114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Gyász: elhunyt Kovács Barnabás, a Magyar Sí Szövetség északi szakágának szövetségi kapitánya

Életének 71. évében autóbalesetben elhunyt Kovács Barnabás, a Magyar Sí Szövetség északi szakágának szövetségi kapitánya.

Kovács Barnabás évtizedek óta a hazai sísport meghatározó alakja, egyik legnagyobb egyénisége volt. Román síversenyző bajnok édesapjától sajátította el a síelés alapjait kétévesen, testvérével, Kovács Gedeonnal együtt. A Honvéd színeiben tizennyolc éves koráig versenyzett, több ifjúsági bajnokságot nyert, és tagja volt az alpesi sí válogatott keretnek.

Edzői pályája 1972-ben indult, miután elvégezte a tanári és sí szakedzői szakot a Testnevelési Főiskolán. 1973-tól a magyar alpesi síelés szakmai vezetőjeként dolgozott. Munkája nyomán versenyzői megalapozták a sísport sikereit, kiemelkedően szerepeltek a nemzetközi élmezőnyben.

Kovács Barnabás vezetésével vett részt a magyar csapat az 1992-es albertville-i, majd az 1994-es lillehammeri téli olimpián. Itt Bónis Attila műlesiklásban 20. helyezést ért.  A kilencvenes évek végén leánya, Kovács Mónika volt a legeredményesebb magyar alpesi síelő, az 1998-as Naganóban rendezett téli olimpiára 3 számban kvalifikálta magát, és az összetett versenyben 21. helyezést szerzett.

A szakember szövetségi kapitányként valamennyi szakágért felelt, több téli olimpián és világbajnokságon irányította és segítette a válogatott sízőket. A magyar sísport fejlődésében komoly érdemeket szerzett, szerényen, sokszor a háttérből legjobb tudása szerint segítve a fejlődést állt ki a szövetség 2006 óta működő új vezetése mellett. Kovács Barnabás 2016 januárja óta átadta szövetségi kapitányi helyét az alpesi sí sportágban Stark Mártonnak, onnantól kezdve töretlen lelkesedéssel irányította szövetségi kapitányként a biatlon, sífutás, síugrás sportágakat, vezette az északi sportágak szakmai munkáját.

Versenyzői legszebb eredményei közé tartoztak az egyetemi sporthoz kapcsolódó Universiadékon elért nagyszerű helyezések. Az 1981-ben a spanyolországi Jacában lebonyolított Universiade összetett versenyében Apjok Ildikó 5. helyen végzett. Kozma Péter az 1983-as Szófiában és 1985-ös olaszországi Nevegalban megrendezett téli Universiadékon 4. és 5. helyet szerezte meg. A 2013 decemberében megrendezett trentinoi Universiadén edzőként és szövetségi kapitányként is segítette a magyar egyetemista csapatot a minél jobb helyezés elérésében. Ennek is köszönhetően minden idők legeredményesebb magyar Universiadéja volt a 2013-as olaszországi. A sí szakágban Berecz Anna összetettben 7., óriás műlesiklásban pedig 8. helyet szerezte meg.

Az MSSZ hétfői tájékoztatása szerint a szakember 2017. január 1-én, vasárnap délután autóbalesetben vesztette életét. Temetéséről a család később intézkedik. A Magyar Sí Szövetség saját halottjának tekinti.

Kovács Barnabást, a nagyszerű sportembert az egész magyar egyetemi sportközösség is gyászolja.

 

Forrás: Magyar Sí Szövetség 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink