban a 210 centis Domsitz Márton és a 198 centire nyúlt Horváth Ádám révén jelentős magassági fölényben játszottak, hazai részről kezdetben éppen két belső játékos, Kiss Barnabás, valamint Úr Mátyás  volt eredményes. Kettejük harcos palánkok alatti játéka révén tartotta a lépést a Közgáz a két Bálint, Geiger és Kámán, valamint Domsitz vezette óváriakkal. A szakasz közepén aztán egy 11-0-s rohamot bemutatva a MOGAAC ellépett a kapkodó hazaiaktól. A negyed végén azonban 2 triplára építve egy 8-0-lal szorossá tette a meccset a Közgáz. És lendületben is maradt a 2. etap elején, olyannyira, hogy a 8. és a 11. perc között egy 13-0-t "repesztve" meg is fordította az állást. A huszáros hazai rohamban főszerepet vállalt két cserejátékos, Limpek Balázs és Papp Dominik, akik igen jó dobóformát mutatva szálltak be, Kiss B. pedig remek ütemű szerelésekkel vétette észre magát. A 2. negyedben szűk hazai vezetés mellett zajlott a továbbra is lüktető, élvezetes játék. A vendégeket ekkor Domsitz szinte egyedül tartotta versenyben. A félidő hajrájában 5 ponttal megugrott a Közgáz, de vendégek letámadással labdákat, s könnyű kosarakat szerezve szünetre 1 pontra zárkóztak föl.

Rosszul kezdődött a második félidő az óváriaknak, egyik meghatározó játékosuk, Horváth Ádám - képletesen szóval - elveszítette a fejét, csapata pedig őt, mivel a reklamálásért kapott technikait követően ki is állították. Az eset nem törte meg a vendégeket, náluk is előlépett két játékos a kispadról: Hágen Tamás és Bakon Csanád néhány remek megmozdulásával szűk előnyt állandósítottak a vendégek, a Közgázt ekkor betörések után szerzett bravúros kosaraival Laczó Levente tartotta versenyben. A záró etapra 1 pontos óvári vezetéssel fordultak a felek, s ez részben azért alakult így, mert a hazaiak jó néhány büntetőt elhibáztak.

A 4. negyedet jobban, két duplával kezdve fordított a Közgáz. A folytatásban fej-fej mellett váltott vezetéssel haladt a két fél, majd a szakasz közepén egy 9-1-gyel megugrott a Domsitz vezette Mosonmagyaróvár. Hazai időkérés után Kiss vezényelt egy 5-0-s hazai "részhajrát", az utolsó percre egy triplányi előnnyel fordultak a vendégek. A végjátékban Geiger triplája, majd két sikeres büntetője pontot tett a remek találkozó végére. Hazai részről Kiss B. (16 pont, 11 lepattanó, 4 blokk), a vendégektől pedig a Közgáz védekezésének megoldhatatlan feladatot jelentő Domsitz (26 pont - 11/12 mezőnyből, 4/5 büntetőből - 18 lepattanó) zárta dupla-duplával a kitűnő mérkőzést, amelyen döntő volt, hogy a vendégek sokkal pontosabban (11/21, 52,38% ill. 10/13 76,92%) céloztak a büntető vonalról.

 

Vladár Csaba: - Nagy iramú, színvonalas mérkőzést játszottunk, amelyen úgy érzem, ennyivel jobb volt a Mosonmagyaróvár, amelynek gratulálok a győzelemhez. Nagyot küzdöttünk, de a védekezésben kicsit felőrlődtünk, így a végjátékban több tiszta helyzetet is kihagytunk. Bízunk a jobb folytatásban, s persze abban, hogy egyáltalán lesz folytatás.

Laky Tibor: - Nagyon örülök a győzelemnek. Bevallom, amikor elhúztunk több, mint tíz ponttal, azt gondoltam, könnyebb lesz, de hoztunk pár rossz döntést. Ezekkel magunkra húztuk a jól küzdő Közgázt, és ez némi frusztrációt eredményezett nálunk, amely miatt elvesztettük egyik játékosunkat. A hajrában, a kritikus szituációkból azonban mi jöttünk ki jobban, a végén helyén volt a szívük a srácoknak. Remélem, nem ez volt a szezonzáró mérkőzés.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_704

 

 

 

NKE SE - BME-MAFC 46-88 (17-19, 9-23, 14-21, 6-25)

Budapest, Ludovika Aréna, 40 néző. V.: Nepp, Tóth

 

NKE-SE: OBERMANN 20/6, Pálvölgyi 9, Póczos S. 4, Mitiner 2, PÓCZOS M. 7 . Csere: Ferjancsik 4, Németh. Edző: Ifj. Paulik Tamás

 

BME-MAFC: SVÉDA 10/3, BÓR 17/9, Szűcs 9, Sebők 8, CSEPREGI 10/3. Csere: GRILLI 9/3, Csapó 8/6, HARSÁNYI 8, Mohamed 7/3, Kulik 2. Edző: Tiba Klára

 

Az eddig kiírt találkozói elhalasztása után az ötödik fordulóban bekapcsolódott az NKE csapata is, amely az eddig 2-2-vel álló BME-MAFC-ot látta vendégül. Az első negyed nagy iramú, lendületes, jó játékot hozott, amelynek végén két ponttal a vendégek vezettek. A félidőben viszont már 16-tal miután a hazai gárda játéka meglehetősen pontatlanná vált, rosszul céloztak, és védekezésben sem találták az ellenszert a BME gyorsabb, pontosabb játékára. A 3. negyed megint kiegyenlítettebb játékot hozott, de a 4. negyed nagyon "hajazott" a másodikra:  a "műszaki alakulat" a tripla-duplához közel járó Svéda Szabolcs (10 pont, 13 lepattanó, 8 gólpassz), valamint a szintén dupla-dupláig jutó Csepregi Ádám (10-10 pont és lepattanó) vezetésével könnyedén szerzett kosarakat, míg az NKE csapata csak szenvedett támadásban. A végül 9 hárompontost is szerző vendégek magabiztos győzelemmel távoztak a Ludovika Arénából. 

 

Ifj. Paulik Tamás: - Rengeteg hibával játszottunk, ez senki ellen nem fér bele, ráadásul kintről mindössze két kosarat tudtunk szerezni ami szintén döntőnek bizonyult.

Tiba Klára: - Nehéz szívvel jöttünk a mai meccsre, mert félő volt, hogy idén most játszunk utoljára. A srácok mindent beleadtak, gratulálok nekik, szeretem a lelkesedésüket!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_706

 

 

A 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés: 

 

NKE SE – SMAFC 43-72 (8-11, 13-17, 10-22, 12-22)

Budapest, Ludovika Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Rózsavölgyi, Káré

NKE-SE: Pálvölgyi 10, Obermann 9/3, Póczos M. 2, Póczos S. 2, Mitiner 2. Csere: PILINSZKI 14/6, Józsa 4. Edző: Ifj. Paulik Tamás

SMAFC: HEISZENBERGER 28/12, HIPSÁGH 24/3, Szegedi RÉTI 10, Barcza. Csere: Janzsó 5/3, Hajdók 5/3, Nichter, Szilágyi, Fekete. Edző: Dr. Czeglédy Tamás

 

Bár a hazaiaknak e mérkőzés előtti napon is volt meccsük, ez az első percekben nem látszott rajtuk, lendületesen kezdtek, s az első negyed hajrájáig vezettek is. A szakasz végén pontosabbá vált a soproniak játéka, akik egy 5-0-lal  fordítottak. A mindkét fél részéről elég sok hibával tarkított első félidő végén21-28 állt az eredményjelzőn.

A 3. negyedtől a vendégek fokozatosan magukra találtak, és folyamatosan növelték a különbséget. Szereztek kosarat távolról, lerohanásból, és szép akció végén is. Az előző napi meccs miatt egyre inkább fáradó NKE próbált kapaszkodni, de hiába vezettek szép támadásokat a befejezésekbe nyilván a fáradtság miatt rendre hiba csúszott. A különbség egyre csak nőtt, végül a két dupla-duplát elérő játékosa, Heiszenberger Norbert (28 pont, 12 lepattanó) és Réti Boldizsár (10 pont, 16 lepattanó), valamint a sokat vállalva végül 20 pont fölé jutó Hipságh Barna vezetésével biztosan győzött a vendégcsapat.

 

Ifj. Paulik Tamás: - Sajnos az előző napi dobóformánkat sikerült mára is „átmenteni” így csak fellángolásokra futotta részünkről. Gratulálok a Sopronnak!

Dr. Czeglédy Tamás: - Örülök, hogy végre ennyi játékossal el tudtunk jönni, reméljük erre a jövőben is lesz lehetőségünk. Gratulálok a hazai csapatnak, akik az első félidőben szívósan küzdve jól tartották magukat, valamint a saját játékosaimnak is, amiért a második félidőben feljavult a dobószázalékuk.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_708

 

 

Halasztott mérkőzések:

SMAFC—SZOESE 2021. 01.25

PTE-PEAC—Veszprémi ESC (az időpontról később egyeztetnek a felek)

 

Fotó: Práczki Péter

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink