112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A MEFS által támogatott Európai Sporthét főrendezvényén szólalt fel először az új sportállamtitkár

Az Európai Bizottság által életre hívott, a sportot és a testmozgást népszerűsítő Európai Sporthéthez a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség is csatlakozott a hazai egyetemek és főiskolák szabadidős sportprogramjaival. Az Európai Sporthét kapcsán szeptemberben Magyarországon sporthónapot tartanak. 

Az EU sportot népszerűsítő új kezdeményezésének kiemelt magyarországi rendezvényén a szeptember 16. és 19. között Szolnokon tartott Tiszaligeti Napokon szólalt fel először a napokban kinevezett sportért felelős államtitkár, Szabó Tünde. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának új államtitkára, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem egykori hallgatója, az olimpiai ezüstérmes úszónő szombaton, sportvezetőként a családi napon tartott beszédében kiemelte: „A mozgásnak mindenki számára könnyen elérhető kikapcsolódási lehetőséggé kell válnia. Az Európai Sporthéttel teszünk is azért, hogy hazánk élen járjon a szabadidősportban.” Az új sportvezető elmondta, hogy örül annak, hogy a Sporthét főrendezvényén szólalhatott fel először államtitkárként, hiszen az Európai Unióban is kiemelkedő vállalással sportol az egész ország a brüsszeli kezdeményezés keretében.

Az Európai Sporthét zászlóshajó-eseményén, az idén 52. alkalommal megrendezett Tiszaligeti Napokon 4 nap alatt 25 sportágban és 19 versenyszámban próbálhatták ki magukat az érdeklődők. A tradicionális mozgásformák (pl. labdarúgás, utcai kosárlabda, röplabda, kézilabda) mellett számos szabadidős sportág is bemutatkozott. Nordic walking, célhorgászat, kerékpáros ügyességi pálya, tűzharc, zsinórlabda, lövészet, szépkorúak próbája, tánc, aerobik, fitnesz és Országos Amatőr Teniszverseny is várta a sportolni vágyókat. A nap folyamán 16 sportegyesület és a szolnoki sportiskola szakosztálya mutatkozott be, a családi parkban pedig egészségügyi felmérések, bemutatók várták a publikumot.

A Magyar Szabadidősport Szövetség által koordinált és a MEFS által támogatott Európai Sporthét itthon országszerte egy hónapon keresztül, több mint 230 szabadidősport-eseményen ösztönöz mozgásra. A Tiszaligeti Napok közel 5000 főt mozgatott meg.

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink