112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Alig egy év és Fehérvárra érkeznek a világ legjobb egyetemista amerikai focistái

Székesfehérvárra látogattak a 2020-ban a városban megrendezésre kerülő Egyetemi Amerikai Futball VB szervezőbizottságának tagja június elején. A nemzetközi grémiumot - köztük Julien Carrel, svájci és Shigeyuki Watanabe, japán FISU-küldöttekkel, valamint Dr. Székely Mózessel a MEFS főtitkárával és Kovács Györggyel, a MEFS főtitkár-helyettesével - Fehérvár polgármestere és Bóka Viktor, jegyző fogadta Városházán.

Sporttörténelmet írt Székesfehérvár és a Magyar Amerikai Futball Szövetség, amikor a város 2017-ben elnyerte a 2020-as Egyetemi Amerikai Futball Világbajnokság rendezési jogát. A „kihívás elfogadásáról” még 2017-ben dr. Cser-Palkovics András polgármester és Boda Gábor, a MAFSZ elnöke adtak tájékoztatást, a First Fielden, Magyarország egyetlen szabványméretű amerikai futball pályáján, amely a világbajnokságnak is otthonául szolgál majd.

 

Két évvel a bejelentés után, ma jó hangulatú találkozó keretében egyeztetett dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Bóka Viktor jegyző a városba érkező FISU küldöttekkel, Julien Carrel-rel, illetve Shigeyuki Watanabe-val.

 

A találkozó alkalmával a polgármester bemutatta a bizottságnak a várost, beszélt színes sportéletéről, amelyben kiemelkedő helyen áll a kosárlabda, a futball, a jégkorong, a kézilabda és röplabda mellett most már az amerikai futball is.

 

Mint mondta, a fehérvári klub felkészült szakmai stábbal, kiváló infrastrukturális keretek között dolgozhat, az egyre növekvő szurkolói tábor nagy örömére. „Két évvel ezelőtt is egyértelmű volt a számunkra, hogy pályázni szeretnénk a vb rendezési jogára. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az akkor leadott pályázati anyagunkban foglaltak óta is sokat fejlődött a fehérvári létesítményünk, amelyen a következő időszakban is szakemberek dolgoznak majd, ugyanis további 800 fedett ülőhellyel kívánjuk bővíteni a már most 2500 székes First Fieldet.” – hangsúlyozta a vállalást Dr. Cser-Palkovics András.

Bemutatkoztak a szervezőbizottság küldöttei is. A svájci Julien Carrel elmondta, kétnapos látogatásuk célja, hogy bejárják a sportpályát, megnézzék a játékosok fogadására kijelölt szállodákat, végigbeszéljék a helyi szervezőkkel az esemény sarokpontjait, illetve jógyakorlatokat cseréljenek. A küldött felhívta a figyelmet arra, hogy minden idők legerősebb mezőnye érkezik jövőre a városba, ugyanis Mexikó, Japán és az Amerikai Egyesült Államok is jelezték már részvételi szándékukat.

 

A MEFS főtitkára Dr. Székely Mózes elmondta, hogy sem az országban, sem az ország környékén nem volt még ilyen rangos amerikaifutball-esemény, éppen ezért a verseny hírét, a hamarosan kezdődő Universiáde játékokra is örömmel viszik majd el.

 

A jövő június és július között megrendezésre kerülő, a futball Európa-bajnoksággal is egybeeső, nagyszabású világeseményre a város fesztiválhangulattal készül. Az előzetes tervek szerint nem csak a First Fielden, hanem a televíziók elől és a Belvárosban elhelyezett óriáskivetítőkön keresztül is élőben lehet majd követni az eseményeket.

Az Amerikai Futball EVB legfőbb teendője a potenciális résztvevők (USA, Japán, Mexikó, Kína, Brazília a tengeren túlról, kiegészülve néhány európai csapattal) megkeresése világszerte annak érdekében, hogy a tervezett 8 csapatos bajnokság lebonyolítható legyen.

 

Forrás: szekesfehervar.hu

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink