Mindig is kíváncsi voltál a parasportágakra? Szeptember 20-án próbáljuk ki együtt! :)
A MEFS, a BEFS az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjának részeként bemutatja a Budapesti Sportnapot!
Dátum: 2016. szeptember 20. (kedd)
Helyszínek:
Budapesten a – BEAC - BME Sporttelep – Tüskecsarnok és Országszerte felsőoktatási intézményekbe.
Legyen szó ülőröplabdáról, kerekes székes kosárlabdáról, bocciáról, virtuális sportról, tandemről, showdownról, falmászásról a Tüskecsarnokban mind megtalálható lesz az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján!
Szeptember 20-án először kerül megrendezésre az UNESCO Egyetemi Sport Nemzetközi Napja, mely ünnephez egyetemünk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem is csatlakozik - többek között - az első alkalommal megrendezésre kerülő Inkluzív Sportnappal.
Az ELTE valamennyi hallgatója, polgára számára, így a fogyatékossággal élő hallgatók és a dolgozók számára is közösségi élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtó eseményt tervezünk, amelynek a szlogenje:
„ A sport mindenkié”.
Az inkluzivitást nem csupán a fogyatékossággal élő hallgatók számára történő nyitottság jelenti majd, hanem az is, hogy azokat a hallgatókat is szívesen látjuk, akik testi adottságuk, életkoruk, hiányzó sportmúltjuk miatt bátortalanabbak, ha sportról van szó.
Helyszín: Tüskecsarnok (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.)
Időpont: 2016. szeptember 20., 10:00 – 15:00 óra között
Program:
10:00 Megnyitó – Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, ELTE hallgatói ügyekért felelős rektori biztosa, és Szekeres Pál, miniszteri biztos
10:20-11:00 Stand up, kerekes székes tánc és dzsúdó bemutató
11:00-15:00-ig ülőröplabda, kerekes székes kosárlabda, boccia, virtuális sport, tandem, showdown, falmászás
Csatlakozz a Facebook-eseményhez: ELTE Inkluzív Sportnap 2016
http://www.beac.hu/hirek/