112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A TF nyerte a keleti csúcsrangadót - nyugaton volt jó vendégnek lenni

Teljes fordulót játszottak a héten a Nemzeti Egyetem Kosárlabda Bajnokságban a férfiaknál. A Keleti csoportban két éllovas igen magas színvonalú találkozóján a címvédő TF legyőzte a Nyíregyházát. A Keleti csoport mind a négy mérkőzésén hazai, a Nyugati csoport négy összecsapásán pedig kivétel nélkül biztos vendégsiker született.

Olvasási idő: 3,5 perc

NEMZETI EGYETEMI BAJNOKSÁG, FÉRFIAK

Keleti csoport, 11. forduló

 

ELTE BEAC – EKE Eger 75–62 (23–22, 20–11, 16–15, 16–14)

Budapest, Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Gaál, Káré.

ELTE BEAC: MOKOS 22/6, GYURCSÁNYI 17/9, Timár 5/3, CZIMER 10/6, BARTOS 13/3. Csere: Somosi 6/3, Szabó 2. Edző: Tima Gergely.

EKE Eger: SZABÓ M. 11/6, Pomázi 8/3 Szicsák 12, ILLÉS 12, UNGI 9. Csere: Kátai, Sárosi, Steier, Szatmári 7/3, Bürgés 3/3. Edző: Váczi Péter.

Mindkét csapat remekül kezdett, látványos, kosarakban gazdag első negyedet láthattak a nézők. A hazai csapat a második negyedben kisebb előnyre tett szert, pontos, távoli kinti dobásainak köszönhetően. A második félidőben a védekezés dominált a csapatoknál, így küzdelmes játék mellett egyik csapat sem tudta túldobni a másikat. A második negyedben bemutatott jó, pontos játéka révén szerzett előnyét a hazai csapat meg tudta tartani, és jó mérkőzésen fontos győzelmet aratott. Az ELTE-BEAC sikerének egyik fő letéteményese a találkozót 22 pontos, 14 lepattanós dupla-duplával záró Mokos Dániel volt.


Tima Gergely: - Köszönöm az ellenfélnek a mérkőzést, és gratulálok a csapatnak a fegyelmezett játékhoz!

Váczi Péter: - Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez!

Statisztika

 

DMSE – Szegedi RSC 73–69 (19–17, 15–11, 22–23, 17–18)

Debrecen, OEC tornaterem, 10 néző. V.: Kokas, Bács.

 

DMSE: BUJDOSÓ 11/3, Velkey 11/6, VESZPRÉMY 22/12, KOVÁCS  11, NYÍRI 12/6. Csere: Cseh 6. Edző: Kovács István.

Szegedi RSC: EPERJESI 9/9, KERESZTY 14/12, Perényi 8, Kopanecz T. 1, LISZKAI 11/3. Csere: KOPANECZ M. 15/3, Kéri 6, Hajdú 2, Kaszai 3/3. Edző: Mészáros Vivien.

Az alsóházi rangadón lassan indult be a pontgyártás, mindkét csapat idegesen és sok hibával kezdte a mérkőzést. Bár a hazai együttes pár ponttal folyamatosan vezetett, a vendéglátók nem tudtak jelentős különbséget kiharcolni ellenfelükkel szemben. A debreceniek végig zónáztak, amivel sikerült picit meglepniük a szegedi csapatot. A vendégek viszont szigorú emberfogásukkal és időnként védekezést váltva szintén megnehezítették ellenfelük dolgát. Nagy harc, de sportszerű küzdelem folyt a pályán. A második félidőben sem változott a helyzet, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A medikusok részéről mindig érkezett egy-egy kosár, amikor a legnagyobb szükség volt rá, így az utolsó percekre is pár pontos előnnyel fordulhattak. Kiélezett végjáték következett, amiben a vendégek mindent megtettek, de mégsem sikerült megfordítaniuk az eredményt, így ha nehezen is, de a DMSE megszerezte idei második sikerét. A hazaiaknál Veszprémy Zoltán szinte a hátán cipelte csapatát, míg Kovács Gábor (11 pont, 12 lepattanó) és Nyíri Péter (12 pont, 10 lepattanó) jelentős mezőnymunkát végzett, mindketten dupla-dupláztak. A vendégeknél Kereszty Lóránd és Kopanecz Márton emelhető ki, utóbbi 15 pontja mellett 6 lepattanót is szerzett és 7 gólpasszt osztott ki társainak.

Kovács István: - Nehéz összefoglalni azt, amit most érzek. Nagy győzelmet arattunk, hiszen a fél csapat hiányzott, szinte cserélni sem tudtam. Két szimpatikus csapat küzdelmében a picit szerencsésebb nyert ma. Köszönöm a jelenlévő játékosaimnak a hozzáállását. Gratulálok az ellenfélnek is!

Mészáros Vivien: - Nagyon csalódott vagyok, nem erre az eredményre számítottam. Gratulálok a hazaiaknak!

Statisztika

 

TFSE – Nyíregyházi ESE 80–73 (21–20, 15–15, 23–18, 21–20)

Budapest, Alkotás u. 25 néző. V.: Lázár, Simon.

 

TF: Nagy Benedek 9/3, NAGY BOTOND 11/6, KIRÁLY 10/3, PINTÉR 8, BOINITZER 11/3. Csere: Katona 6/6, KELENFÖLDI 19, Szabó D. 6. Edző: Boros Zoltán.

Nyíregyháza: VASKÓ 8/6, DEMETER 21/12, KOVÁCS Z. 4, SITKU 17/6, MOKÁNSZKI 21/9. Csere: Hemsperger, Tisza 2, Vida. Mb. edző: Bus Iván.

 

Nagy iramú, színvonalas játékkal kezdődött a Keleti csoport két élcsapatának rangadója. Kezdetben elsősorban Kovács Zoltán, Demeter Ádám és a végül 21 pontos, 12 lepattanós dupla-dupláig jutó Mokánszki Máté jóvoltából, ha szűken is, de a vendégeknél volt az előny. A TF-et elsősorban Király Zalán és Boinitzer Dávid tartotta versenyben, a negyed hajrájában Pintér Dávid, valamint a padról érkező Katona Bence-Kelenföldi Domonkos kettős villanásaival egy 9–0-lal fordítottak a hazaiak, a szakasz Mokánszki hármasával, s minimális hazai vezetéssel zárult. A második etap elején a végül szintén dupla-duplával (11-11 pont és gólpassz) záró Nagy Botond és Katona 1-1 triplájával öttel megugrott a TF. Ekkor lépett elő a vendégeknél Sitku Márton, aki két vendégtámadásnál a kosárszerzés minden típusát bemutatva - előbb triplát dobott, majd 2+1-es akciót mutatott be - megfordította az állást. A félidő hajrájában nem messze az e nevet viselő kerülettől Kelenföldi-show-nak lehettek tanúi a kilátogatók, a center remeklése hozta az újabb fordulatot, vezérletével  9–2-t repesztett a TF.

A félidő végén ismét Mokánszki vette meglehetősen széles vállaira a vendég gárdát, ahogy az első, a második 10 perc is az ő triplájával, s egypontos hazai vezetéssel zárult. Mindkét fél zónával kezdett szünet után, és valóságos triplaesővel indult a második félidő, Vaskó György hármasára a két Nagy fivér: Botond, valamint Benedek felelt egy-egy hármassal, és Demeter sem akart kimaradni a nagy dobóversenyből. A szakasz közepén fáradni látszottak a vendégek, s annak  második felében egy 10–4-es sorozatnak köszönhetően 9 ponttal megugrottak a hazaiak. A szakasz végén 6-ra visszajött a Nyíregyháza. A záró etap érdekes "üldözőversenyt" hozott. Állandósult egy 5 és 10 pont közötti hazai vezetés, ám egy pillanatra sem dőlhettek hátra a címvédő TF játékosai, ugyanis a vendégek, Vaskó és Kovács ügyes szervezőjátéka mellett Demeter, Mokánszki és az egyébként szintén dupla-duplával záró Sitku (17 pont, 10 lepattanó) időnként bravúros kosaraival rendre felzárkóztak. A végjátékban, az utolsó percben döntőnek bizonyult, hogy 4 pontos hazai vezetésnél az addig hatalmasat harcoló, s 3 büntetőhöz jutó Mokánszki mindhárom dobását elrontotta a vonalról, így az egyetemi kosárlabdának remek hírverésül szolgáló, rendkívül színvonalas találkozót a címvédő TF nyerte meg, így továbbra is őrzi veretlenségét.

 

Boros Zoltán: - Nehéz mérkőzés volt, de számítottunk rá, hogy az összeszokott nyíregyháziak ellen nem lesz könnyű dolgunk. A mérkőzés nagy részében nálunk volt az előny, de nem nyugodhattunk meg egy pillanatra sem, mert amikor lekéstünk védekezésben, a vendégek könyörtelenül büntettek triplákkal. Örülök, hogy megőriztük a veretlenségünket, gratulálok és további sok sikert kívánok mindkét csapatnak!

Bus Iván: - Először szeretnék a saját csapatomnak gratulálni, hiszen sikerült a bajnokság végső megnyerésére leginkább esélyes kitűnő erőkből álló TF otthonában nagyon szoros, végig kiélezett, színvonalas, jó mérkőzést játszanunk. Nagyon remélem, hogy a négyes döntőben újra találkozunk majd a TF-fel, amelynek szintén gratulálok, s amelynek további sok sikert kívánok!

Statisztika

 

Miskolci Egyetem – AKE-BGE 88–73 (20–17, 32–13, 18–22, 18–21)

Miskolc, Körcsarnok, 15 néző. V.: Vaszi, Lónáth.

 

MEAFC: TAKÁCS 34/24, KOZÁK M. 13/3, KOZÁK B. 10/6, Szőke 4, Asszú 5. Csere: Sándor 9/9, Lippai 6, Ragályi 4, Gadus 3/3. Edző: Drahos Gábor.

AKE-BGE: Steier 7/3, Szőke 4, Garai 20/9, MOGYORÓS 24/3, Körömi 4 . Csere: PROKAI12, Szappanos 2, Lantos, Major, Horváth. Edző: Zsirai Gyula.

 

Sokáig kérdéses volt, hogy lesz e egyáltalán mérkőzés, hiszen sem ellenfelet, sem játékvezetőket sem láttak még 5 perccel a feldobás előtt a teremben a melegítő hazaiak. Szinte az utolsó pillanatban esett be a találkozóra a vendégcsapat, ám ez a tény alig látszott a teljesítményükön. A szoros első negyed azonban összefüggésben állt azzal, hogy a hazaiaknál a fiatalabbak is bőven kaptak lehetőséget, különösen a belső posztokon. A második negyed gyakorlatilag Takács Dánielről szólt, a hazaiak irányítója valósággal szórta a hármasokat, amivel szünetig megnyugtató előnyt szerzett a Miskolc. A második félidőben is derekasan helytállt a vendég gárda, köszönhetően elsősorban az igen "izmos" 24 pontos, 16 lepattanós dupla-dupláig jutó Mogyorós Bencének, ám a tavalyi bronzérmes miskolci együttes győzelméhez nem férhetett kétség.

Drahos Gábor: - Nagyon jó kis meccs volt ez. Szorosabb állás mellett szerezhettek tapasztalatot fiataljaink. Természetesen volt, hogy ennek megittuk a levét, de hát van, amikor meg kell inni a dolgokat. Csak meccsen tudjuk rendesen ellenőrizni a játékosok fejlődését, itt pedig igyekszünk csiszolni, javítani a munkájukat. Gratulálok csapatomnak a győzelemhez, gratuláció jár Takács Dani dobókezének, és az ellenfél 15-ös játékosának is a lepattanókhoz való hozzáállása miatt. Mind a három kategóriát jó volt figyelni közelről.

Zsírai Gyula: - Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak. Sajnos ismét csak beestünk a mérkőzésre, de őszintén megmondom, hogy a két csapat között megvan ez a különbség, de a két játékvezető kritikán aluli teljesítményt nyújtott. Tehát akkor mondják meg nekünk, hogy itt nem kaphatunk faultot, rendben van. Azt a stílust, ahogy viselkedtek, mind a két csapat nevében kikérem. Ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak, és további sok sikert kívánok a hazaiaknak!

Statisztika

 

Nyugati csoport, 11. forduló

 

PTE-PEAC – Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem 53–85 (17–22, 13–25, 10–21, 13–17)

Pécs, Ifjúság úti csarnok, 50 néző. V.: Bálind, dr. Szalóki.

 

PTE-PEAC: Nagy 9/3, Popgyákunik. 3/3, Gáspár 3, SCHUJ 14, Kovacevic 5. Csere: Major 2, Nyulász 7/3, Varga 6, Kárpáti 2, Lajos 2. Edző: Földi Sándor.

Széchenyi

Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem: KÁMÁN 29/6, Geiger 9, RÁTVAY 14/3, HORVÁTH Á. 7/3, DOMSITZ 9. Csere: Iváncsics 2, Mándity 4, Tóth 7, Hágen 4, Nagy-Bíró. Edző: Laki Tibor.

 

A jó erőkből álló vendégcsapat végig kézben tartott a mérkőzés irányítását és minden negyedet megnyerve ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. A vendégek lepattanózásban 50–28-ra múlták felül a pécsi együttest, amelyet egy sajnálatos sérülés is hátráltatott a szorosabb eredmény elérésében.

Földi Sándor: - Jól látható volt az NB II és az NB I B közötti különbség. Ellenfelünk gyorsabb és képzettebb volt, érvényre is tudták ezt juttatni a mérkőzésen. Gratulálok nekik, jó lenne, ha játékosaink ebből meglátnák a lényeget.

Laky Tibor: - Először is mihamarabbi pályára való visszatérést kívánok az orrsérülést szenvedett PEAC játékosnak! Nagyon fontos volt, hogy biztosan nyerjünk, ezért játékosaim nagyon jó teljesítményt nyújtottak.

Statisztika

 

NKE SE – Szombathelyi Egyetemi SE 27–112 (3–25, 8–23, 6–34, 10–30)

Budapest, Ludovika Aréna, 10 néző. V.: Tóth, Gyurka.

 

NKE-SE: OBERMANN 15/9, PÓCZOS 6, Pálvölgyi 3, Tasnádi, Bolyki 1. Csere: Magari 2. Edző: Ifj.Paulik Tamás.

Szombathelyi Egyetemi SE: HORVÁTH CS. 21/15, NOVÁK 4/3, Körmendi 2, VICZE 14/3, Oroszi 3. Csere: SOÓS 17/15, SCHVEIGHOFFER 19/12, GOMBKÖTŐ 9, Németh 7/3, Frisnyák 6, Monek 5/3, BOLYKOVSZKI 5/3. Edző: Kéri Péter.

 

A Nyugati csoport első, és utolsó helyezettje csapott össze hétfő este a Ludovika Arénában. Az már a mérkőzés elejétől látszott, hogy komoly különbség van a két csapat között, így az első negyed végére több mint húsz pont volt a vendégek előnye. A hazaiak sehogy sem találták az utat a gyűrűhöz, ennek eredményeképp a félidőre mindössze 11 dobott pontnál tartottak. A mérkőzés képe a továbbiakban sem változott a Szombathely könnyed játékkal őrizte meg veretlenségét. A vendégektől a sok jó teljesítmény közül is kiemelendő Schveighoffer Péteré, aki 19 pontját hibátlan mezőnymutatóval (3/3 dupla. 4/4 tripla) érte el.

 

Ifj.Paulik Tamás: - Tudtuk, hogy a listavezető érkezik hozzánk, amely jelentős játékerőt képvisel, ennek ellenére teljesen enerváltan és fásultan játszottunk. Szomorú vagyok, hogy egyik negyedben sem tudtunk komolyabb ellenállást kifejteni.

Kéri Péter: - Bár késve érkeztünk a meccsre, sikerült hamar felvenni a ritmust. Jól játszottunk, a két csapat nem volt egy súlycsoportban.

Statisztika

 

Veszprémi Egyetemi SC – BME-MAFC 47–104 (9–27, 11–27, 10–27, 17–23)

Veszprém, Egyetemi Tornacsarnok, 45 néző. V.: Sebesi, Kaposi.

 

Veszprémi Egyetemi SC: NOVÁK 14/3, Naményi 12/6, Piukovits 7/3, Rehák 1, Kovács 5. Csere: Lenger, Grifatong 8. Edző: Mónus Péter.

BME-MAFC: KOFLANOVICS 6, HORVÁTH M. 4, TÁLOS 22/12, BARANYI 23/9, FEKETE 23. Csere: Hegedűs 5, CSEPREGI 12, Svéda 5, Nagy 4. Edző: Tiba Klára.

 

Szép számú közönség előtt kezdődött meg a találkozó. Az első 5 percben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a negyed második felére magára talált a BME és magabiztosan, 18 ponttal nyerte az első szakaszt. A második negyedben maradt a jó vendég védekezés és abból indulva könnyű kosarakkal tudta növelni előnyét a "műszaki alakulat", amelynél ekkor már mindenki pályára lépett. A Veszprém fásultan, lassan, ötlettelenül játszott. A félidőre magabiztos előnnyel mehettek pihenőre a vendégek, akik ekkor 34 ponttal vezettek. A második félidőben a fővárosiak tovább növelték előnyüket az egyre fáradó VESC ellen, így fölényes győzelmet arattak. A lepattanózást 40–20-ra nyerő BME-ből Baranyi Péter (23 pont, 16 lepattanó) és Fekete József (23 pont, 10 lepattanó) is dupla-dupláig jutott.

Mónus Péter: - Gratulálok ellenfelünknek, megmutatták hogyan kell lendületesen és szimpatikusan játszani. Nem tudtuk a múlt heti jó teljesítményt megismételni, mert más kerettel és más hozzáállással is játszottunk.

Tiba Klára: - Nagyon jó felfogásban játszottak a srácok, igyekeztek végrehajtani a megbeszélt feladatokat. Jól összpontosítottunk és próbáltuk kihasználni az erősségeinket. Köszönjük a játékot!

Statisztika

 

PTE Petőfi SE – Közgáz SC és DSK  51–87 (19–17, 12–27, 10–20, 10–23)

Pécs, Cserepka iskola, 20 néző. V.: Téczely, dr. Szalóki.

PTE – Petőfi SE: Kovács 7, LEHMBACKER 17/3, Varga 7/3, Haddad 10/3, Pontyos 2, Csere: Huszka 4, Nagy 4, Aladics. Edző: Sipos Ádám.

Közgáz SC és DSK: Laczó 3/3, Fóti 6, DE SANTIS 13/9, MÁRIÁS 14/9, BARTHA 18. Csere: ÚR 22 22, Bernacchini 6/6, Jenei 5/3. Mb. Edző: Németh Kata.

Az első negyedben még vezetett a pontosan dobó hazai csapat, ám ezt követően a Közgáz szigorított a védekezésén, így a Petőfi már csak futott az eredmény után. A Közgáz játékosai sokkal több labdát szereztek, és a két dupla-duplát elérő játékosuk, Bartha Ákos (18 pont, 13 lepattanó), valamint Gabriele De Santis (13-13 pont és lepattanó) vezetésével lepattanók terén jócskán (54–38) is felülmúlták a pécsi fiúkat. Jó iramú mérkőzésen a második negyedtől nagy fölényben játszó vendégcsapat összességében könnyedén szerezte meg a győzelmet.

Sipos Ádám: - Kár volt a sok eladott labdáért, ezzel behozhatatlan előnyhöz juttattuk ellenfelünket. Gratulálok a Közgáz csapatának!

Németh Kata: - Jó iramú, sportszerű mérkőzésen sikerült nyernünk. Nagyon örülök a győzelmünknek.

Statisztika

 

Szöveg: Botár László, Márványkövi Ferenc

Fotó: Práczki Péter

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK











Banner
Banner
Banner
Támogatóink