114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Gyorsasági görkorcsolya csapat az Universiadén

Gyorsasági görkorcsolyában és ritmikus gimnasztikában is lesznek magyar sportolók a 29. nyári Universiadén augusztus 19. és 30. között, melyre az utóbbi 40 év legnagyobb magyar csapata készül 141 sportolóval.

 "Sajnos mi még nem vagyunk olimpiai sportág, de örülünk, hogy bekerültünk az Universiade programjába. Ez egy nagyon összetett sportág, kell hozzá koordináció, gyorsaság, mozgékonyság és bátorság, hiszen néha esések is előfordulnak. Vannak rövid távok, hosszú távok, iramjátékok, verekedések.” – monda Török Réka a görkorcsolya csapat tagja, aki a Szegedi Tudományegyetem hallgatója.

„4-5 évesen kezdtük ezt a sportot, minket már beszippantott, el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle.” – tette hozzá Sántha Blanka (Budapesti Corvinus Egyetem), a görkorcsolya csapat másik tagja.

 „A mezőny első harmadában, az első 10-ben szeretnénk végezni. Reméljük tudásunk legjavát nyújtjuk majd Taipei-en” – fejezte be Kopilovic Eleonóra (Szegedi Tudományegyetem).

 A görkorcsolyázók mellett az RG-s lányok is jó szereplésben reménykednek.

Ludányi Laura Dóra (Budapesti Metropolitan Egyetemen) az együttes kéziszer csapat tagja mesélt az utazás előtt: "Az Universiadéra alakultunk, nagyon jól halad a felkészülésünk, ha sikerül kevés hibával lehoznunk a gyakorlatokat, akkor akár éremre is esélyesek is lehetünk. Az RG egy olyan sportág, ahol bárki hibázhat, reméljük nem mi fogunk.” – mondta Laura.

 Az Universiadén 14 sportágban (asztalitenisz, atlétika, golf, gyorsasági görkorcsolya, íjászat, judo, kosárlabda női és férfi csapat, ritmikus gimnasztika, taekwondo, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda női és férfi csapat), 47 felsőoktatási intézmény 141 versenyzője indul. A 141 hallgató közül 124 jár hazai egyetemre, a többiek 6 ország intézményeit látogatják, a legtöbben 12-en az Egyesült Államokban tanulnak. A magyar intézmények közül a legtöbben a Testnevelési Egyetem hallgatói (21 fő), az ELTE 18 fővel követi.

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink