110 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A világ elitjében a magyar cheerleader páros

International Cheer Union (ICU), vagyis a Nemzetközi Cheerleading Szövetség szervezésében április 20-22 között rendezték meg Orlandoban a sportág világbajnokságát, ahol először képviseltette magát Magyarország. 

A pom-pom lányok legnagyobb megmérettetésén hazánk színeiben a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club két versenyzője, a Balogh Patrícia és Szabó Hanna alkotta páros vett részt. A tizenkilenc országot felvonultató rangos versenyt a mexikói duó nyerte, a magyar lányok pedig Írországot, Kanadát, Hollandiát és Olaszországot megelőzve a tizenötödik helyen zártak.
 
Kovácsik Rita, a magyar páros edzője: „Amikor eldőlt a világbajnokságon való indulásunk, azt gondoltam, olyan úton indultunk el, amelynek Orlando lesz a végállomása, de most úgy érzem, ez a világbajnokság csak a kezdete volt az új és nagyon kemény munkát igénylő utunknak, amelyre most először lépett Magyarország.”
 
Szabó Hanna, a világbajnokságot megjárt duó tagja: „Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk a versenyen, rengeteg különböző nemzet, így rengeteg különböző kultúra találkozott egymással. Tudtuk, hogy van lemaradásunk az élmezőnyhöz képest, elvégre hazánkban még gyerekcipőben jár a sportág. Szeretnénk tovább fejlődni, még magasabb szintre lépni, és már a következő Országos Bajnokságon, valamint, ha kvalifikáljuk magunkat, az Európa-bajnokságon bizonyítani, hogy nem véletlenül mutathattuk meg magunkat a világbajnokságon.
 
A 2016-os Cheerleading Világbajnokság végeredménye:
 
A párosról Budapest nevezetességeinél készült fantasztikus fényképek itt találhatóak: http://www.beac.hu/hirek/cheerleading/vilagbajnoksagra-keszul-az-beac-es-a-magyar-valogatott-parosa/
 
Banner
Banner
Támogatóink