114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Három napos küzdelem után letették a kardot az egyetemisták

Vasárnap délután ért véget a Sporttudományi Oktatóközpontban rendezett három napos vívó MEFOB.

Az összesített táblázatban a Budapesti Műszaki Egyetem érdemelte ki az első helyet, mögötte zártak a Debreceni Egyetem, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói.

Az esemény ünnepélyes megnyitóján Dr. Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere beszédében kitért  az egyetemi sportban is dinamikus fejlődést mutató városra, Dr. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára az egyetemi vívás fejlesztésének lehetőségeiről beszélt, míg prof. Dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese köszöntőjében kiemelte az egyetem felelősségét a hallgatók testkultúrájában.

Ugyancsak jelen volt Asztalos Péter, Hajdúhadház alpolgármestere illetve az 1964-es olimpiai bajnok és Universiade-győztes Sákovicsné Dömölky Lídia, akit a ceremónia keretében 80 éves születésnapja alkalmából köszöntöttek a díszvendégek. Dömölki Lídia megható beszédben saját példájára is hivatkozva buzdított a sport és a tanulás művelésére a hallgatókat. 

Április 1.
A megmérettetés a férfi párbajtőrözők egyéni versenyével indult, ezt követően a női versenyzők léptek pástra. Egyéni küzdelemben 35 férfi, és 26 női párbajtőröző csapott össze a bajnokság első napján.

A férfiak mezőnyének szoros döntőjében a PTE két hallgatója, az Universiade bronzérmes Berta Dániel (PTE) és Peterdi András (PTE) vívott az aranyért. Peterdi két tussal győzte le klubtársát. A dobogó harmadik fokára Serra Solt (DE) állhatott, felülkerekedve az Újvári Mártonnal (SZTE) vívott küzdelemben.

A női párbajtőr döntőben Bohus Réka (NKE) és Mihály Kata (DE) folytatott szintén kiélezett küzdelmet az aranyért, végül Bohus 3 tussal győzte le ellenfelét. A bronzéremért Felker Adrienn (NKE) és Mansouri Maja (PTE) csaptak össze, a mérkőzés Felker győzelmével zárult.

A bajnokság a csapatversenyekkel folytatódott. A férfiaknál a Pécsi Tudomány Egyetem Berta Dániel, Hesz Krisztián és Peterdi András összeállítású csapata állhatott a dobogó legfelső fokára, 45:38 arányban legyőzve a Óbudai Egyetem Káli András, Liszkai Tamás és Világosi Mihály alkotta trióját. A harmadik helyen a Budapest Műszaki egyetem csapata végzett 45:32-vel, Kovács Miklós Márton, Németh Viktor, Szabó Bence András és Valicsek Péter együttes versenyével. A Debreceni Egyetem csapata a hatodik helyen zárt.

A női csapatküzdelem dobogósa a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hármasa lett, BOHUS Réka, FELKER Adrienn és RIGÓ Zsuzsanna 45:31 arányú győzelmével, a PTE BEN JABALLAH Dorra, HAJDÚ Réka és MANSOURI Maya alkotta csapat felett. A bronzérmet a Debreceni Egyetem BACSÓ Zsófia, MIHÁLY Kata és PÁRTOS Zsófia összeállítású csapata hozta el a 45:43 arányú BME-vel vívott szoros küzdelemben.


Április 2.
A bajnokság második napján 31 férfi és 17 női tőröző indult az aranyérem elnyeréséért. A férfiak viadalában szegedi arany született, BAKÓ Tamás (SZTE) egy rendkívül izgalmas mérkőzésen kerekedett felül ellenfelén, BALOGH Boldizsáron, 15:12-vel. VALICSEK Péter (BME) és LISZKAI Tamás (OE) vívotta harmadik helyért, LISZKAI 15:6 arányú győzelmével zárult a döntő. ULLMAN Yotum debreceni hallgató a legjobb nyolcban búcsúzott ellenfelétől, BALOGH-tól.

A nők küzdelméből KÁLMÁN Eszter Éva (BME) került ki győztesen, 2 tussal (15:13) megelőzve LUPKOVICS Dóra (BCE) tőrözőt a szoros döntőben. A dobogó harmadik fokára SZALAI Szonja (TE) állhatott, 15:4-re legyőzve BALOGH Rékát (BME). A debreceni Mihály Kata az elődöntőbe jutásért esett ki a LUPKOVICS ellen vívott küzdelmében.

A csapatmérkőzések női mezőnyében a Budapesti Műszaki Egyetem diákjai győzedelmeskedtek, BALOGH Réka, GAJDÁN Zsófia és KÁLMÁN Eszter együttesével. 45:36 arányban kerekedtek ellenfelük, a Debreceni Egyetem csapata felé, így PÁRTOS Zsófi, MIHÁLY Kata és FRIESEL Éva hármasa az ezüstérmet hozta el. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem RIGÓ Zsuzsanna, FELKER Adrienn és BOHUS Réka alkotta csapata, kiesve a DE-vel vívott összecsapásban, a harmadik helyet szerezte meg.

A férfi tőrözők közt 8 csapat is indult, rendkívül szoros döntőkkel zárva a MEFOB második napját. Vissza-visszatérően a 45:42 arányú meccsek döntője volt ez. Az aranyérmet az Óbudai Egyetem triója érdemelte ki 3 tussal (45:42), KÁLI András, KARVALICS Ádámés LISZKAI Tamáscsapatával. Második helyen a BME együttese végzett, GRÓF Attila, HÁRI Máté Ferenc és VALICSEK Péter küzdelmével. A harmadik helyről ugyancsak 3 tus döntött (45:42), végül a Budapesti Corvinus Egyetem diadalmaskodott a BALOGH Boldizsár, SOPRONI SZABÓ Benedek és SOPRONI SZABÓ Domonkos alkotta csapattal. Debrecen csapata az 5. helyen végzett,ARANYOS Gergő,SERRA Soltés ULLMAN Yotumtriójával, ugyancsak 45:42-es győzelmet aratva az ELTE csapata felett.

 

Április 3.
A hétvégi versenysorozat a kardozók egyéni-, és csapatküzdelmeivel zárult. Előbbiben 25 férfi és 9 női versenyző mérettette meg magát. A férfiak mezőnyében az Universiade válogatott Ravasz Etele (ELTE) 3 tussal győzte le (15:12) hallgatótársát Soproni Szabó Domonkost (ELTE), harmadik helyen Pálovics Bálint (BME) zárt, 15:11 arányban felülkerekedve Soproni Szabó Benedek (ELTE) teljesítményén.

A női kardozók között BME-s arany született, Pénzes Borbála 15:9-es győzelmével Sétáló Mirella (BME) felett. A dobogó harmadik fokáért kiélezett küzdelem folyt Szilágyi Fruzsina (BCE) és Gyepesi Flóra (ELTE) között, végül Szilágyi 2 tussal (15:13) bizonyult jobbnak ellenfelénél. A debreceni Telek Edina a nyolcba, míg Pártos Zsófia az elődöntőbe jutásért esett ki.

A csapatküzdelmek férfi mezőnyében szintén az ELTE vitte haza az aranyérmet, a Balázs Boldizsár, Ravasz Etele és Soproni Szabó Benedek összeállítású csapat 45:31 arányú győzelmével a BME-sek felett. A Kiss Ábel, Pálovics Bálint, Piller Gergely és Lublóváry Soma alkotta csapat így a második helyen zárt. Őket szintén ELTE-s alakulat követte a harmadik helyen, Beneda Tamás, Horváth Márk és Soproni Szabó Domonkos triója az Óbudai Egyetem felett aratott szoros, 45:40 arányú győzelmet.

A nők között a BME és DE hallgatói csapata mérettetett meg, előbbi 45:25 arányú győzelmével.

A bajnokságot az Universitas váltó zárta – vegyes csapatverseny, az egyes csapatok hat főből állnak, minden fegyvernemben egy-egy fő férfi és nő indulhat – a dobogón, akárcsak az összesített táblázatban a BME végzett az első helyen, majd a DE és az NKE hallgatói gárdája.

 

Forrás: http://www.haon.hu/

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink