A Healthy Campus program első tapasztalatait is megvitatták az első digitális FISU World Forum-on, amely már most is jelentős sikert ért el.
Olvasási idő: 2 perc
Nagyon sokat vár a májusban indult Healthy Campus programjától a FISU, amely három hónappal az indulása után már mutatja a sikeresség kezdeti jeleit: 36 egyetem csatlakozott ezen időszak alatt a programhoz, a 2020 FISU World Forum legtöbb résztvevője dicsérte a programot, amely most igazán sokat tehet a felnövő generáció jobbá nevelése érdekében.
Miként azt az idei vitafórumon (és korábbi megszólalásaiban is) elmondta Fernando Patente, a program vezetője: a Healthy Campus egy cím, amit az az egyetem nyerhet el, amely következő hét területen megfelel a szükséges kritériumnak:
- fizikai aktivitás és sport,
- táplálkozás,
- betegség-megelőzés,
- mentális és társadalmi egészség,
- kockázati magatartás,
- környezettudatosság,
- Healthy Campus menedzsment.
A programon keresztül bátorítják az egyetemeket, hogy tegyenek meg minél többet az egészségmegőrzésért.
A FISU Forum megszólalói szerint azonban sokkal többről szól a Healthy Campus, mint az egészséges életmód előmozdítása. A FISU az alapoktól szeretne elindulni, minél több hallgatót elérni és megszólítani (egy-egy Universiade résztvevőinek létszáma 20 ezer fő, ezzel szemben 150 millió hallgató tanul a világ egyetemein!), akiken keresztül szeretne változást elérni. Bár elsősorban az egyetemi sportért felelnek, ki szeretnének lépni ebből a szerepből és ki szeretnék venni részüket a világ jobbá tételéből. Mindezt azzal szeretnék elérni, hogy a hallgatók egészség- és környezettudatosak legyenek, mozogjanak többet, figyeljenek a mentális egészségük megőrzésére.
A Healthy Campus lényege Nomsa Mahlangu, az Afrikai Egyetemi Sportszövetsége vezetője szerint, hogy általa minden hallgatót bátorítani lehet a testmozgásra és az egészséges életmódra. Sok jó kezdeményezés van szerinte az egyetemeken, ám a különálló szervezeti egységek sem kommunikáltak jól, így rengeteg jó ötlet esett áldozatául az elégtelen kommunikációnak. A Healthy Campus program képes ezek összefogására, így az egymás mellett létező programok most mind inkább erősíthetik egymást. A program egyfajta híd-szerepet tölt be, hogy a különféle szervezetek megoszthassák egymással a tudásukat, tapasztalataikat.
A FISU World Forum további hasznos adalékkal szolgált az egészségmegőrzés témaköréhez, sok-sok jó példát hallhattak a résztvevők, és az is kiderült, hogy a Healthy Campus projekt - Oleg Matytsin FISU-elnök szavaival élve - "a szervezet innovációs zászlóshajója", hiszen ebbe a programba mindenki beleteheti a legjobb tudását, a legjobb ötleteit, hogy egy sokkal tudatosabb generáció nőhessen fel, akik magukévá teszik az ép testben ép lélek mindig aktuális megállapítását.
Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: MEFS