112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A világ legeredményesebb IDUS programját bonyolította le Magyarország

Kétévente szervezi meg az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) és a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) a szervezetek főtitkárainak, igazgatóinak szóló szemináriumát. Idén a szlovéniai Kranjska Gorában került megrendezésre az esemény, ahol a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséget (MEFS) dr. Székely Mózes főtitkár és Szentkirályi-Szász Krisztina ügyvezető igazgató képviselte.

Az eseményt a FISU első alelnöke, Leonz Eder nyitotta meg bemutatva a FISU stratégiáját, majd az EUSA főtitkára, Matjiaz Pecovnik ismertette az EUSA futó programjait. Az esemény vendége volt Adam Rocek, az EUSA elnöke és Shen Zhen, az Ázsiai Egyetemi Sportszövetség (AUSF) főtitkár-helyettese is.

 

Dr. Székely Mózes panelbeszélgetés keretében ismertette a Magyarországon szervezett FISU és EUSA események hosszú távú hatásait, a sportágak fejlődésére, az egész egyetemi sportra való pozitív eredményeit. Kiemelte, hogy az egyetemi világbajnokságok (EVB) az adott sportág egyetemi népszerűsítésében és infrastruktúra fejlesztésében játszottak kiemelkedő szerepel (Birkózás 2014, Tájékozódási futás 2016, Kajak-kenu 2018, Öttusa 2018), az Európai Egyetemi Játékok (EEJ) pedig különösen a szervezési tapasztalatok szerzése terén voltak kiemelkedőek (Karate 2013, 7-es Rögby 2015, Kosárlabda 2017.)

 

Szentkirályi-Szász Krisztina workshop keretében prezentálta a világ legjobb gyakorlataként a magyarországi IDUS (Egyetemi Sport Nemzetközi Napja, szeptember 20.) programjának eredményeit. A szeminárium nagyobb része az egyetemi versenysport szervezéséről, kihívásairól szólt, ezért is nagy öröm, hogy Magyarország a versenysporton kívül a szabadidősportban is jeleskedett, olyannyira, hogy a világon szervezett összesen 667 aktivitásából 327-et a magyar egyetemek szerveztek 2018-ban és nagyságrendileg több hallgató vett részt a magyarországi eseményeken mint a világ többi részén összesen.

 

A szlovéniai Kranjska Gora a világ egyik legnépszerűbb síparadicsoma, és kiválóan alkalmas szabadtéri sportolásra. Az európai „Beactive” programhoz csatlakozva a résztvevők reggelente a gyönyörű környéken terepfutáson vettek részt, melyet második nap dr. Székely Mózes vezetett.

 

A magyar szövetség vezetői kétoldalú megbeszéléseket folytattak több európai szövetség képviselőivel, többek között a német, a finn és a koszovói egyetemi sportszövetségekkel, melynek eredményeként várható a MEFS nemzetközi kapcsolatrendszerének további szélesítése.

 

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink