112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Európa-bajnoki bronzérmes a magyar egyetemi sárkányhajó válogatott

A Sárkányhajó Európa-bajnokság első napján bronzérmet szerzett a magyar egyetemi különítmény.

2019. július 16-22. között Moszkvában zajlik a sárkányhajósok Európa-bajnoksága, ahova a Magyar Kajak-Kenu Szövetség segítségével 23 fős magyar egyetemi válogatott utazott ki a Pécsi Tudományegyetem (10 fő), a Szegedi Tudományegyetem (7 fő) és a Kaposvári Egyetem (6 fő) részvételével. A felkészülést a Pécsi Tudományegyetem Sportirodájának és a Pécsi Tudományegyetemnek köszönhetően Orfűn valósult meg.

 

Július 16-án a 23 fős keret Moszkvába utazott, hogy ott képviselje Magyarországot a sárkányhajó egyetemi válogatott. A versenyek 18-21-e között zajlanak.

Július 18-án már az első versenynap remek kezdéssel a 10 beülős férfi egység Európa-bajnoki bronzérmet szerzett.  

Csütörtökön (július 18-án) két versenyszámban állt rajthoz a magyar egyetemi válogatott. A 10 fős vegyes 200 m-en az első időfutam alapján a 4. helyen végzett. A csapat a második időfutamra képes volt annyit, hogy a 3. helyre hozza be az egységet. Összetettben azonban a németek előnye az első időfutamból túl nagynak bizonyult, így a csapat a 4. helyen zárta a számot.

10 fős férfi 200 m-en az első időfutam 4. helye után, ahol néhány századdal maradt le a csapat az örmények mögött, a 2. időfutamon már magabiztos versenyzéssel lett 3., így összesítésben a magyar csapat az orosz és a román válogatott után foglalhatta el a dobogó 3. fokát.

Az első versenynap izgalmas és fárasztó volt, azonban hátravan még három, embert próbáló nap az Európa-bajnokságból; szerencsére a bronzérem kellő lendületet ad a csapatnak a további versenyzéshez.

A Masters 40+ korosztályban versenyző magyar csapatok is szép eredményekkel zárták az első versenynapot.

 

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!"

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink