114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Aktív lazulás az ünnepek idejére

Ha már nem megy a tanulás és csak bambulsz a jegyzeteidre, akkor vedd a kabátod és a túrabakancsod és kirándulj! Túratippek vizsgaidőszakra! (És az ünnepek idejére ;-) )

Olvasási idő: 2 perc

Az ünnepek mellett a folyamatos és intenzív tanulás időszaka ez, amely mentálisan nagyon sokat kivesz belőlünk, ezért fontos a vizsgák megfelelő elosztása, hogy legyen mindig idő a feltöltődésre. Naponta egy-két óra séta a friss levegőn csodákra képes, utána sokkal jobban megy a koncentrálás. Nem érdemes sokat agyalni, időt húzni, irány a természet egy jó kis túrára! 

Enyhe telünk van, így aligha lesz olyan hely az ünnepek idején, ahol természetes, ropogós hótakarón sétálhatunk, ám a kellemes időben talán könnyebb rávenni magunkat a kimozdulásra is! Akik nem vagy ritkán indulnak útnak, azok számára inkább a rövidebb, kijelölt túraösvények bebarangolása, vagy vezetett kirándulások ajánlottak. A közismert, "turistás" kirándulóhelyeken aligha fogunk eltévedni, ennek ellenére semmiképpen se induljunk el digitális térkép, vagy előinformálódás nélkül!

Mindenképpen érdemes ellátogatni a Kékestetőre, az ország “tetejére”, ahol azért legtöbbször van hó, és ha a csúcsról körbenézünk, a páratlan panoráma miatt már megérte felsétálni az ország legmagasabb pontjára. Parádfürdő és Lillafüred vízesései nem csak nyáron szépek, de ahogy télen befagynak, az lélegzetelállító! De mondhatnánk szinte az egész térséget, tele van jobbnál-jobb lehetőségekkel, eldugott falvacskákkal, melyek télen tudják megmutatni igazi szépségüket. A terület túraútvonalairól itt olvashatsz.

Országszerte több kirándulást, aktív programot szerveznek az év utolsó heteiben, amikhez simán csatlakozhatsz:

https://www.bejarhatomagyarorszag.eu/program/karacsonyi-hangolodas-dobogokon/

https://www.bejarhatomagyarorszag.eu/program/karacsonyi-rondapulcsis-futas/

https://www.bejarhatomagyarorszag.eu/program/eloszilveszteri-bakancsos-tura-a-pilistetore/

https://www.bejarhatomagyarorszag.eu/program/21-szilveszteri-futas-ajka-2019/

https://www.bejarhatomagyarorszag.eu/program/ujevi-tura-a-harmashatarra/

Nagyon sok minden múlik az időjáráson is: hogyha nagyon hideg van, akkor tavaink is kellemes kikapcsolódást nyújtanak: a Balaton, a Fertő-tó és a Velencei-tó megtelik korcsolyázókkal, fakutyázókkal, a kemény hidegben akár újra lehet Balaton-átcsúszás, aminek az elmúlt években óriási sikere volt.

De ha nem szeretnél Budapestről kimozdulni, akkor csak menj fel a Normafára, hiszen ott is túrázhatsz, és ha havazott akkor síelhetsz, sífuthatsz no és persze szánkózhatsz kedvedre! Elő tehát a bakanccsal, öltözzünk rétegesen és irány a természet!

Szöveg: Janzsó Miklós

Fotó: Janzsó Miklós, Pixabay

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink