Hétfő délelőtt játszotta az utolsó mérkőzését a BME Futsal csapata a francia EVRY ASU ellen az ötödik helyért, melyet büntetőkkel ugyan, de sikerült megcsípni.
Mindkét csapat kissé fáradtan, de motiváltan érkezett, a tét ugyanis a mezőny első felében zárás volt. Mindkét csapat terület védekezéssel igyekezett az energiájával spórolni, ami sokáig meddő mezőnyjátékhoz vezetett. A félidő közepén aztán két gólos előnyre tett szert a BME, és könnyen jöhetett volna egy harmadik de több ajtó-ablak helyzet kimaradt. Mint legtöbbször, ez most is megbosszulta önmagát, és az egy az egy elleni szituációkat felvállaló franciák kiegyenlítettek a félidőre.
A második félidő gyors gólváltással kezdődött, ami után nem sikerült teljesen összeszednie magát a csapatnak, és két szemfüles francia góllal 5:3-as hátrányba kerültek. A korábbi tapasztalatokra alapozva a szélesen védekező francia védelem közé bemozogva támadtak, és az utolsó percekben két gólt is szereztek, így 5:5-re módosult az eredmény, ami ezután nem is változott.
Ezután büntetőpárbaj következett 3-3 büntetővel, ahol semelyik csapat sem hibázott, bár Réti Roland kapusunk kétszer is közel járt a hárításhoz. A negyedik büntetőt aztán megfogta, Varga Bence pedig értékesítette a BMEsekét, így megszerezték az 5. helyet!
Gólszerzők: Fábián Gábor (2), Fodor Dániel, Dudás Dániel, Barna Zsombor
Büntetőlövők: Kalocsay Károly, Fábián Gábor, Szigeti Alex, Varga Bence
A cikk és a kép forrása BME-Futsal FB