114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Birkózó sikerek az Egyetemi Világbajnokságon

A magyar egyetemi válogatott a 2016. évi világbajnokságot három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel, valamint három ötödik helyezéssel zárta!

Az első versenynapon szabadfogású 57, 65, 74 és 97 kilogrammosok mérkőzéseit láthatták az érdeklődők, magyar versenyző azonban csak utóbbi három kategóriában versenyezett. Bábszky Gergely (TE), Lagzi Kovács Bendegúz (ZSKE) és Wittmann Kristóf (NYME) közül végül a kecskeméti Bábszky jutott el az éremmérkőzésig, a dobogó harmadik fokáért viszont kikapott, így az előkelő ötödik helyen végzett.

A második versenynapig kellett csupán várni az első magyar érmemre, Nagy Mihály (TE) a szabadfogású 86 kilogrammosok között remekelt, kirgiz, ukrán és török ellenfeleit legyőzve jutott a döntőbe. Ott azonban vereséget szenvedett iráni vetélytársától, ezzel második lett Corumban. A 70 kilóban Kálmán Balázs (TE), míg a 125 kilóban Borsos Bálint (TE) egy-egy vereség után búcsúztak a világbajnokságtól.

A szabadfogású férfiakat a női birkózók követték. A magyar csapatból a csütörtöki versenynapon két felnőtt válogatott birkózó, Galambos Ramóna (PTE) és Sleisz Gabriella (SZIE) mutatkozott be. Előbbi az 55 kilóban bronzérmet nyert, míg utóbbi 60 kilóban ezüstérmes lett. Két-két mérkőzés jutott mindkét versenyzőnek a törökországi viadalon. Pénteken már kevésbé alakultak ilyen jól a dolgok, hiszen Dénes Mercédeszt helyettesítő Váncza Ivett (EKE) két vereséggel lett ötödik, míg a cselgáncs U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska (PTE) egy vesztes mérkőzéssel búcsúzott a VB-től.

Öt napot kellett várni arra, hogy magyar birkózó tiszteletére csendüljön fel a Gaudeamus igitur "egyetemi himnusz". A kötöttfogásúak első versenynapján a 80 kilogrammos Nagy Péter (BGE) három mérkőzést is megnyerve világbajnoki címet szerzett, míg a 98 kilogrammos Török Zsolt (BCE) az ötödik helyen zárt. Egy-egy vereséggel a selejtezők során búcsúzott Kovács Bence (WSUF) és Fritsch Róbert (TE) is.

Fantasztikusan zárult az EVB, hiszen a kötöttfogású 66, 75, 85 és 130 kilogrammosok küzdelmei között két magyar aranyérem is született. Szilvássy Erik (EKE) és Lám Bálint (TE) sem talált legyőzőre, a magyar küldöttség ezzel három aranyérmet zsebelt be ebben a szakágban.

Forrás: FISU

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink