112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Átadták az idei "Élen a tanulásban, élen a sportban" elismeréseket

Három egyetemista is elnyerte  az idén 48. alkalommal megrendezett „Élen a tanulásban, élen a sportban” fővárosi elismerést .

Idén 48. alkalommal adták át az „Élen a tanulásban, élen a sportban” fővárosi elismerést; négy kategóriában – általános iskola, középiskola, főiskola és egyetem, valamint sajátos nevelési igényű diákok – összesen 31 díjazott vehette át az elismerést.

A díjakat Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes adta át, a kitüntetetteket Danada Judit, a Főpolgármesteri Hivatal Sport Osztályának vezetője és Baji Balázs Universiade és világbajnok gátfutó atléta köszöntötte.

Kép forrása: Budapesti Sportszövetségek Uniója FB oldal

Az eseményen részt vett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke és Dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára, 9-szeres Ironman.

Kép forrása: Budapesti Sportszövetségek Uniója FB oldal

Az „Élen a tanulásban, élen a sportban” elismeréssel a Főváros 1969 óta tünteti ki azokat a fővárosi fiatalokat, akik a tanulásban és a sportban egyaránt kimagasló eredményt érnek el.

Idén három egyetemista vehette át a díjat:

- Csorvási Soma László - szertorna - Testnevelési Egyetem

- Kalocsai Vera - curling - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

- Polivka Dóra - evezés -  Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Gratulálunk nekik és az összes díjazottnak!

Az idei díjazottak névsora itt olvasható.

A nyitókép és a videó forrása: budapest.hu

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink