111 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A legjobb egyetemi futsalosok az ELTE-n

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) 2015. május 7-8-án rendezi meg a Futsal Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB).

A rekord létszámú indulóból a legjobb négy férfi és női csapat utazik a budapesti négyes döntőre. ahol a tavalyi bajnokok (férfiaknál a Miskolci Egyetem, lányoknál a Debreceni Egyetem csapata) is képviseltetik magukat. A hölgyek mezőnyében házigazdaként az ELTE, továbbá a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem és a Testnevelési Egyetem csapata méri majd össze tudását. A férfiak mezőnyében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a győri Széchenyi István Egyetem és a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói mérkőznek meg a magyar egyetemi bajnoki címért. A nem rég véget érő budapesti egyetemi bajnokságot megnyerő BME (a felnőtt válogatott Andorka Kristóffal) és a tavalyi győztes miskolci csapat favoritnak számít. Azonban az ELTE játékosait búcsúztató, a futsal fellegvárából érkező győriek és a sokszoros magyar egyetemi bajnok szombathelyiek is esélyesként lépnek majd pályára, a csütörtökön 11-kor kezdődő sorsolás, így akár sorsdöntő is lehet.

A hölgyeknél sem könnyebb megjósolni, hogy a három vidéki csapat közül valójában ki a legesélyesebb. Az azonban bizonyos, hogy a házigazda ELTE csapatának győzelme nem kis meglepetést, viszont annál nagyobb örömöt okozna a csapatoknak drukkoló szurkolók körében.

 

A MEFOB részletes programja:

2015.05.07., csütörtök

12:00 Női elődöntő

13:20 Férfi elődöntő

14:40 Megnyitó

15:30 Női elődöntő

16:50 Férfi elődöntő

 

2015.05.08., péntek

9:00 Női bronz mérkőzés

10:20 Férfi bronz mérkőzés

11:45 Női döntő

13:15 Férfi döntő

14:30 Díjátadó

 

A döntő mellett a Lágymányosi Eötvös Napok színes esti programokat is ígér.  A MEFOB-ot a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS), az ELTE Hallgatói Önkormányzata, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Budapesti Igazgatósága, az MLSZ Futsal Bizottsága és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club támogatja.

A torna fővédnöke prof. dr. Mezey Barna, az ELTE rektora és prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke.

A torna védnöke: Lovász Tamás, az MLSZ Budapesti Igazgatója és Drucskó Zoltán, az MLSZ Futsal Bizottságának elnöke.

A 2015-ös futsal MEFOB-ra minden érdeklődőt és szurkolót várnak az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén, a BEAC-on!

Támogatóink