110 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Fölényes brit váltó-győzelem, magyar 11. hely

Miskolc belvárosában rendezték meg a 20. Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokság sprint váltó versenyszámát, mely fölényes brit győzelmet hozott. A végig izgalmas és látványos versenyben Magyarország rendkívül szoros csatában az előkelő 11. helyet harcolta ki.  

A borsodi megyeszékhely sétálóutcájának szomszédságában található Szent István téren 24 ország két-két női és férfi sportolója által alkotott váltói mérték össze tudásukat. Az első hölgyek tömegrajttal kezdték meg a versengést, hogy a 16 ellenőrzőponttal nehezített 3,5 km teljesítése után váltsák az első férfi társakat, akikre 4,1 km és 19 ellenőrző pont várt.

A verseny alakulását a Szent István téren található óriás kivetítőn lehetetett figyelemmel kísérni.

A magyarok számára fantasztikusan kezdődött az erőpróba, hiszen Weiler Virág (BME) az első helyen váltotta a nagy elszántsággal készülő Tugyi Leventét (ME). A finnek azonos idővel, 14:15 perccel másodikként, míg a britek 6 mp hátrányban harmadikként indíthatták társukat. A második emberek közül a britek versenyzője a táv első felében magához ragadta a vezetést, mögötte  30 méterre a svájciak futója robogott, míg a norvégok 36 mp-el elmaradva a harmadik pozícióban voltak. A szoros csatára jellemző, hogy a mieink további 12 mp-el később, már a nyolcadik pozícióban válthattak. A harmadik etapra ismét férfiak indultak neki. Bakó Áronnak (BME) a többiekéhez képest is nehéz dolga akadt, hiszen egy csoportban kellett helytállnia a britek vasárnapi sprint távú egyéni világbajnokával, Jones Kiristian Mark-kal és a csehek felnőtt Eb ezüst- és bronzérmesével, PetrŽela Jan-nal. Amíg a nagyok – leszámítva a közel másfélperc előnnyel az élen haladó briteket - nyüstölték egymást az érmekért, Áron nagyon meggyőzően tartotta magát a nyolcadik helyen, egészen az utolsó váltásig. Bertóti Reginára (SE) nem kisebb feladat várt, mint, hogy visszaverje a vetélytársak, köztük a skandinávok, oroszok, svájciak támadását. Nos a briteket senki sem tudta megszorítani, csaknem egy percet megőriztek előnyükből és az utolsó métereken mind a négyen nemzeti zászlajukba öltözve, örömittasan, a közönség vastapsától kísérve együtt futottak át világbajnokként a célvonalon. A cseheké lett az ezüstérem, míg a bronz a norvégoknak okozott nem kis boldogságot. A rendkívül izgalmas véghajrában Regina nagyszerűen őrizte helyét a középmezőny elején, ahonnan - alaposan megelőzve a mögöttünk végzett Ausztriát - a 11. helyre hozta be Magyarországot. Az eredmény értékét növeli, hogy a sportág egyik nagyhatalmának számító Finnország, valamint Kanada, Japán, Kína és Spanyolország váltóját pályatévesztés miatt kizárták.

Az eredményhirdetés első felében a hétfői hosszú távú versenyszám legjobbjai vehették át az érmeket dr. Deák Csabától, a Szervező Bizottság elnökétől, a Miskolci Egyetem kancellárjától és a svéd Ola Kaberg-től, a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (FISU) technikai delegátusától.

A sprint-váltó versenyszám dobogósainak Monspart Sarolta, hazánk első felnőtt tájfutó világbajnoka és Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere adta át a medálokat.

 

Eredmények

Sprint-váltó :
1. Nagy-Britannia (Ward Charlotte, Hodkinson Peter James, Jones Kristian Mark, Carter-Davies Megan Els) 54:57 perc,
2. Csehország (Knapová Jana, Nykodym Miloš, PetrŽela Jan, Kosová Denisa) 55:47,
3. Norvégia  (Alexandersen Sigrid, Ahlback Emil, Pedersli Trond Einar Moen, Myhre Ingjerd) 56:11,
... 11. Magyarország (Weiler Virág, Tugyi Levente, Bakó Áron, Bertóti Regina) 58:34.

 

A világbajnokság további verseny-programja:

 

Augusztus 3., szerda:10:00 – 14:15, középtávú egyéni verseny - Jávorkút

Augusztus 4., csütörtök: 10:00 – 13:00, váltó – Jávorkút

Banner
Támogatóink