114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Élre ugrott az ELTE-BEAC PPK futsal csapata a BEFB 2. fordulója után

A Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság december 10-i, második fordulójának nyitó mérkőzésén a Corvinus szoros meccset játszott a tavalyi négyesdöntő egyik résztvevőjével, az NKE SE Futsal csapatával. A mérkőzésen csak nüanszok döntöttek, az egyik például az volt, hogy kétszer is elfeledkeztek a közszolgálatisok kiváló centeréről Fűzi Patrikról, aki ezeket a pillanatokat maximálisan ki is használta, ezzel megszerezte az NKE első győzelmét a 2016/2017-es idényben. Szép volt, fiúk!

NKE SE Futsal - Corvinus Futsal 4-1 
Gólszerzők: Fűzi (2), Karászi, Mórocz ill. Pinczi

Az ELTE-BEAC PPK játékosai nagy lendülettel kezdték a következő mérkőzést, és Forgács két góljával elhúztak az Óbudaitól az első félidő első felében. A piros mezesek azonban megrázták magukat, és átvették a mérkőzés irányítását, és a következő 20 perc az övéké volt. A gólcsapot Urbán nyitotta meg egy bődületes góllal, majd Fábián és Besszer volt eredményes. Azonban az időkérés jó hatással volt a 'hazaiakra' és az utolsó negyed órára összeszedte magát a PPK, és négyet hintettek Hoffer hálójába.

Óbudai Egyetem futsal - Szigetszentmiklós-ARTIFEX Futsal - ELTE-BEAC PPK 3-6
Gólszerzők: Urbán, Besszer, Fábián ill. Forgács (3), Szini (2), Jung

Ritkán látható mérkőzést bukott el a Corvinus, akik már 3 góllal is vezettek 15 perccel a mérkőzés vége előtt, de végül egy gólos vereséget szenvedtek a kiválóan küzdő ÁJK-val szemben. A mérkőzés után a vendégeken jól látszott, hogy nehezen tudják majd elfelejteni ezt a kudarcot.

ELTE-BEAC ÁJK - Corvinus Futsal 8-7
Gólszerzők: Nyitrai (3), Horváth (2), Püski, Gömbkötő, Emri ill. Tislér (4), Mészáros (2), Czégány

Két fáradt csapat lépett pályára 1-1 rangadóval a lábukban, ami rá is nyomta a mérkőzés színvonalára a bélyegét, hiszen egy lassú iramú mérkőzést láthattunk, ahol az győzhetett, aki hiba nélkül le tudja hozni védekezését. Összességében az ELTE-sek sikere megérdemelt volt, hiszen helyzeteiket jobban használták ki, ám ehhez kellett az NKE pontatlan játéka az ELTE térfelén. Sikerükkel a pépékások az első helyre ugrottak (a BME eggyel kevesebb mérkőzést játszott).

ELTE-BEAC PPK - NKE SE 2-0
Gólszerzők: Forgács, Szini

Az Óbudai Egyetem csapata bedarálta a sok futsal újonccal bíró TTK csapatát, akik talán jobb eredményt tudtak volna elérni, ha a mérkőzés elején kicsit jobban koncentrálnak és nem egy 5-0 szériával kezdik a meccset. Az inter mezeseknek nincs szégyenkezni valójuk azonban, hiszen nekik még nem ezeket a mérkőzéseket kell behúzni.

Óbudai Egyetem - ELTE-BEAC TTK 12-3
Gólszerzők: Farkas (5), Fábián(2), Fülöp, Besszer, Appl, Urbán, Jeney ill. Kungli, Takács, Dedák

Az NB2 csapata gerincével felálló TF erődemonstrációt tartott az ÁJK ellen, akik belealudtak a meccs elejébe, és 6-0 előnyt adtak a tesiseknek. A második félidő már kiegyenlített volt teljesen, ahol "mindössze" két góllal tudott nyerni a bajnokesélyes.

TFSE Futsal - ELTE-BEAC ÁJK 13-6
Gólszerzők: Balazsin (3), Horváth (2), Faragó (2), Máriás (2), Sztanyovszky, Csernay, Baglyas, Szívós ill Nyitrai, Jákó, Horváth, Gombkötő, Emri, Püski

A mérkőzés előtt igazi etikai rangadóként illettük a SOTE - Pázmány meccset hiszen Rimay mester trenírozza mindkét együttest, így a lelátóról nézte végig a találkozót. A vége előtt 10 perccel még 3 góllal vezető SOTE szemszögéből nézve a találkozót, értékes pontokat vesztettek az orvosisok,mivel a Pázmány 5-4 játékára nem volt ellenszerük, ám a mérkőzés összképét tekintve pedig igazságosnak mondható a pontosztozkodás. Ha a Pázmány a négybe igyekszik, hiányozhat nekik ez a két pont...

Semmelweis Egyetem Futsal - Pázmány Futsal 7-7
Gólszerzők: Máté (4), Majtényi (2), Ujváry ill. Bencze(3), Pápai (2), Ádám, Fehér

A bajnokság egyik esélyese igen csekély létszámban érkezett a Pázmány elleni rangadóra, amit a hazaiak próbáltak meglovagolni, és bravúr pontot szerezni Csernai mester csapata ellen. A mérkőzésben benne is volt az iksz, ám Bottyánnal a kapuban jól állták a rohamot a 'műszakisok' és továbbra is veretlenek a bajnokságban.

Pázmány Futsal - BME FC Futsal 2-3
Gólszerzők: Pápai (2) ill. Fodor, Kalocsay, Sápi

Itt meglepetést szimatoltunk a levegőben, ami nem is lett volna elképzelhetetlen, ám az utolsó perces lemondások miatt a BTK-sok 4+1-ben játszották le a mérkőzést, amivel meg is pecsételték saját sorsukat. A Semmelweis sem játszott csúcsformában, a Pázmány elleni rangató sokat kivett belőlük, ám ezt a ziccert nem hibázhatták el, és kétgólos sikerrel abszolválták a mérkőzést. Győzelmével a SOTE a harmadik helyre ugrott.

Semmelweis Egyetem Futsal - ELTE-BEAC BTK 5-3
Gólszerzők: Készeg (2),Fábián (2), Újváry ill.Jeney, Barna, Rónaszéki

A BGE csapata a harmadik mérkőzésén sem tudott kiállni, így kizárták őket a bajnokságból.

A Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság következő fordulójára két hónap múlva, február 11-én kerül sor.

fotók: ELTE Online

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink