114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A trieszti kvalifikációs tornán küzd a tokiói indulási lehetőségért a női vízilabda válogatott

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint "brutális" lesz a márciusi, trieszti kvalifikációs torna, amely az utolsó lehetősége az együttesnek arra, hogy kivívja a tokiói indulást.

A szakember erről hétfőn beszélt az M4 Sporthíradójában azt követően, hogy csapatával szombaton bronzérmet nyert a Duna Arénában rendezett Európa-bajnokságon.

"Brutális lesz a kvalifikációs torna, hiszen a magyar, az olasz, a görög és a holland csapat közül kettő ki fog esni. Ott már egy mérkőzésen belül akár egy rossz passzon, vagy egy kapufán is múlhat az olimpiai részvétel" - nyilatkozott Bíró Attila, és hozzátette, az volt a terv, hogy a gárda hazai környezetben harcolja ki a tokiói indulást, ugyanakkor megvolt a B opció is, ennek fényében írták ki erre a szezonra a bajnoki idényt és a nemzetközi kupákat is.

A szövetségi kapitány kiemelte, az elmúlt fél évben rendkívül sokat fejlődött az együttes, amely kis szerencsével még előrébb is végezhetett volna a budapesti kontinensviadalon. Megjegyezte, ez a rendkívül fiatal csapat képes arra, hogy akár hétről hétre fejlődjön, ezért bízik abban, hogy meglesz az olimpiai kvalifikáció, Tokióban pedig akár egy nagyot is tud majd "villantani".

Az Európa-bajnoki szereplésről szólva kiemelte Keszthelyi Ritát, aki nemcsak a vízben, hanem a parton is vezér, kiegyensúlyozott, gólerős játékával komoly támaszt nyújt a csapatnak. Hozzátette, a magyar klasszis mellé többek között felnőtt Gurisatti Gréta, míg Leimeter Dóra Európa egyik legjobb balkezes játékosává vált, az olyan fiatalok előtt pedig, mint Vályi Vanda vagy Rybanska Natasa, nagy jövő áll.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Czagány Balázs, MTI/Szigetváry Zsolt

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink