110 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A NEMZETKÖZI EGYETEMI SPORTSZÖVETSÉG (FISU) KORMÁNYZÓ TANÁCSA BUDAPESTEN

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) legfelső vezetői 2017. május 29-31. között Budapesten tartották ülésüket. Az évente kétszer megrendezésre kerülő kiemelt eseményt Budapest Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár támogató hozzájárulásával fogadta be, házigazdája pedig alapításának idén 110. évfordulóját ünneplő Európa első egyetemi sportszövetsége, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS).

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) legfelső vezetői 2017. május 29-31. között Budapesten tartották ülésüket. Az évente kétszer megrendezésre kerülő kiemelt eseményt Budapest Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár támogató hozzájárulásával fogadta be, házigazdája pedig alapításának idén 110. évfordulóját ünneplő Európa első egyetemi sportszövetsége, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS).

 

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség a világ 170 országának sportoló egyetemistáit (több mint 100 millió egyetemi hallgató) tömörítő FISU Kormányzó Tanácsa (Steering Committee) ülésének Budapest adott otthont május 29-31. között Az esemény-rendezés elnyerésének az idei évben magyar szempontból több vonatkozása is van, hiszen idén ünnepli Európa első egyetemi sportszövetsége, a Jean Petitjean-díjas MEFS fennállásának 110. évfordulóját. A múlt és a jövő találkozásaként a MEFS az 1907-es alapításától végzett munkájáért és a jelenben folyó fejlesztési tevékenységéért 2015-ben Jean Petitjean-díjban részesült, mely első alkalommal került odaítélésre egy sportszervezetnek. A FISU Kormányzó Tanácsának ülése kiemelt jelentőségű a felsőoktatási sportélet tekintetében, hiszen itt tárgyalnak többek között a 2021-es és a 2023-as Universiade (egyetemisták olimpiája) rendezésének javaslatairól is. A minden páratlan évben megrendezendő Universiadénak idén Taipei ad otthont augusztus 19-30. között, ahol 210 fős magyar delegáció, köztük 160 egyetemista sportoló vesz részt.

 

A sajtótájékoztatón Oleg Matytsin FISU elnök bejelentette, hogy a FISU Kormányzó Tanács zárt ülésén megszavazták a 2016-os év legjobban megszervezett egyetemi világbajnokságát, melyet a hazánkban Miskolcon rendezett Tájfutó EVB nyert el. A díjat ünnepélyes keretek között az idei Taipei Universiadén rendezendő FISU Gálán adják át. Kiemelte továbbá, hogy a FISU önkéntes programjának világszerte való képzését egyre markánsabban folytatják, mely célja a sport iránt érdeklődő és abban tevékenyen részt is vevő egyetemisták szakmai képzése és a világversenyeken tevékeny részvétel. A FISU elnöke örömmel fogadta a MEFS nagyszabású terveit és külön megköszönte a szervezet aktivitását. Kiemelte, hogy Budapest nagyszerű helyszín lenne egy multisport rendezvény lebonyolításához, nem csupán a város történelme és látnivalói, hanem sportlétesítményei és sportos jelene, múltja – mint például az 1965-ös Nyári Universiade – is alkalmassá teszik erre.

 

 

Dr. Székely Mózessel a MEFS főtitkárával a tárgyalások során megállapodtak, hogy megkezdik az egyetemek sportközpontú rangsorolásának felmérését, melyben Magyarországra, mint az első számú partnerre tekintenek. A FISU elnöke megköszönte beszédében a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségnek (MEFS) és a Magyar Kormánynak, hogy ennyire kiemelten támogatják az egyetemi sportot. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt születésnapja alkalmából Matytsin egy exkluzív zenélő órával (mely a Gaudeamust, az egyetemi sport himnuszát játsza) lepte meg.

Államtitkár asszony beszédében kitért arra, hogy a kormányzat stratégiai ágazatnak tekinti a sportot és ezen belül az egyetemi sportot is. Méltatta a MEFS elkötelezett munkáját és fontos előrelépésnek tartotta a FISU vezetővel folytatott személyes tárgyalást is. Kiemelte, hogy az idén augusztus 19-30-ig tartó Taipei Universiadénak (egyetemisták olimpiájának) a Magyar Kormány egyik kiemelt támogatója, ahol is minden idők legnagyobb csapatával indul Magyarország és számos sportágban, mint például a vízilabdában, úszásban, vívásban igen komoly éremesélyekkel indulnak egyetemistáink.

 

Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke megköszönte a sajtótájékoztatón a kormány és a FISU támogatását, beszámolt a jövő évi Magyarországon rendezendő egyetemi világbajnokságok előkészületeiről is. Célként tűzte ki azt az álmot, hogy rendezzen Budapest (1965 után immár másodszor) Universiadét vagy Európai Egyetemi Játékokat, mert ahogy a múltból is látszik összefogással mindent el tudunk érni.

 

Dr. András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora kiemelte azzal, hogy az Magyar Rektori Konferencia (MRK) plenáris ülésének napirendjére tűzte az egyetemi sportot, bebizonyítja, hogy kiemelt helyet szánnak az egyetemisták sportolásának és a ma létrejött MRK-FISU találkozó is elősegítette a közös célok elérését.

 

Prof. Dr. h.c. Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektoraként kiemelten fontosnak tartja az egyetemi sportot és annak fejlesztését. Az 50 mrd forintból megvalósuló beruházás, amelyből az új egyetemi campust építik fel teremti meg az alapját, annak az álomnak, hogy Magyarország Universiadét tudjon rendezni.

 

A sajtótájékoztató kuriózumaként a FISU elnöke (aki a Szovjetunió asztalitenisz bajnoka volt 1982-ben és példaképének tekintette a Jónyer-Klampár-Gergely összetételű világbajnok magyar csapatot) egy bemutató mérkőzést játszott Gergely Gábor világbajnokkal. Matytsin a játék végén úgy nyilatkozott, hogy egy álma vált valóra azzal, hogy játszhatott az egykori világbajnok csapat tagjával. A mérkőzést megtekintette a nemzet sportolójának javasolt Kamuti Jenő is, aki a Nemzetközi Fair Play Bizottság nevében a mai napon együttműködési szerződést írt alá a FISU elnökével.

 

Az eseményen Eric Saintrond a FISU főtitkára prof. dr. Kiss Ádámtól a MEFS elnökétől átvette a MEFS egyik legmagasabb kitüntetését a Hajós Alfréd Emlékplakettet az elmúlt több mint 20 évben a magyar egyetemi sport támogatásában végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként.

 

A FISU magyarországi ülésezésének a klasszikus munkaértekezleten túlmutató célja a hazai állami-, fővárosi- és sportvezetőkkel való egyeztetés volt. A delegáció kiemelt tárgyalásokat folytatott dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral, Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral a kettős életpálya modell támogatásával kapcsolatban. Találkoztak Schmitt Pállal a MOB tiszteletbeli elnökével is, aki támogatásáról biztosította a FISU-t és a MEFS-et is egy a közeljövőben megrendezésre kerülő Universiade pályázat benyújtási lehetőségéről. Látogatást tettek a Parlamentben, ahol dr. Kövér Lászlóval a Magyar Országgyűlés elnökével találkoztak. A delegáció találkozott Dr. Kulcsár Krisztián újonnan kinevezett MOB elnökkel is. Az állami vezetőkkel való találkozások főbb témái a 2018. évi I. Budapesti Egyetemi Öttusa és a Szegedi Kajak-Kenu Egyetemi Világbajnokságok voltak. A FISU és a MEFS felső vezetésével tárgyaltak továbbá az érintett szövetségek képviselői, mely megbeszélésen Gallai István a Magyar Öttusa Szövetségtől biztosította a feleket, hogy a jövő nyári 1. Öttusa EVB előkészületei remekül haladnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új kampusza pedig nagyszerű helyszínt biztosít majd a rendezvénynek.

 

További egyeztetéseket folytattak az érintett felek a 2020-as évre vonatkozóan több egyetemi világbajnokság (1. küzdősportok klaszter: birkózás, ökölvívás, karate, wushu, muay thai, sambo; 2. triatlon; 3. amerikai football) megrendezésének lehetőségéről (Budapest, Kecskemét, Székesfehérvár). A 2020-as küzdősportok EVB rendezésért kandidáló szövetségek maximális támogatásukról biztosították a FISU vezetőit.  Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára elmondta, hogy a karate szövetség nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a kisebb szövetségek (muay thai, wushu, sambo) pedig örömmel csatlakoznak a kezdeményezéshez. A Magyar Ökölvívó Szövetség új elnöke, Erdei Zsolt és a 2014-ben már sikeres EVB-t szervező Magyar Birkózó Szövetség is a rendezés mellett áll. A 2020-as Triatlon EVB pályázatot a Magyar Triatlon Szövetség mellett a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem támogatja, az amerikai futball EVB pályázatot Székesfehérvár megyei jogú város önkormányzata és a sportág hazai szövetsége is támogatja (a Budapesti Corvinus Egyetem mellett), az esemény helyszíne a tavaly épült stadion és sportkomplexum lenne.

 

Oleg Matytsin a FISU elnöke szerdán a sajtótájékoztató előtt a Magyar Rektori Konferencia (MRK) plenáris ülésén „A sport és az oktatás kapcsolatának fontosságáról”, míg prof. dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke és dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára „Az egyetemi sport szerepe a felsőoktatás fejlesztésében” címmel tartottak előadást prof. dr. Bódis József az MRK elnöke felkérésére.

M4 Sportreggeli - Prof. Dr. Kiss Ádámmal (MEFS elnöke) és Szentkirályi-Szász Krisztinával (MEFS ügyvezető igazgatója) beszélget Kovács Koko István - http://www.mediaklikk.hu/video/m4-sportreggeli-102-resz-2017-05-31-i-adas/  23 és 35 perc között található a beszélgetés.

  

__________________________________________________________________

 

HÁTTÉR

 

A MEFS a FISU versenyrendszerének egyik legaktívabb szereplője, nemcsak nemzetközi részvétel, hanem nemzetközi események hazai megrendezése terén is. Nemzetközi egyetemi multisport események (legutolsó az 1965. évi Nyári Universiade) mellett Magyarország eddig 12 egyetemi világbajnokságnak adott otthont, 2015 októberében pedig a MEFS-nek sikerült elnyernie a 2018. évi, I. Budapesti Öttusa Egyetemi Világbajnokság rendezési jogát, mely egyben az első fővárosi egyetemi világbajnokság, valamint a Szegedi Kajak-Kenu Egyetemi Világbajnokság rendezési jogát is. Magyarország pályázni kíván a 2020-as Komplex Küzdősport (karate, ökölvívás, birkózás+ 3 sportág), amerikai futball és triatlon Egyetemi Világbajnokságok megrendezésére is.

 

Hazai rendezésű világviszonylatban jelentős egyetemi sportesemények:

 

Budapesti világjátékok (4)

1935: VI. Nemzetközi Egyetemi Játékok (Int. University Games)

1949, 1954: Hallgatói Világjátékok (World Student Games)

1965: IV. Nyári Universiade (Summer Universiade)

 

Egyetemi Világbajnokságok (14)

            Tájfutás                       1986 – Miskolc

            Asztalitenisz                1990 – Szekszárd

            Férfi kézilabda            1996 – Nyíregyháza

            Tájfutás                       1996 – Veszprém

            Triatlon                       2000 – Tiszaújváros

            Teremlabdarúgás       2002 – Nyíregyháza

            Asztalitenisz                2004 – Győr

            Fallabda                     2006 – Szeged

            Férfi-női kézilabda     2010 – Nyíregyháza

            Evezés                         2010 – Szeged

            Birkózás                      2014 – Pécs

            Tájfutás                       2016 – Miskolc

            Öttusa                         2018 – Budapest

            Kajak-kenu                 2018 – Szeged

 

FISU - Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség: A FISU hivatalosan 1949-ben alakult, de eredete az 1920-as évekre nyúlik vissza, amikor Jean Petitjean francia sportvezető (akit az egyetemi sport számára olyan, mint az olimpiai mozgalom számára Coubertain báró) 1923. májusában Párizsban szervezte az első Egyetemi Világjátékokat. A FISU szervezésében valósulnak meg olyan nagy egyetemi sportversenyek, mint az Egyetemi Világbajnokságok és a kétévente megrendezésre kerülő Universiadék (egyetemisták olimpiája, az igazi olimpiák kb 2/3-a létszámban). Az Universiadéhoz kapcsolódóan konferenciákat is szervez a FISU annak elősegítése érdekében, hogy minél hatékonyabban, jó gyakorlatok segítségével tudják összehangolni a sportot és az oktatást a felsőoktatásban. A FISU FORUM-on pedig a felsőoktatában dolgozó sportszervezőknek oktatási és sporttudományos konferenciát tartanak, a rektoroknak pedig Rektori Konferenciákat szerveznek annak érdekében, hogy elérjék a kitűzött célt. A FISU célja a szervezet jelmondatában is tükröződik: „excellence in mind and body - az elme és test kiválósága” egységének megteremtése. A megvalósítás legfőbb eszköze a fiatal értelmiség egészséges életmódra való nevelése a sport által, valamint élsportolók számára – a Magyar Sportcsillag Ösztöndíjhoz hasonlóan a kettős életpálya elősegítése. Az egyetemi sport egyben az utánpótlás nevelés legmagasabb fokozata, „belépő” a sport olimpiai szintű élvonalába.

 

Oleg Matytsin (53) (RUS): a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) elnöke. 2015-2019 közötti időszakban szabja meg a sportot, kultúrát és oktatás összekötő élsport-szervezet irányvonalait. Mielőtt a FISU elnökévé választották tevékenyen részt vett számos nemzetközi egyetemi és oktatási rendezvény szervezésében beleértve a világ- és európai egyetemi bajnokságokat is. Oleg Matytsin aktívan támogatta és ösztönözte a FISU további fejlesztéseit, olyan új tevékenységekkel, amelyek elismerik az egyetemi sport fontosságát. Kiemelt figyelmet fordít a nemzetközi sportszövetségekkel és nemzetközi sportszervezetekkel való stratégiai partnerségre, mint például a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a SportAccorddal való kapcsolatokra. 

 

Sport háttere: 1982-ben Szovjetunió asztelitenisz bajnoka, nemzetközi asztalitenisz verseny győztese, 1997-ben megválasztották az Orosz Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli edzőjévé

 

Díjai, elismerései: a Litván és a Pekingi Testnevelési Egyetem díszdoktora

 

Szakmai háttere:

2015-től a FISU elnöke

2012-től a Nemzetközi Fair Play Bizottság tagja

2011-2015: FISU első alelnöke

2005-2015: Orosz Egyetemi Sportszövetség elnöke

2007-2015: az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) alelnöke

2001-2006: Az Orosz Testnevelési Egyetem rektora

 

A Kormányzó Tanács

 

A Kormányzó Tanács ülésén részt vesznek a FISU legfontosabb tisztségviselői, a szervezet elnöke, alelnökei, kincstárnoka, első elnökségi tagja, valamint főtitkára:

 

  • Oleg Matytsin (RUS)                        elnök
  • Leonz Eder (SUI)                              első alelnök
  • Luciano Cabral (BRA)                      alelnök
  • Marian Dymalski (POL)                    alelnök
  • Leopold Senghor (SEN)                    alelnök
  • Liguo Yang (CHN)                           alelnök
  • Bayasgalan Danzandorj (MGL)        kincstárnok
  • Verena Burk (GER)                           első elnökségi tag
  • Eric Saintrond (BEL)                        főtitkár
  • Shen Zhen (CHN)                             kínai egyetemi sportszövetség alelnöke
  • Natalya Kosterna (RUS)                   elnöki személyi asszisztens

 

Banner
Támogatóink