112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Advent első vasárnapján indult el az egyetemi futsal bajnokság

A 2013/2014-es szezont követően idén már második alkalommal írt ki egyetemi futsal bajnokságot az MLSZ Budapesti Igazgatósága, régi nevén a BLSZ. A 2014/15-ös versenykiírás szerint a csapatok tornarendszerben játszanak egymással, majd a legjobb négy csapat, tiszta lappal egy nagyszabású Final Four lebonyolítású döntőn mérkőzik meg a legjobb egyetemi csapat címért. A lebonyolításnak köszönhetően az utolsó fordulóig nyitott marad a bajnokság.

November 30-án az első fordulóval vette kezdetét a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság (BEFB) a Budafoki MTE frissen felújított csarnokában.

Az első fordulóban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata két magabiztos győzelemmel rögtön a tabella élére állt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) erősebb csapata az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK), az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karát (PPK) legyőző Óbudai Egyetem csapatával játszott döntetlent követően holtversenyben a dobogó második és harmadik fokát foglalja el.

Egy győzelemig jutott a Budapesti Corvinus Egyetem csapata, míg a Testnevelési Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egy-egy döntetlennel nyitott. Az első fordulóban csak egy-egy meccset játszó ELTE-Budapesti Egyetemi Atlétikai Club PPK és a Károli Gáspár Református Egyetem csapatai zárják a tabellát.

 

Időpont Hazai csapat  

Vendég csapat

 

Eredmény

2014.11.30

Vasárnap

10:00

BME FC

-

KRE FŐNIXEK

 

13

-

4

   

11:00

BODON FC PÁZMÁNY

-

TFSE

 

5

-

5

   

12:00

ELTE-BEAC ÁJK

-

CORVINUS FUTSAL

 

5

-

2

   

13:00

ELTE-BEAC PPK

-

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ FSC

 

4

-

5

   

14:00

TFSE

-

BME FC

 

0

-

12

   

15:00

CORVINUS FUTSAL

-

BODON FC PÁZMÁNY

 

7

-

3

   

16:00

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ FSC

-

ELTE-BEAC ÁJK

  2 - 2

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink