110 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Fair play-díjas közönség Tajpejben

Az Universiadék történetében először hirdette meg a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) közösen a Nemzetközi Fair Play Bizottsággal az Universiade Fair Play-díját. 

A két szervezet között egyre szorosabb az együttműködés, amit a tavasszal aláírt együttműködési megállapodás is megerősített. A közös felhívás eredményeként közel tíz javaslat érkezett a bizottsághoz, melyek közül kettőt választott ki a helyszíni döntőbizottság. A díjak átadására az Universiade végén került sor Tajpejben.

Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke Fair Play-diplomát adott át Miguel Angel Maldonado, mexikói labdarúgónak Fair play-cselekedetéért. A játékos az Írország – Mexikó mérkőzés 75. percében, miután észrevette ellenfele fájdalmát, odarohant hozzá, és a földön fekvő, görcsöt kapott játékos lábát felemelte, így a nyújtásnak köszönhetően ellenfele jobban lett. A cselekedet értékét emelte, hogy közben a játék ment tovább, azaz Maldonado ahelyett, hogy a támadásban részt vett volna, inkább ellenfele segítségére sietett. A jelenet annyira emberi volt, hogy a tajpeji közönség felállva tapsolt a közép-amerikai futballistának. A 21 éves díjazott a Mexikó – Uruguay (5-3) bronzmérkőzés előtt vette át az elismerést a bizottság magyar elnökétől. A díjátadón jelen volt a FISU technikai delegáltja is. 

A második díjat, több jelölést is kapva, a tajpeji közönség érdemelte ki az esemény elejétől a végig tartó, rendkívül sportszerű szurkolásukért és odaadó viselkedésükért. A díjat Ko Wen-je, Tajpej polgármestere Kamuti Jenőtől vette át az esemény záró fogadásán Oleg Matytsin, FISU-elnök jelenlétében.

„A tajpeji közönség egyszerűen fantasztikus volt! A versenyeken minden sportszerű mozdulatot, emlékezetes pillanatot, nem egyszer állva megtapsolt, az ellenfelet akkor is, ha a hazai csapat, vagy versenyző volt pályán. Mindezt tették hozzáértéssel, az adott sportág szabályainak ismeretével. A tajpejiek Universiadéhoz való hozzáállása kiemelkedő volt, nagyon látszott rajtuk, hogy az esemény közös ügy náluk. Nem véletlen, hogy odaadó viselkedésük több jelölést is kiérdemelt. Én személy szerint nem találkoztam olyan vezetővel, sportolóval, aki ne hozta volna szóba azt a felejthetetlen atmoszférát, amit a helyiek teremtettek. Ugyanez mondható el az önkéntesekről is, akik nemcsak mindig mosolyogtak, hanem cselekedtek is, minden pillanatban törekedtek arra, hogy elégedettek legyenek a külföldiek. A díj odaítélésében teljes egyetértés volt köztünk a FISU vezetőivel” – mondta az ötszörös Universiade-győztes vívó Kamuti a díjátadó után.

Forrás (cikk, kép): MOB

Banner
Támogatóink