Váratlanul és kényelmetlenül érintette a különböző látványsport bajnokságokban szereplő egyetemi csapatokat a hazai szövetségek koronavírus-járvány miatti döntése. Van olyan sportág, amelyben a bajnokságot befejezettnek nyilvánítottak, és olyan is, amelyet ideiglenesen felfüggesztettek. Nézzük, hogyan vélekednek erről az érintettek!
Olvasási idő: 6 perc
A magyar kormány 40/2020. (III. 11.) számú, a koronavírus megfékezését célzó Kormányrendelete, valamint az azóta történt kormányzati intézkedések alapján számos hazai látványsportszövetség úgy határozott, befejezettnek nyilvánítja vagy felfüggeszti a sportági versenyeket és a bajnokságokat. A döntés több, első- vagy másodosztályú egyetemi csapatot is érint. A teljesség igénye nélkül megmutatjuk, melyek ezek a klubok, és miképpen fogadták a szövetségi bejelentést.
Felfüggesztett bajnokságok
Röplabda
A Magyar Röplabda Szövetség 2020. május 15-ig felfüggesztette az égisze alá tartozó összes pontvadászatot.
A férfiaknál az Extraliga alapszakaszában szereplő DEAC az 5., a BME-MAFC pedig a 6.helyről várja a folytatást. A debreceniek március 8-án játszották legutóbbi mérkőzésüket, és 3:0 arányú vereséget szenvedtek a Kazincbarcikától, míg a fővárosiak a Kecskeméttől kaptak ki 3:2-re. A DEAC óriási meglepetést okozott azzal, hogy bejutott az Extraligába, így a csapatnak nem igazán jött jól a kényszerszünet. Mindazonáltal az egyesület megértéssel fogadta a szövetség döntését, ám csalódottságát nehéz volt lepleznie:
„Minden csapatunkat megviselte, hogy a bajnokságok egyik napról a másikra félbeszakadtak. A sportolók megszokott ritmusa felborult, jelenleg nem tudnak edzésre járni, nem készülhetnek együtt a társakkal, és nincs a mérkőzések előtti szokásos adrenalinszint-emelkedés sem. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy jelen pillanatban teljes a bizonytalanság a folytatást illetően, a kosárlabda kivételével nem tudjuk, melyik sportágban folytatódhatnak a küzdelmek, és melyik ér véget. Sportolóink, akik hozzá vannak szokva a napi mozgáshoz, most otthon, egyéni edzésterv alapján készülnek. Mindenki szeretne formában maradni, ugyanis bármikor újraindulhat a szezon” – nyilatkozta Nyitrai Gabriella sajtóreferens.
A PTE-PEAC férfi együttese az alsóházi rájátszásban – nyert mérkőzés nélkül – csoportja utolsó helyén áll, így a pécsieknek lesz idejük összekapniuk magukat a remélt folytatásra. Gyöngyösi Zoltán, az NB II-ben szereplő női, és az NB I-es férfi csapatának szakmai vezetője eképpen fogalmazott a kialakult helyzettel kapcsolatban:
„Nyilvánvalóan semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy a járványügyi helyzet, az emberek egészségének védelme messze felülírja a sportszakmai célokat, ezért teljesen fegyelmezetten vettük tudomásul a kormány és az MRSZ döntéseit. Várjuk a bajnokság esetleges folytatását, felkészültünk rá, hogy netán módosított versenykiírással, gyorsított formában kell lejátszanunk a mérkőzéseket, ám tisztában vagyunk azzal a lehetőséggel is, hogy bajnokságokat törölni fogják, ahogy azt más sportágban már megtették. Felnőtt férfi csapatunk a tabella utolsó helyén áll, de közvetlen riválisunkkal a bajnokság második, a végeredménybe beszámító részében még csak idegenben mérkőztünk meg. Bizakodva várjuk az MRSZ döntését, mert jövőre is szeretnénk az első osztályban indulni.”
A nőknél az NB I (ez a hazai röplabdában másodosztálynak számít) alapszakaszában vitézkedő, az előkelő 4. helyen álló TFSE vezetőedzője, Gaitanakisz Leon így vélekedett a szövetségi döntéssel kapcsolatban:
„A járvány miatt sajnos nem tudtuk befejezni a munkánkat. Mindazonáltal a hallgatók egészsége a legfontosabb, ezért teljes mértékben egyetértek a szövetség határozatával. Jelenleg nem edzünk, a lányok hazaköltöztek a szüleikhez. A bajnoksággal kapcsolatban pedig elmondhatom, sikeres idényen vagyunk túl. Alapvető célunkat – miszerint ki kell alakítanunk a csapat magját – elértük, és fejben már a következő idényre készülünk. Ígérhetem, hogy a nézők erősebb, versenyképesebb TFSE-t láthatnak majd a pályán. Szeretném mindenkinek megköszönni a hozzáállását!”
Vízilabda
A Magyar Vízilabda Szövetség úgy döntött, határozatlan időre felfüggeszti a különböző korosztályos és felnőtt bajnokságokat.
A férfiaknál a középszakasz felsőházába jutott PannErgy-MVLC-Miskolc csapata – a többiekhez hasonlóan – csupán egyetlen mérkőzést játszott le, amelyen 12–7-re kikapott a több válogatott játékost is felvonultató Egertől. A borsodiak nem kis meglepetésre kivívták a szereplés jogát a legjobbak között a ráadásban, aminek köszönhetően további izgalmas mérkőzések és igazi sztárcsapatok várhatnak még rájuk. A klub edzőinek közös állásfoglalása így hangzik:
„Reméljük, a helyzet hamar normalizálódik, és folytathatjuk a munkát. Arra kérjük sportolóinkat, hogy egészségük megőrzése érdekében minden előírást tartsanak be, amelyet a szakemberek előírtak.”
A nők élvonalbeli bajnokságában még csak az alapszakasz vége felé jártak a csapatok, amikor kézhez kapták a szövetség döntését. A Dunaújvárosi Egyetem a 4., a Szegedi Tudományegyetem pedig a 7. helyen áll.
A dunaújvárosiak eddigi teljesítménye imponáló: 11 mérkőzésükből tízet megnyertek, és csupán egyet vesztettek el. A nyári Universiadét is megjárt Kiss Alexandra blogjában így értékelte a kialakult helyzetet:
„Elég bizonytalan hetek állnak mögöttünk, és a jövő is kérdéses. A vírus miatt eltörölték az olimpiai kvalifikációt, így szerencsére újra elkezdődhetett a bajnokság. Három meccset le is játszottunk gyorsan, ám a vírus azonnal közbeszólt, ami miatt tovább borul a versenyprogram. Nemcsak az Euroliga-mérkőzéseink csúsznak, hanem a bajnoki meccseket is elhalasztják. Remélem, minél hamarabb megoldódik a helyzet, és mindent ugyanúgy folytathatunk!”
Befejezettnek nyilvánított bajnokságok
Kosárlabda
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát. A döntés egyik legnagyobb vesztese a TFSE hosszú idő után újra NB I-es női csapata, amely már biztosította a helyét a felsőházi rájátszásban, és kitűnő formában várta a folytatást. Magyar Bianka, akit az eurobasket.com az év edzőjének választott, érthető módon kissé elkeseredetten értékelt:
„Mindannyian nagyon szomorúak vagyunk, mert varázslatos idény van a hátunk mögött. Újoncként a Magyar Kupában a negyedik helyen zártunk, a bajnokságban pedig már készültünk a felsőházi rájátszásra. A java még csak ezután jött volna, de már most várjuk a következő szezont!”
Az ELTE-BEAC női együttesének nem úgy alakult az NB I-es idénye, mint ahogy eltervezte. A nagy múltú klub – egy fordulóval az alapszakasz vége előtt – az utolsó, 12. helyről várta az alsóházi rájátszást. Az idén gyengébb formát mutató, ám megalkuvást nem tűrő fővárosiaknak talán jól jött a szövetségi döntés, így biztos, hogy a következő szezonban is az NB I-ben szerepelhetnek. A kialakult helyzettel kapcsolatban a klub visszavonuló játékosa és egyben sportigazgatója: Laklóth Anna nyilatkozott a wbasket.hu-nak:
„Már nagyon vártam az alsóházi rájátszást, az alapszakasz sok játékosunknak úgymond csupán a nulladik szezonja volt. Most kezdődhetett volna az igazi küzdelem, hiszen végre velünk azonos képességű riválisok ellen játszhattunk volna, amiből sokat tanulhattunk volna. Sajnos komoly tapasztalatokkal lettünk szegényebbek. Ezzel együtt el kell ismernem, hogy ebben a helyzetben az egészség a legfontosabb, és teljes mértékben egyetértek a döntéssel, miszerint le kellett fújni a bajnokságot."
Kitűnően szerepelt a férfiak első osztályú küzdelmeiben a DEAC együttese: a hajdúságiak öt fordulóval az alapszakasz vége előtt a 4. helyen tanyáztak, így csalódottságuk érthető. A csapat vezetőedzője: Kovács Adrián így búcsúzott a szezontól:
„Sajnálom, hogy így alakult, de a saját, a családunk és más emberek egészsége érdekében ez volt a legjobb döntés. Most teljesen más mérkőzés vár a világra, hatalmas kihívás, de ahogy azt a DEAC öltözőben szoktuk mondani, együtt bármire képesek vagyunk.”
Jégkorong
A csapatsportok közül a Magyar Jjégkorong Szövetség volt az első, amely végleg lefújta a pontvadászatokat. Az Erste Liga alapszakaszában kitűnően szereplő DEAC bejutott a középszakasz felsőházának mezőnyébe, ahol ötven százalékos teljesítménnyel a 4. helyen végzett, és – mint később kiderült – hivatalosan ebben a pozícióban fejezte be az idei küzdelmeket.
Íme az egyetemi csapatokat is érintő látványsportok szövetségei által hozott döntések – a határozatokat szó szerint idézzük.
Kosárlabda
A koronavírus terjedése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát az utánpótlás korosztályokkal bezárólag. A beérkezett vélemények alapján döntő többséget kapott az a javaslat, hogy a bajnokságokat az eddigi eredmények alapján fejezzék be. Ezt elfogadva az elnökség úgy döntött, hogy befejezettnek nyilvánítja a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben. Bajnokot nem hirdetnek, mint ahogyan kieső sem lesz idén.
Jégkorong
A kormány által elrendelt veszélyhelyzet értelmében a 100 fősnél nagyobb beltéri, 500 fősnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltják, ami a mozikra, a színházakra és a sportrendezvényekre is vonatkozik. Mindez érinti a magyar bázisú nemzetközi bajnokság: az Erste Liga küzdelmeit. Noha zárt kapuk mögött folytatódhattak volna a mérkőzések – könnyen lehet, hogy csak ideig-óráig –, az MJSZ a versenyben maradt csapatok véleményét kikérve, a játékosok, a stábtagok és a további érintettek egészségét elsőrendű fontosságúnak tekintve, a szurkolók érdekeit is figyelembe véve úgy döntött, hogy a sorozatot lezárja.
Röplabda
A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége az 51/2020.03.16 számú határozatát, melyben a teljes felnőtt és utánpótlás teremröplabda bajnokság 2020.04.03-ig tartó felfüggesztéséről döntött, az alábbiak szerint módosította: a teljes felnőtt és utánpótlás teremröplabda bajnokság felfüggesztését 2020. május 15. napjáig meghosszabbítja.
Vízilabda
A Magyar Vízilabda Szövetség a versenyrendszerébe tartozó összes, 2020. március 13-án éjféltől határozatlan időre elhalasztott sportrendezvénye folytatásával kapcsolatban legközelebbi, 2020. május 11-i ülésén hoz újabb döntést.
A szakemberek a válogatott játékosoknak – legyen szó utánpótlás-korosztályokról, a női- vagy férfiválogatottakról – az edzésprogramokat elektronikus formában küldik, otthoni mozgást javasolnak, jelen helyzetben ezzel lehet fenntartani valamelyest a fizikai állóképességet.
Szöveg: Márványkövi Ferenc
Forrás: hunbasket.hu, hunvolley.hu, jegkorongszovetseg.hu, waterpolo.hu, nemzetisport.hu, deac.hu, beac.hu, wbasket.hu, PannErgy-MVLC-Miskolc hivatalos Facebook-oldala, Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület hivatalos Facebook-oldala
Kép: pexels.com, pixabay.com