112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A nagybetűs SPORTOT választotta dr. Edvy László, a PE TSI intézetigazgatója - Interjú

Az egyetemi sportszakmát számos kiváló szakember erősíti, akik többsége a háttérben meghúzódva szívvel-lélekkel törekszik rá, hogy mind több hallgatót neveljen sportbaráttá. Az ő munkájukat szeretné az UniSport bemutatni, egyúttal kiemelni és elismerni. Interjú sorozatunk első részében dr. Edvy Lászlóval a PE TSI intézetigazgatójával, aktív oktatójával beszélgettünk. László 27 éve tágítja az arra fogékony elméket a közoktatásban, melyből 18 évet a felsőoktatásban töltött. Sportági szakterületei: atlétika (közép-hosszútáv, ugró-sprinter szakág), funkcionális edzés és edzésterv koordinálás.

Olvasási idő: 2 perc

 

MEFS: Miért éppen az egyetemi sportot választottad pályádként? Mi fogott meg benne, hogy egy életre elköteleződtél iránta?

E.L.: Nem az egyetemi sportot, hanem a nagybetűs SPORTOT választottam, hiszen kiváló tanáraim, példaképeim voltak. Középiskolában kezdtem dolgozni. Mindig a kihívások irányába mozdultam, így jutottam be az egyetemi képzésbe. Felelősséget érzek mindenki iránt, akin a szerzett tudásommal segíteni tudok. Így vált hivatásommá az inaktív hallgatók meggyőzése, megismertetése a mozgás szépségével és szükségességével.

 

MEFS: Minden bizonnyal jelentős szereped volt a PE sport-oktatási programjának összeállításában. Mit ad a PE sport szempontból a hallgatóknak jelenleg?

E.L.: Szeretném azt hinni, hogy ESÉLYT! Esélyt az egészséges, teljes élethez. Ehhez igyekszünk megadni minden segítséget, tudást, sportágakat, példaképeket.

 

MEFS: Mennyire népszerű a sportolás a PE hallgatói között?

E.L.: Nem eléggé. Az erőfeszítések ellenére egyre rosszabb a helyzet.  Az a hiányállapot, amivel a diákok bekerülnek a felsőoktatásba, nem dolgozható le maradéktalanul. A mindennapos testnevelés bevezetésének eredményeit a NETFIT felmérések eredményei mentén lehet objektíven követni.  Van egy származtatott adat a NETFIT-ben: a legalább 7 tesztben egészségzónában teljesítő tanulók arányát (2018/2019-es tanév) alapul véve, mely szerint a 12. évfolyamból érkező leendő hallgatók csupán 1/3-a rendelkezik általános, egészséges fizikummal. A lányok különösen hátrányos helyzetben vannak. Ezt a felhalmozódott deficitet a felsőoktatás nem képes ledolgozni.

A felsőoktatás az egészséges életmódra nevelésben nem szigetként, hanem egy rendszer szerves részeként kell, hogy szerepet vállaljon. Együtt kell működnünk a közoktatással, eredményeinket, tapasztalatainkat meg kell osztani.

De visszatérve a kérdésedre, azt talán elmondhatjuk, hogy a sport iránt fogékony hallgatók megtalálják a számításukat a Pannon Egyetemen. A lehetőségeknek elsősorban az infrastrukturális és humánerőforrás keret szab határt.

 

MEFS: Milyen sportolási lehetőségeket kínáltok a hallgatók számára?

E.L.: Nálunk a kötelező testnevelés rendszere minden képzési szintre kiterjed. A kötelezőséget hivatott feloldani a kínálat: 40-50 sportággal várjuk a hallgatókat, amelyekből tetszőlegesen válogathatnak. A félévente teljesítendő 20 órát akár 20 különböző sportág mozgásformájával teljesíthetik. A bőség zavarát kívánjuk feloldani azokkal az elméleti (szabadon választható) kurzusokkal, amelyekkel egy, az egészséges életmód terén navigálni képes egészségtudatot kívánunk megalapozni.

 

MEFS: Milyen arányban mozognak a hallgatók?

E.L.: Az említett kötelező testnevelés rendszerből adódóan (FOKSZ 2 félév, BSC 4 félév, MSC1 félév) ez az arány 60-65% -ra tehető.

 

 

MEFS: Milyen platformokon éritek el őket leginkább?

E.L.: Minden platformon jelen vagyunk. A nehézséget az okozza, hogy nagyon sok egyéb információ árasztja el a hallgatókat ezeken a csatornákon. Az elmúlt időszakban véleményformáló erővel bíró, a közösséget irányítani képes hallgatókat vonunk be a hatékonyabb kommunikáció érdekében.

 

 

MEFS: Min változtatnál, hogy még többen tegyenek az egészségükért és elérd a rendszeres testmozgásra való törekvést a hallgatók körében?

E.L.: Az egészség megőrzése belső motivációs faktor. A kapcsolódó attitűdök "stimulálása" személyes megszólítást feltételez. A legeredményesebben a kiscsoportos foglalkozások által tudjuk a perszonalitás igényeit kielégíteni. Ehhez megerősített humánerőforrásra van szükség. Elkerülhetetlen továbbá a közoktatás egészségnevelésének törekvéseihez szervesen kapcsolódni. Csak együttesen sikerülhet a már oly régóta vágyott áttörés.

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK











Banner
Banner
Banner
Támogatóink