110 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Európa legjobb csapatai csaptak össze az ELTE sporttelepén

Eb-lázban ég az egész kontinens, melyből az egyetemisták is aktívan kivették a részüket, ugyanis az ELTE és a BEAC a két évvel ezelőtti Mini VB sikerein felbuzdulva idén július 2-án, a francia Európa-bajnokság jegyében kispályás labdarúgó tornát rendezett „ELTE-BEAC Mini Eb” címmel. Az esemény célja az egyetemi sport és a labdarúgás népszerűsítése, valamint a vizsgaidőszak végeztével a hallgatók aktivizálása volt.

A nevező csapatok kedvenc nemzeti válogatottjuk mezébe bújhattak, majd focitudásuk szerint alakíthatták az Európa-bajnokság kimenetelét. A 11. kerületi Mérnök utcai ELTE sporttelepen a férfiak mellett idén a hölgyek is összemérhették erejüket. Az eseményen 15 éves kortól egészen 65 éves korig vettek részt a foci szerelmesei, a korelnök a korábbi NB1-es Fradi játékos Borsi-Kálmán Béla volt, aki a BTK egyetemi tanáraként lépett pályára. A hallgatók és oktatók mellett pedig több ELTE-s öregdiák is részt vett az eseményen.

Idén Ukrajna színeit magára öltő többszörös bajnok „NSZK” ellentmondást nem tűrően nyerte meg a VB után az EB-t is. A jogász-társaság Törökország (Csaba Gyöngyei) ellen játszhatta a döntőt, ám saját bevallásuk szerint a legnehezebb mérkőzésük a nyolcaddöntőben várt rájuk, ahol a mindenkire veszélyes Angolok (Axiómák) ellen csak kapusuk büntetőpárbajban mutatott fantasztikus teljesítményének köszönhetően jutottak tovább. A francia EB-n leégő spanyolok a Mérnök utcában kiválóan teljesítettek, és a BEAC-os De Gea bravúrt bravúrra halmozva juttatta el csapatát egészen a bronzéremig.

A tornán megmérettette magát a BEAC U17-es magyar bajnok futsal csapata, a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságban aranyérmes TF-es és a bronzérmes ELTE-s csapat, a BLASZ III-ban ezüstérmes BEAC-os labdarúgó csapat, valamint az NBII-ben bronzéremig jutó női futsal csapat is.

Sajben Marcell főszervező így nyilatkozott az eseményről: „Számomra egyik legkedvesebb rendezvény az ELTE Tanévzáró focitornája, amit kétévente egy-egy nagy világverseny jegyében rendezünk meg. A vizsgaidőszak után a hangulat mindig kiváló, ami annak is köszönhető, hogy a férfi és a női csapatok közösen zárják együtt a tanévet.”

A torna védnökei között Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja mellett Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete is szerepelt. A torna díjátadóján jelen volt Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, az ELTE hallgatói ügyekért felelős rektori biztosa és Dr. Karácsony András, a BEAC elnöke is. A rendezvény főtámogatói a Coca-Cola és a Decathlon voltak, akik frissítőket és értékes nyereményeket ajánlottak fel a résztvevők és helyezettek számára.

 

Végeredmény – férfi:

1.       Ukrajna (NSZK)

2.       Törökország (Csaba Gyöngye)

3.       Spanyolország (BEAC nagypályás labdarúgó csapata)

 

Végeredmény – női:

1.       Németország (UTE)

2.       Olaszország (Csakúgy)

3.       Magyarország (Salgótarján)

 

Férfi:

Gólkirály: Bánk Levente

Legjobb kapus: Szabó Márton

 

Női:

Gólkirály: Pintér Violetta

Legjobb kapus: Horváth Eszter

 

Forrás: BEAC 

 

Banner
Banner
Támogatóink