114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A sport is lehet öko?

Eco-friendly Sports nevű kezdeményezést indított tavasszal az Európai Unió Erasmus+ programja, mellyel azt mutatná be, miként lehet a sportot környezettudatossá tenni.

Olvasási idő: 2 perc

Manapság, amikor hatalmas mértékeket ölt a környezetszennyezés és élővilágunk károsítása lassan visszafordíthatatlan folyamatokat okoz, szükséges elgondolkodnunk, hogy a sport miben lehet a környezetvédők segítségére. Gondolhatunk itt a sportesemények környezettudatosabbá tételére, a sport nevelő-tanító hatására vagy éppen a sportolók hírnevének felhasználására a környezetvédelmi felhívások közzétételekor.

Sok jó kezdeményezés volt már az elmúlt években, elég például a PET-Kupára gondolnunk, melynek célja a Tisza szemétmentesítése  - evezéssel egybekötve -, melyről a honlapjukon bőségesen találunk információt. A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) pedig már lassan tíz éve stratégiai partnere a WWF-nek, akikkel együttműködve segítik a vizek tisztaságának megőrzését, és szeretnének hozzájárulni, hogy minél többen férhessenek hozzá ehhez a lehetőséghez. Az evezősök pedig minden fórumon igyekeznek felhívni a figyelmet a vizek tisztaságának megőrzésére és a természetes vizes élőhelyek fenntartására.

Az Európai Unió Erasmus+ programja indította el az Eco-friendly Sports nevű kezdeményezését, amellyel a sport általi környezeti nevelést szeretnék segíteni. Szeretnék összekötni olyan környezetvédelmi akciókkal, mint a szemétszedés, faültetés, madáretetők készítése mindezt persze helyi szinten. Ösztönöznék a sportszervezetek vezetőit a környezettudatos viselkedésre is - gondoljunk itt a digitális dokumentációra, a sportlétesítmények vízellátására, a műanyag használatának mellőzésére. Emellett szerveznek workshopokat fiataloknak a környezettudatosság erősítésére, valamint a sporton és környezetvédelmen keresztül szeretnék megvalósítani a hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatását. A programról itt és itt tájékozódhatsz.

Az utóbbi időben az újrahasznosított anyagból készült sporteszközök, sportruházat használata is egyre elterjedtebbé vált, főleg azok után, hogy híres klubok álltak be nagyszerű kezdeményezések mögé. 

Léteznek olyan sportok is, amelyek önmagukban is környezettudatosak, mert nem használnak külön vizet, üzemanyagot, vagy áramot. Ilyen például a bringázás - ha még valamilyen újrahasznosított anyagból készül a bringa, akkor még jobb. De a futást vagy a túrázást is említhetjük.

Sok aspektusa van a sport és környezettudatosság kapcsolatának, a következő cikkekben további hasznos információkat olvashattok:

https://www.causeartist.com/sports-environment-eco-friendly-sports-activities/

https://www.eugenecascadescoast.org/sports/planners/green/

https://www.athleticbusiness.com/outdoor/environmentally-friendly-athletic-field-maintenance-practices.html

https://www.greenfields.eu/about-us/environmentally-friendly

Szöveg: Janzsó Miklós

Fotó:Freepik/jcomp

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink