114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Ne csak ábrándozz, kezdd el a parkourt!

Egyfajta filozófiaként indult, ma már komoly versenysport is a parkour, melyhez tökélyre fejlesztett atletikus és akrobatikus képességek szükségesek. 

Olvasási idő: 3 perc

Parkourosnak lenni nagyon menő: ugrálás a háztetőkön, szaltózás a falakról, suhanás a korlátok felett. A sportág lényege, hogy A pontból a lehető leggyorsabban és a lehető leglátványosabban (ez inkább a freerunning) jussunk el B pontba különféle akadályokat leküzdve. Hogy mindezt megtehessük, rengeteg gyakorlás szükséges, de mellette komoly önfegyelem és koncentráció kell ahhoz, hogy valakiből nagyszerű parkouros lehessen. Az alapokat egy francia katonatiszt, Georges Hebert fektette le a Natural Method megalkotásával, majd a mai arculatát David Belle-nek köszönhetően nyerte el a 90-es évek végén. 2001-ben róluk készült a Yamakasi című film, ami a parkourosok között igazi kultfilm, sőt inspiráció.

Jól hangzik? Már csak az a kérdés, hogyan kezdd el? Igazából már mindannyian belekóstoltunk, hiszen az általános és középiskolai tornaórákon elvégzett mindenféle gyakorlatok (pl. szekrényugrás, bukfencek) megvetik a parkourozás alapjait, elvégre ez a sport is futásból, ugrásból, mászásból, gurulásból áll. Természetesen egy alap állóképesség kell a parkourozás elkezdéséhez, aztán, ha már benne vagy, akkor az állóképességed is egyre jobb lesz.

Parkour-edzők azt tanácsolják, hogy mielőtt bármit is elkezdenél, fontos, hogy fejben ott legyél: legyen meg a szükséges fókusz, ismerd a határaid és haladj lassan! Hogyha ez megvan, akkor elkezdhetsz edzeni: a megfelelő fizikai állapot eléréséhez saját testsúlyos edzéseket javasolnak a szakértők (elsősorban guggolás, fekvőtámasz, lábemelés és húzódzkodás), valamit egyensúlyfejlesztő-gyakorlatokat.

A kezdő parkourosnak négy alapvető mozgást kell tökéletesen elsajátítani, hogy továbblépjen:

  • Földetérés - nagyon fontos a talajfogás, hiszen egy rossz leérkezésből jobb esetben ficam, rosszabb esetben törés is lehet. Ez a videó mutatja, hogy csináld.
  • Miként ugorj át egy akadály fölött
  • Hogyan húzd fel magad
  • Pontos ugrás

Mindezek akár otthon is gyakorolhatók, de amint kicsit komolyabban veszed a dolgot, mindenképpen keress egy parkouros csapatot, ahol tapasztalt edzők segítenek, hiszen közösségben könnyebb megtanulni új mozdulatokat.

Magyarországon több helyen (itt és itt) is vannak parkour edzések (már amikor éppen szabad edzéseket tartani), de a legfontosabb hely a Hall of Parkour Hungary (HOP), ahol biztonságos körülmények között edzhetnek kezdők és haladók, na és persze a legprofibbak.

A parkour ma már nem csak egy életforma, de komoly sport is, a FIG (Nemzetközi Tornaszövetség) egyik szakága, ami jól mutatja a népszerűségét. De ne ezért kezdd el, hanem mert ez az egész testet megmozgató, látványos sport, amelyben nem csak testileg, de mentálisan is erősödhetsz!

Szöveg: Janzsó Miklós

Fotó: freepik

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink