Három mérkőzést rendeztek a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a hölgyeknél, mindhármat a keleti csoportban. A Szeged a papírformának megfelelően biztosan nyert a Nyíregyháza ellen, a miskolci lányok pedig - erősen tartalékos összeállításban - Debrecenben és a Közgáz otthonában is kikaptak.
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG, NŐK
Keleti csoport:
Debreceni Egyetem - Miskolci Egyetem 75-43 (17-12, 14-8, 23-14, 21-11)
Debrecen, Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium V.: Kisházi B., Hegedűs I.
Debrecen: SZABÓ 8/6, Kernács 9/3, GÁL 14/6, Jávor 4, FOLTIN 6
Csere: Új 5/3, PAPP A. 14/12, Stekler 4, Száva 11/6. Edző: Kovács Imre
Miskolc: Vukicevic 3/3, Chvatal. Sikora 6, Vasas 9, ARAD 22/3, Csere: Kostyó 3/3, Papp Sz. Edző: Lőrinc István
Kiegyensúlyozott, összeszedett debreceni játékkal kezdődött a mérkőzés, de a vendégek a félidő hajrájáig jól tartották magukat. A félidő vége a hazaiké volt, szünetig 10 pont fölé volt a hazai csapat előnye.
A második félidő elején a miskolci csapat minden erejét mozgósítva a 22 pontos, 12 lepattanós dupla-duplát elérő Arad Zsófia vezetésével próbálta tartani a lépést ellenfelével, sőt esetleg felzárkózni. Ez a próbálkozás azonban a 3. negyed közepére minden erejüket felemésztette és attól kezdve a különbség egyre csak nőtt a két csapat között. A harmadik negyed végére már több mint húsz, a mérkőzés végéhez érve pedig már a harminc pontot is meghaladta a két csapat közti differencia.
Kovács Imre: Sikerült átmenteni a lelkesedést és a jó játékot a hétvégéről. Bár az első félidőben kicsit döcögött a játékunk utána megtaláltuk a ritmust és szép győzelmet arattunk. Örülök,hogy jól sikerült zárni az évet.
Lőrinc István: Visszajött a tavalyi rémálom, hogy idegenbe kis létszámmal tudunk elutazni. A játékosaink nincsenek hozzászokva az ilyen szoros és kemény védekezéshez, amit ellenfelünk mutatott. Ezt az első félidőben még el is tudtuk viselni, viszont a később már nehézségeket okozott, s ezért köszönhetően akadozott a támadáójátékunk. Míg az ellenfél tiszta helyzetekből dobhatott , addig mi megküzdöttünk minden egyes dobásért. Reméljük, legközelebb jobban tudunk idegenben játszani.
Szegedi RSC - Nyíregyházi Egyetemi SE 76-26 (19-12, 24-4, 18-4, 15-6)
Szeged, Topolya sori sportcsarnok V.: Kátay Cs., Márkus G.
Szegedi RSC: Kőházi 8, BOROS 17, Burján 9/3, FODOR 10, ZSÍROS 14. Csere: Lugosi 4, Molnár 4, TAKÁCS 10. Edző: Földi Alexandra
Nyíregyházi ESE: FEKETE 22, Papp, Szabó, Székely, Tóth Sz. 2, Csere: Tóth B. 2, Molnár, Moldován, Deák, Beck, Bakó. Edző: Hegedűs Ferenc.
A mérkőzésen kezdettől fogva a Szeged dominált. A vendégek Fekete Dóra találataival az első 10 percben még tartották a lépést a hazai csapattal, de a hazai erőfölény a második negyedben nagyon kidomborodott. A második félidőben a különbség folyamatosan nőtt és az első negyedet leszámítva egy elég egyoldalú mérkőzést láthattak a nézők, a szegedi lányok gond nélkül hozták a kötelezőt lelkes riválisukkal szemben.
Földi Alexandra: Örülök, hogy azok a játékosaim, akik csak az egyetemi bajnokságban szerepelnek sokat tudtak játszani és hozzá tudtak tenni a csapatjátékhoz. Gratulálok a lányoknak szépen dolgoztak.
Hegedűs Ferenc: A lányok nagyon szorgalmasan dolgoznak, de az látszik, hogy sokat kell még fejlődnünk. A játékosaim közül többen vannak, akik csak egy éve kosárlabdáznak. A jövő szezonba szeretnénk előre lépni, hogy utolérjük a mezőnyt. Elégedett vagyok a lányok hozzáállásával.
Közgáz-Miskolci Egyetem 105-70 (22-21, 23-16, 32-4, 28-19)
Kinizsi u. 15 néző. V.: Major, Kruk.
Közgáz: Lantos 4, SZALAY V. 10/6, DOKTOR 10/3, SHIRIAN 30, ABAHÁZY 22. Csere: Imre 8, Katona, STRUPKA 7/3, Szammer, Baliga 4, GALBA 10/6. Edző: Németh Kata.
Miskolc: KOSTYÓ 9/3, Kovács L. 7, Chvatal 5, VASAS 23/18, VÖRÖSHÁZI 26/6. Edző: Lőrinc Istvan.
Shirian Fatime és Szalay Viktória vezérletével "lehengerlő" 13-1-es "repülőrajttal" kezdett a Közgáz az erősen tartalékosan, két legjobbja, Arad Zsófia és Sikora Emőke nélkül, mindössze 5 játékossal érkező miskolciak ellen. A folytatásban magukra találtak a vendégek, s elsősorban a hazai zónát rendre átdobó Vasas Orsolya triplái révén felzárkóztak. A második negyed közepéig "tapadt" ellenfelére a miskolci együttes. Akkor azonban Strupka Renáta, Doktor Anna és Shirian jóvoltából egy 7-0-lal elléptek a vendéglátók, akik az ekkor szerzett előnyüket szünetig meg is tartották.
A harmadik negyed közepéig állandósult a 10 pont körüli hazai előny, a vendégek elsősorban Vörösházi Jázmin eredményessége révén tartották a lépést a Közgázzal. A harmadik negyed közepén elkészültek erejükkel a vendégek, a folyamatosan cserélő, friss erőket bevető és ekkor már agresszív emberfogással védekező Közgáz felőrölte a miskolci lányok ellenállását. A vendégek zónája ellen ekkor már Abaházy Anna, s a mérkőzést mutatós tripla-duplával (30 pont, 18 lepattanó, 10 gólpassz) záró Shirian Fatime révén rengeteg lepattanót szedtek vissza a miskolci palánk alatt a hazaiak, s ezekből könnyű kosarakat dobva elhúztak. A meccs a 23. és a 28. perc között dőlt el, 49-42 után egy 17-1-es rohamot bemutatva megnyugtató előnyre tett szert a Közgáz. A hátralévő idő nagy dobópárbajt hozott, Shirian révén a 100 pontot is elérték a hazaiak.
Németh Kata: Annak örülök, hogy a sok hiba ellenére is sikerült száz pont fölött dobva magabiztos győzelmet aratni.
Lőrinc István: A meccs előtt és az első percek játéka láttán féltettem a lányokat, hogy egy nagyon nagy verésbe szaladnak bele. Később összekapták magukat, és amíg erővel bírták egyenrangú ellenfelei voltak a Közgáznak. Az utolsó tizenöt percet meghatározta, hogy öt játékossal érkeztünk, ellenfelük folytamatosan cserélve, friss játékosokat bevetve fölénk kerekedett - de gratulálok a lányoknak.