111 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság

A 2017/2018-as tanévben már ötödik alkalommal került megrendezésre a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, az MLSZ Budapesti Igazgatósága és a MEFS közös rendezésében.

Idén két csoportban csaptak össze a csapatok a legjobb négy közé jutásért. Az A csoportban a BME címvédőként, veretlenül jutott be a Final Fourba. A piros – feketék mellett a második helyet, az évek óta a legjobb négy közé vágyó Pázmány Futsal csípte meg, a Semmelweis Egyetem Futsal csapata és az ELTE-BEAC ÁJK és BTK előtt.

A B jelű hatos nagyobb küzdelmet hozott, hiszen a tavalyi 10. hely után, az újjászervezett Corvinus Futsal az első fordulóban két nagyvadat ejtett a TF SE és az ELTE-PPK személyében, és ahogy várni lehetett Pulen Tamásék a második fordulóban be is biztosították első helyüket a csoportban. A második továbbjutó helyre végül az idén 120 éves jubileumát ünneplő ELTE-BEAC csapata ért oda, a TF SE-t az ELTE-BEAC Lágymányost és az NKE SE-t megelőzve.

A Final Four érdekesnek ígérkezik, hiszen az egyik ágon a BME-ELTE egyetemi ’El Classicot’ rendeznek a másik ágon pedig a legjobb négybe három év után visszatérő Corvinus Futsal a döntőben újoncként pályára lépő Pázmány csapatát fogadja.

Bízunk benne, hogy megtelik idén is a Budafoki MTE, Promontor utca 89. alatt található csarnoka, és ismét több száz ember előtt ünnepelhetnek a dobogósok az egyetemi futsal egyik legnagyobb eseményén, ahol a szervezők minden egyetemista szurkolót ingyen sörrel várnak!

Facebook esemény 

Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság Facebook oldala 

Támogatóink