112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Dönts okosan, hol sportolsz járvány idején!

Fontos, hogy koronavírus-járvány idején, „szobafogságban” se hanyagoljuk a testmozgást, mert erősíti az immunrendszerünket, és segít elviselnünk a bezártságérzetet. Kérdés, hogy mindezt a szobában vagy a szabd ég alatt tegyük-e?

Olvasási idő: 3,5 perc

Ahogy Magyarországon is egyre inkább terjed a koronavírus-járvány, még többen döntenek úgy, ha nem muszáj, nem mozdulnak ki a négy fal közül. A megelőzés szempontjából valóban fontos, hogy ne érintkezzünk másokkal, és kerüljük a társasági életet.

Az egyetemisták már jó ideje nem látogathatják a felsőoktatási intézményeket, a tanítás és számonkérés is távoktatás keretén belül zajlik. Még nem tudjuk, hogy mennyi ideig kell otthon tanulnunk, és hogy mikor bulizhatunk újra együtt barátainkkal és csoporttársainkkal, ezért adunk néhány tippet, hogy a megváltozott körülmények között hogyan tarthatjuk karban izmainkat. Kérdés, mindezt a négy fal között, vagy a szabadban tegyük-e?

Testmozgás otthon

Egy biztos: ha az otthoni testmozgás mellett döntünk, nagyobb biztonságban leszünk, ám jól ki kell találnunk, milyen gyakorlatokat végezzünk, hiszen kevesebb lehetőség áll rendelkezésünkre, mint a szabad ég alatt.

Vagy talán mégsem?

Pulay Szilvia, a BEAC aerobik-szakosztályának szakmai vezetője úgy véli, hogy a négy fal közé zárva sem kell kétségbe esnünk, hiszen a legegyszerűbb gyakorlatokat a szobában is elvégezhetjük. Ebben a videóban biztat mindenkit arra, hogy ne feledkezzünk meg a napi tornáról. 

Már csak azért sem, mert akár home office-ról, akár otthoni tanulásról van szó, a sok ülőtevékenység miatt most az eddiginél nagyobb szükségünk van testünk rendszeres karbantartására.

Ha kicsit böngészünk az interneten, örömmel tapasztalhatjuk, hogy számos remek fitneszedzés és fitneszóra közül választhatunk. Ezekből nagyon sok ötletet meríthetünk, ám az is bőven elegendő, ha elvégzünk egy-két online „tanfolyamot”. Ez itt egy jópofa, húszperces etap.

Fedezzük fel újra a régen elfelejtett eszközöket és edzésmódszereket! Kössünk újra barátságot az ugrókötéllel, a súlyzóval és az expanderrel, a lányok vegyék elő a hulahoppkarikát, a fiúk pedig toljanak napi 100 fekvőtámaszt, vagy húzódzkodjanak rendszeresen! Zumbázni pedig valóban a tengerparton a legkirályabb, de a nappaliban sem rossz!

A jóga szerelmesei se essenek kétségbe, ha egy ideig nem látogathatják kedvenc stúdiójukat, mert online órákat is tudnak venni. Íme, néhány tipp, hogyan vágjunk neki mindennek.

A kerékpározásról sem kell lemondanunk, egy időre azonban cseréljük a „valódit” szobabiciklire, és keressünk hozzá olyan okostelefonos alkalmazásokat, amelyek segítségével a virtuális térben tekerhetünk.

Ha mindeközben társaságra vágyunk, és együtt szeretnénk sportolni barátainkkal vagy egyetemista társainkkal, hozzunk létre egy Facebook-csoportot, és minden egyes alkalommal jelöljünk ki magunk közül valakit, aki levezeti a jó hangulatú élő edzéseket!

Furán hangzik, de remek testedzés a nagytakarítás: portörlés, felmosás, ablakpucolás, pókhálók leszedése a plafon sarkaiból. Minél nagyobb a lakás, minél több az ablak (esetleg üveges belső ajtó), annál jobb. Egy igazi nagytakarítás egy családi házban akár egy hétig is eltarthat, s garantáltan elfárad - és izmait is átmozgatja -, aki végzi.

Testmozgás a szabadban

Amíg csak lehet, menjünk ki a szabad ég alá, és ott mozogjunk, mert sokkal egészségesebb, mintha bent tennénk, ráadásul jóval hatékonyabban erősíthetjük szervezetünk ellenállóképességét a betegségekkel szemben.

Bármilyen szabadtéri mozgásforma mellett döntünk (kerékpár, kocogás, nordic walking, séta, workout), mindig ügyeljünk a higiéniai körülményekre:

 

  • futni, sétálni vagy kerékpározni egyedül menjünk,
  • kerüljük a mozgalmas helyeket
  • késő este, vagy kora reggel mozduljunk ki
  • vegyünk maszkot, ha így biztonságban érezzük magunkat
  • sportolás előtt és után is fertőtlenítsük a kezünket

 

Ha pedig kijárási tilalmat rendelnek el, vegyük figyelembe a szigorú korlátozásokat, és válasszuk inkább a szobát és az erkélyt, ahogyan ezt az Olaszországban, a karanténban élők tették.

 

Szöveg: Márványkövi Ferenc
Fotó: freepiks

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK











Banner
Banner
Banner
Támogatóink