114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

BME-MAFC: újabb diadal, Bozsó Katica: újabb tripla-dupla a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a nőknél

A hölgyeknél is "beindult a nagyüzem" a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. "Keleten" a Miskolc azok után, hogy nemrég hosszabbításban győzte le idegenben a SOTE csapatát, saját pályáján fölényes győzelmet aratott ellene. A TF egy színvonalas, küzdelmes, időnként feszült légkörű találkozón őrizte meg veretlenségét Debrecenben, a Szeged pedig remek első félidei játékával nyert Nyíregyházán. A nyugati csoportban a BME-MAFC parádézott az első félidőben, s ennek köszönhetően győzte le a Szombathely együttesét, Bozsó Katica pedig a szezon során másodszor ért el tripla-duplát.  A Győrnek egy jó negyed elég volt a biztos győzelemhez Pécsett.

Keleti csoport 10. forduló

 

Miskolci Egyetem - Semmelweis Egyetem (17-11, 28-9, 15-5, 21-16)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Vaszi, Takács

 

Miskolci Egyetem: KECSKÉS 12/12, SZEGECZKI 11/6, Balázs 7, SIKORA 12/3, KABABIK 11/3. Csere: TAKÁCS 13/9, NAGY E 11, Papp 4. Edző: Lippai Szabolcs

Semmelweis Egyetem: OPITZ 12/3, Gangl 9/3, SZABÓ P. 8, Jakobszen 4, Novák 2. Csere: Pálmai 6, Kuczik. Edző: Hegyi Hanna

 

Bő egy héttel e találkozó előtt a fővárosban csapott össze, s ott hosszabbításos mérkőzést játszott egymással a két együttes. Az izgalmas találkozó hosszabbítás után a Miskolci Egyetem csapatának sikerével zárult.

A visszavágót nagyon jól kezdte a Miskolc, 10-2-es hazai vezetésnél jött is az első vendég időkérés. Rendezte sorait, s kiegyenlítetté tette a SOTE, de a második negyedben új erőre kapott, s nagy fölényben játszott a miskolci csapat, amely két végül dupla-dupláig jutó játékosa, Kababik Bianka (11 pont, 10 lepattanó) és Sikora Emőke (12 pont, 13 lepattanó) jó játékának köszönhetően magabiztos előnnyel (45-20) mehetett a félidei pihenőre. A játék képe szünet után sem változott, a hazai csapat Takács Annával (13/9 pont, 3 gólpassz, 3 szerzett labda) a második félidőben kézben tartotta a mérkőzést. A fővárosiaktól Opitz Kitti egyedül (12 pont, 3-3 lepattanó, gólpassz és eladott labda) jutott 10 pont fölé, rajta kívül még Szabó Petra (8 pont, 4 lepattan, 2 szerzett labda) játszott hasznosan.

 

Lippai Szabolcs: - Az előző héthez képest sokkal jobban játszottunk, ezzel a győzelemmel nagy lépést tettünk a rájátszásba jutás felé. Gratulálok a csapatomnak és további sok sikert a SOTE csapatának!

Hegyi Hanna: - Ellenfelünk múlt heti játékához képest sokkal jobb dobószázalékot mutatott kívülről, amely egyre kevesebb erőt adott nekünk. Sokkal nagyobb lendülettel kell játszanunk, bátorságot szereznünk. Gratulálunk ellenfelünknek a győzelemhez!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_641

 

 

 

DEAC - TFSE 63-74 (11-10, 25-34, 16-14, 11-16)

Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, zárt kapuk mögött. V.: Kisházi, Kokas

DEAC: Mezei 6, Kernács 9, HOLINKA-MIKLÓS 13/9, OCSENÁS 10/3, PAPP N. 14 . Csere: SÜKEI 9, Nagy 2. Edző: Kászoni Boglárka

TFSE: HANTI 11/9, Dömötör 2, SZEITL 20, BURJÁN 12/3, KIRÁLY 13/9. Csere: Szabó 5/3, KENYERES 11/6. Edző: Hegedűs Péter

 

Nehezen indult be a pontgyártás, 7 perc elteltével 6-4-re vezetett a TFSE együttese. A kevés kosár ellenére nagy volt az iram, mindkét csapat agresszív letámadásssal kezdte a mérkőzést és vitte végig az első negyedet, amely ellen kezdetben nem igazán tudtak kibontakozni a felek. A második negyed elején kissé elszabadultak az indulatok. A lányok egyre keményebben játszottak és egy sportszerűtlen hiba kiosztása után a vendégcsapat edzője technikait is kapott. A büntetőket sikeresen értékesítették a hazaiak. A kis közjáték a vendégeknek tett jót, akik triplákra építve egy 10-2-es rohammal megugrottak, s ennek köszönhetően 8 pontos előnnyel zárták a félidőt.

A harmadik elején növelni tudta előnyét a TF, ám a szakasz közepén egy parádés 11-0-s rohammal fordítani tudott a roppant elszántan küzdő, s ekkor kimondottan jól, pontosan kosarazó DEAC. Újra felforrósodott a hangulat, fej-fej mellett haladtak a felek. A szakasz végén újra beesett pár vendég tripla, így a záró szakaszra 6 pontos vendég előnnyel fordultak a felek. Az utolsó negyedre elfáradt a hazai csapat, többször hibázott, nem egyszer lejárt a támadóideje, anélkül hogy játékosai kosárra tudtak volna dobni. A vendégcsapat pedig kihasználva ezt fokozatosan növelte előnyét s végül 11 ponttal győzött, amiért nagyon megdolgozott ezen az időnként paprikás hangulatú, színvonalas összecsapáson, amelyet hazai részről Papp Nelli (14 pont, 10 lepattanó), a TF-ből pedig Király Andrea (13 pont, 10 lepattanó) zárt dupla-duplával.

Kászoni Boglárka: - Sajnálom a meccs utolsó szakaszát, de azt kell mondjam, hogy összességében elégedett vagyok a lányokkal! Küzdöttek, harcoltak, de a befejezésre kell jobban figyelnünk! De én személyesen büszke vagyok a lányokra! Gratulálok a TF-nek, szépen játszottak!

Hegedűs Péter: - Debrecenben játszani soha nem könnyű. A mérkőzés elején egy picit beragadtunk, aztán tulajdonképpen az egész egy ki-ki meccs volt. Hol egyik, hol másik csapat tudott ellépni az ellenféltől. A végén tudtunk változtatni a védekezésen és talán ez hozta meg a siker kulcsát. Gratulálok a Debrecennek! Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban fognak még értékes meccseket nyerni!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_642

 

 

 

 

Nyíregyházi Egyetemi SE - Szegedi RSC 41-61 (3-19, 9-20, 13-13, 16-9)

Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Gergely, Nyíri

 

Nyíregyházi Egyetemi SE: Tóth 4, Veréb, LUKÁCS 23/6, KARAKÓ 13, Alajtner 1. Csere: Molnár, Balogh, Mester, Nagy, Adonyi. Edző: Farkasinszki Orsolya

Szegedi RSC: Ódry 2, LOVTITY 16/3, FINSZTÁL 15/6 Liska 6, Fodor 6. Csere: KOVÁCS ZS. 10, Kovács E. 2, VIZES 4. Edző: Földi Alexandra

 

A 2021-es év első nyíregyházi MEFOB mérkőzésére a hazai csapat nem igazán tudott felpörögni, a jó összjátékot bemutató, gyorsan, pontosan játszó Szeged az első negyedben nyomasztó, a másodikban pedig nagy fölényben játszva közel 30 pontos előnyt szerzett. Szünet után a Nyíregyháza játéka a két dupla-dupláig jutó játékosa, Lukács Panna (23 pont, 10 lepattanó) és Karakó Dorina (13 pont, 12 lepattanó) jóvoltából nagyot javult, a hazaiak meg is nyerték a második félidőt. A vendégek azonban Lovrity Dóra, Finsztál Zsófi és a dupla-dupláig jutó Kovács Zsófia (10 pont, 12 lepattanó) vezérletével, a lepattanózást 53-33-ra megnyerve, jó első félidei játékuk jóvoltából összességében simán győztek.

 

Farkasinszki Orsolya: - Az első negyedtől eltekintve egy jó mérkőzést sikerült játszanunk. Mérkőzésről-mérkőzésre sikerül fejlődnünk, aminek nagyon örülök. Most már láthattunk olyan megoldásokat, amik az első mérkőzésen még hibának számítottak, de ma ezeket sikerült kiküszöbölnünk és reméljük, hogy ezt így folytatjuk tovább!

Földi Alexandra: - Természetesen örülünk a győzelemnek. Egy állandóan változó kerettel állunk ki és a csapat nagy része csak kevés edzésen tud jelen lenni. Reméljük, hogy ez a közeljövőben változni fog! Gratulálok a Nyíregyházának, kicsit álmosan kezdtünk, amit a hosszú útra is ráfoghatunk. Jó lenne kicsit felgyorsítani a támadásainkat és kicsit agresszívebben védekezni a következő meccseinken.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_643

 

 

 

Nyugati csoport

 

BME MAFC - SzoSE 99-71 (35-18, 28-15, 10-23, 26-15)

Budapest. Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Nagy-Pál, Gruber

 

BME MAFC: BOZSÓ 20/12, Hizsnyik 5/3 HORVÁTH 26/12, KORONDÁN 16, MUNTEÁN 22/12. Csere: Foltin 2, Kovács, ZOVITS 8, Forján, Máthé. Edző: Gorácz Árpád

SzoESE: Mezősi 7/3, PREISINGER 16/3, BALOGH 18/3, PÜSPÖKI 18/6, PLÓZER 12. Csere: Sándor. Edző: Kollerics Barnabás

 

A hazaiak villámrajtot vettek, szellemesen játszottak, remek dobóformát  nyújtottak, még úgy is, hogy egyik kulcsjátékosuk, Hizsnyik Dóra a 7. percben sérülés miatt kivált a játékból. A második negyedben is egyértelműen a BME-MAFC akarata érvényesült, játékosai szünetig nem kevesebb, mint  9 hárompontost dobtak, s szünetre kerek 30 pontos előnyt szereztek. A második félidőt nagyon elszántan kezdve, agresszíven védekezve egy 11-0-s rohammal kezdték a vendégek, akik ahogy a védekezésük feljavult, jobb ritmusban is támadtak, mint tették az első 20 percben. A hazaiak az utolsó negyedre ismét összeszedték magukat és végül biztosan nyerték a színvonalas összecsapást. A BME-MAFC együtteséből Bozsó Katica (20 pont, 10 lepattanó, 15 gólpassz) tripla-duplával járult csapata újabb győzelméhez, Horváth Anna (26 pont, 9 lepattanó) egyetlen lepattanóval maradt el a dupla-duplától. A vendégektől Plózer Petra (12 pont, 14 lepattanó) jutott dupla-dupláig, s ahogy a hazaiaktól Horváth, szombathelyi részről az egyaránt 18 pontig és 9 lepattanóig jutó Balogh Viktória és Püspöki Lotti maradt el ettől 1 lepattanóval.

 

Gorácz Árpád: - Az első félidei támadójátékunk és dobóteljesítményünk álomszerű volt, annyira, hogy a harmadik negyedre teljesen be is aludtunk. A végére, azért sikerült ismét felébrednünk. Jobbulást kívánok Hizsnyik Dórinak, aki a 7. percben megsérült.

Kollerics Barnabás: - Gratulálnom kell a BME játékosainak, harcosan és kifejezetten ügyesen játszottak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_643

 

 

 

PTE-PEAC - UNI GYŐR SZESE 57-72 (16-15, 10-28, 16-21, 15-8)

Pécs, zárt kapuk mögött. V.: Téczely, Dr. Danka

 

PTE-PEAC: Temes 9/3, Krikler 5/3, Szabó 2, GERGELY 7, KÓBOR 8/6. Csere: Propszt 3/3, Mándity 7/3, Szomor 12/6, Óliás 2, Horváth 2. Edző: Gyenge Gábor

UNI GYŐR SZESE: Horváth, Szűts 7, Rácz 4, Nagy 14, Rozmán 16/9. Csere: Bánszegi 9, Perl 16, Pozsgai 4, Király 2. Edző: Barthalos István

 

Jól kezdett a pécsi csapat az esélyesebb Győr ellen és meg is nyerte az első negyedet, de a második etapra elfogyott a lendület és el is húzott az ebben a szakaszban keményen védekező, gyorsan, pontosan játszó Győr, amely a meccset 14 pontos, 16 lepattanós dupla-duplával záró Nagy Rebeka, valamint Perl Zsófia és az eredményessége mellett a vendégek játékát ügyesen szervező, társainak 8 gólpasszt "kézbesítő"  Rozmán Lilla vezérletével megnyugtató előnyt szerzett szünetre. A harmadik negyedre összeszedte magát a PEAC és kiegyenlítetté tudta tenni a játékot. Az utolsó játékrészre minden erőtartalékát mozgósította a PEAC, amely egy fergeteges hajrával és okos játékkal a végére 15 pontra csökkentette a hátrányát. Ezzel együtt a jobb erőkből álló Győr megérdemelt győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Összeségében élvezetes mérkőzést láthatott volna a közönség, ha lehetett volna.

 

Gyenge Gábor: - Először is gratulálok a győri csapatnak a győzelemhez! Nagyon örülünk, hogy helyt tudtunk állni az jóval esélyesebb Győr ellen. Remek felkészülés volt a jövő heti Szombathely elleni mérkőzésre, ahova győzni megyünk.

Barthalos István: - Gratulálok mindkét csapatnak a jó teljesítményhez, különös tekintettel az elmúlt nehéz időszakra. Örülök, hogy Rozmán Lilla, Nagy Rebeka és Perl Zsófia vezérletével magabiztos győzelmet tudtunk aratni.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_644

Fotó: Práczki Péter

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink