110 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Győzött, így továbbjutott a Szeged

A vendég miskolciak kezdtek jobban a ki-ki mérkőzésen, s egy negyed után vezettek is. A második negyed egyértelműen a szegedi csapaté volt, szünetben már a hazaiak vezettek. A második félidő élvezetes, színvonalas játékot hozott, nem adta olcsón a bőrét a miskolci együttes, de a kritikus helyzetekből rendre a szegedi csapat jött ki jobban.

USC Szeged - MEAFC  77-69 (12-18;18-10; 21-18; 26-23)
Szeged, egyetemi és főiskolai bajnokság, férfi keleti csoport

Szeged: GYURICSKÓ 10/3, Fellegi 4, ROZS 15, VARGA 24, Szőke 4.  Cs: Gura 8, Horváth 4, Kátay 8, Liszkai.
MEAFC: Szepesi 9, KISS 14, BAPTISZTA 15/3, TAKÁCS 19/9, Hadházi 3.  Cs: Nádasi 4/3, Sörlei 3/3, Horváth 2, Veres, Tamás.

Óriási, a csoport 4. helye, azaz a a felsőházi rájátszásba jutás volt a tét a találkozón, akkor is, ha a szegediek ősszel nyerni tudtak Miskolcon. Ezúttal kezdetben a tét a hazaiakat nyomasztotta inkább, idegesen, pontatlanul kezdett a szegedi csapat. Ezt kihasználva a MEAFC Baptiszta és Takács eredményessége révén előnyt szerzett. Nagyot fordult a játék képe a második szakaszra. A szegedi együttes összekapta magát védekezésben, a miskolci alakulat viszont elbizonytalanodott. A Varga és Rozs vezette hazai csapat fokozatosan csökkentette hátrányát, sőt a félidő végére már 2 pontos előnyt szerzett.

Térfélcsere után fej-fej mellett haladtak a csapatok, szűk hazai vezetés mellett kiegyenlített volt a játék. A befejező 10 perc előtt 5 ponttal vezetett a szegedi együttes. A hazaiak a záró negyed nagy dobópárbajában a kritikus helyzetekben nyugodtabbak voltak, pontosabban játszottak, így végül megnyerték a küzdelmes, fordulatos mérkőzést, és továbbjutottak a negyeddöntőbe.

 

Banner
Támogatóink