
Remek kezdésének köszönhetően egy a hajrára igencsak izgalmassá váló, színvonalas találkozón győzte le a Debrecen a Győrt a női Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság második elődöntőjében a debreceni négyes döntőn, így holnap Debrecen - TFSE döntő lesz a hölgyeknél. A remekül kezdő Debrecen rajt-cél győzelmet aratott a szünet után magára találó, s a hajrára a mérkőzést szorossá tevő Miskolc ellen, így ahogy a hölgyeknél, férfi vonalon is Debrecen-TFSE döntő lesz a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban.
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, négyes döntő, NŐK
Közgáz-TFSE 58-67 (10-9, 17-15, 14-27, 18-16)
Debrecen, V.: dr. Mészáros, Tóth C., Lövei.
Közgáz: SZALAY 12/6, FARKAS 14/6, DOKTOR 21/3, Kocsis, Dénes 4. Cs.: KAPORNAI 6, Baliga, Pfandler 2, Szammer, Imre. Edző: Németh Kata.
TFSE: MIHÁCZI 6, VÖRÖSHÁZI 6/6, KARLÓCAI 21/3, KOVÁTS G., VARGA B. 13. Cs.: Révész, Szeli, Agic, Szabó E. Edző: Magyar Bianka.
A 3. negyed hajrájáig jól tartotta magát, gyakran vezetett is a Közgáz a címvédő TF ellen a női Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság első elődöntőjén, ám a TF a 3. negyed végén elhúzott, a negyedikben pedig már nem engedte magához igazán közel ellenfelét.
Bő másfél napja a TF megnyerte a Nemzeti Amatőr Bajnokságot, kérdés, a nagy öröm után hogy sikerül felpörögni Magyar Bianka tanítványanak. Nos 2 perc után, 4-0-s Közgáz vezetésnél időt kért, tanítványai nem igazán találták fővárosi riválisuk zónájának ellenszerét. Az 5. perc elején Varga Barbara megszerezte a címvédő első pontjait, de Doktor Anna ügyes betörésből felelt rá. A tét érződött, a két roppant lámpalázas csapat csatájában a küzdelem domborodott ki, a szakasz végén Karlócai Júlianna triplájával 1 pontra jött föl a címvédő TF.
Pfandler Csenge duplájára Vörösházi Jázmin triplával felelt, a 12. percben 12-12-t mutatott az eredményjelző. A találat egy 7-0-s TF-rohamot indított el, Németh Kata időkéréssel próbálta megtörni a címvédő lendületét. Sikerült, Doktor büntetőivel majd Farkas Fanni triplájával visszaszereznie a vezetést a Közgáznak, sőt a roppant hatásos időkérés után egy 13-0-s rohamot "elővezetve" 7 ponttal elhúzott. Miháczi Diána törte meg a TF hosszú kosárcsendjét. A félidő végén pontatlanná vált a Közgáz játéka, de szünetig 3 pontot megőrzött előnyéből.
Varga duplájára Farkas felelt a második félidő elején. A teremburáját mondhatták talán kissé dühösen a TF-esek, amikor Kapornai Dóra magas ívű, szinte a terem búráját súroló dobása után a kosarukba hullott a labda. Váltva estek a kosarak, majd Varga vezérletével egy 6-0-lal fordított a TF - időt kért a Közgáz. Ezúttal nem volt olyan hatásos, mint az előző negyedben, Vörösházi újabb hármast dobott, jóval tudatosabban játszott ekkor zóna ellen a TF, mint az első féldőben. Szalay Viktória fújt "ébresztőt" a Közgáznak, amely vezérletével egalizált. A negyed hajrájában Karlócai lépett elő vezérré, s a TF egy 12-2-es rohamot vezényelt a címvédőnek, amely így 10 pontos előnnyel várhatta a záró szakaszt.
Ez a roham, mint kiderült, felért egy "döntő csapással" a Közgáz számára, amelynek ugyan voltak felvillanásai a záró etap elején, de a TF visszaverve a felárkózési kísérleteket, tartva 10 pont körüli előnyét legyőzte fővárosi riválisát, s bejutott a döntőbe. A lepattanó csatát 56-41-re nyerő TF-ből Karlócai (21 pont, 14 lepattanó), Kováts (15 pont, 10 lepattanó) és Varga (13 pont, 14 lepattanó) is dupla-duplát ért el.
Németh Kata: Tisztességesen helytálltunk, kár, hogy a második negyedben szerzett hét pontos előnyünket nem tudtuk megtartani. Fejben a harmadik negyed végéig bírtuk, gratulálok a TF-nek.
Magyar Bianka: Gratulálok a csapatomnak, óriási elksmerés jár a lányoknak, hiszen nagyon nehéz sorozat közben most is megmutatták milyen nagy küzdők, mekkora szívük van. A döntőben szeretnék egy újabb jó mérkőzést játszani, s tovább nyújtani sikersorozatunkat az egyetemi bajnokságban.
Széchenyi KA Győr- Debreceni Egyetem 56-61 (8-17, 16-15, 16-13, 16-16)
Debrecen V.: Csabai.Kaskötő, Nagy V., Horváth Cs.
Győr: CHROMÉJ 14/3, Gosztola 4, Horváth D., Gyöngyösi, Biczó 9. Cs.: TÖRÖK 8, NAGY R. 7, PERL 10/6, Szűts 4. Edző: Barthalos István.
Debrecen: Mezei 6/6, SZABÓ R. 9/3, JÁVOR 8/6, Göttlinger 8, FOLTIN 14. Cs.: FÖLDVÁRI 16, Papp A., Herdon. Edző: Jávor Barna, Kovács Imre.
A kiírás szerint a "vendég pozícióban" hátul álló hazai, debreceni hölgyek gyors, pontos játékukkal, jó dobóformával indítva állva hagyták az első négyes döntőjüket mgelehetősen megilletődötten kezdő győri lányokat. A nyitó etap közepén 10-2-es debreceni vezetést mutatott az eredményjelző, s a 9. percben is csupán 4 pontnál jártak a görcsös, ziccereket hibázó dunántúliak. Az utolsó másfél percben ezt Chroméj Hajnalka vezetésével ugyan megduplázták Barhalos István tanítványai, de így is közel 10 pontos hátrányban voltak egy negyed után a Mezei Dóra tripláira építő vendéglátókkal szemben.
Színvonalas, jó játékkal indult a második etap, a győrieknek is voltak szép akcióik, a túloldalon viszont Szabó Réka már a 4. debreceni hármast emelte be. Nagy Rebeka elkapta a fonalat, ám hazai részről Göttlinger Anna vezérletével mindenre érkezett válasz, így állandósult a 10 pont körüli hazai előny. A félidő hajrájában egy 6-0-lal 6-re feljött a Győr, szünetben 8 ponttal "mentek" a vendéglátók.
A második félidő elején egymás hibáiból éltek a felek, több, mint 2 perc elteltével Foltin Blanka talált be először szünet után - azonnal érkezett a válasz Nagytól. Biczó Laura villanásaival feljött 5 pontra a szívósan küzdő győri csapat, ám Foltin és Földvári Andrea vezérletével megállította a további felzárkózási kísérletet a Debrecen. Perl Zsófia triplájára Jávor Petra felelt hármassal, remek kis kelet-nyugati csatává vált az elődöntő, tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a Debrecen. A letámadással labdákat szerző győriek a szakasz végén Perl vezérletével 5 pontra felzárkóztak.
Szabó kosarával kezdődött a záró etap, támadó pattanó után Török Barbarától érkezett a győri válasz. A palánk alatt többször is ügyesen megjátszott Földvári kosaraival tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a Debrecen, amelyre Török találataival "tapadt" a Győr. A szakasz közepén újabb győri labdaszerzés után Szűts Boglárka találatával 4, Chroméj szemfüles duplája után pedig 2 pontra csökken a különbség. Foltin büntetői után a Debrecen is letámadott, labdá, majd Földvári révén kosarat szerzett. 2 perccel a vége előtt Chroméj hármasa fokozta az izgalmakat. A végjátékban Chroméj kihagyta, Szabó viszont bedobta a büntetőket, így a Debrecen jutott a döntőbe, amelyből Földvári (16 pont, 11 lepattanó) és Foltin (14 pont, 13 lepattanó) is dupla-duplával zárta az összecsapást.
Barthalos István: Gyakorlatilag megpecsételte a sorsunkat, hogy egy negyed késéssel kapcsolódtunk be a mérkőzésbe. Első négyes döntőnk első mérkőzésén nem vallottunk szégyent, ilyen magas színvonalú, korrekt játékvezetést, amilyen ezen a mérkőzésen volt, még nem tapasztaltam pályafutásom során. E találkozó tapasztalataival felvértezve próbáljuk meg holnap legyőzni a Közgázt. Az egész győri kosérlabda társadalom nevében kitartást és gyógyulást kívánunk Gereben Líviára.
Jávor Barna: Gratulálok csapatomnak, amely nagyon nagy energiát fektetett a győzelem megszerzésébe. Döntő volt, hogy nem "ragadtunk be" az elején, hanem sikerült olyan előnyt szerezni, amely kitartott. Csapat szinten kiosztottunk huszonegy gólpasszt, nagyot küzdöttek a lányok, de az utolsó pillanatig harcoló győri csapat is megérdelmi az elismerést. Holnap megpróbáljuk még az elődöntőben mutatott teljesítményünket is felülmúlni.
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, négyes döntő, FÉRFIAK
TFSE - Nyíregyházi ESE 77-58 (10-26, 26-14, 18-7, 23-11)
Debrecen V.: dr. Mészáros, Tóth C., Lövei.
TF: Nagy Benedek 5/3, NAGY BOTOND 27/15, ARMAGHANI 6, Pintér 2, SCERBINSKIS 15/3. Cs.: Fülöp 2, Katona 5/3, Király, BOINITZER 7/3, HORVÁTH B. 8/6, Bognár. Edző: Boros Zoltán.
Nyíregyháza: BUS 7, CZURA 9/3, Oláh 8, Kovács Z 6., Gáspár 6. Cs.:MOKÁNSZKI 10/6, Vaskó, Vida, Szondi K.
Repülőrajtot vett, s egy negyed után 16 ponttal vezetett az alapszakaszban a TF-et kétszer is legyőző Nyíregyháza, ám szünetig 4 pontra feljött a fővárosi alakulat. A második félidő elején két kulcsjátékosát is elveszítette a Nyíregyháza, a TF egyre magabiztosabb lett, s jó dobóformát mutatva végül simán győzött.
Az alapszakaszban ritkán fordult elő mindkét oldalon, hogy "mindenki a feldélzeten", azaz minden kulcsjátékos a szakvezetés rendelkezésére állt, de most, az elődöntőben mindkét fél mindenkit bevetett.
4-0-ra még a TF vezetett, a nyitó etap közepétől azonban meglátszott, hogy a nyíregyházi az összeszokottabb alakulat. Bus Iván irányításával, egységes, helyenként szemre is tetszetős, szellemes csapatjátátékkal a szakasz második felét 17-2-re nyerve jelentős, 16 pontos előnyt szerzett a szabolcsi legénység.
Ezek után a NyESE játékosai talán nem is nagyon bánták, hogy a második etap elején jó másfél percig nem született kosár, úgy meg főként nem, hogy a második etap első találata Bus Iván nevéhez fűződött. Hiába dobott triplát Boinotzer Dávid, majd Horváth Barnabás a TF-ből, Czura Attila révén mindenre volt válasza a 15 pont körüli előnyét tartó Nyíregyházának. A félidő hajrájában Nagy Botond vezetésével felpörgette játékát a TF, miközben a nyíregyháziak elügyetlenenkedtek pár akciót, s egy parádés 11-0-lal - benne egy triplával a litván center Scerbinskistől - zárva a félidőt 4 pontra feljött.
A második félidő úgy folytatódott, ahogy az első befejeződött, azaz, ha úgy tetszik, lendületben maradt a TF, amely Nagy Botond két triplájára építve 7-0-lal indítva fordított. A Nyíregyhháza gondjait tetézte, hogy rövid időn belül két kulcsjátékosát is elveszítette: Oláh kipontozódott, Bus pedig szerencsétlenül érkezve egy dobás után súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett. A szakasz közepén a roppant hosszú nyíregyházi kosárcsendnek Mokánszki Máté vetett véget triplával, ám a 2. negyed hajrájától a 3. etap közepéig a TF egy 20-0-t vert ellenfelére. A találat nem okozott földcsuszamlásszerű változást a megfogyatkozó szabolcsi legényeknél, Nagy Botond és Armaghani Ármin jóvoltából tovább nőtt a fővárosi előny, 9 ponttal megugrott a TF, amely 7 pontos előnnyel várhatta a záró etapot.
A záró etap Horváth B. triplájával kezdődött, 10 pontosra nőtt így a fővárosi előny. A Nyíregyháza siettette a támadások befejezéseit, többnyire sikertelenül, Nagy Botond viszont képtelen volt hibázni, újabb hármasai után 14 pontosra nőtt a TF előnye. A Nyíregyházát Mokánszki egymaga próbálta versenyben tartani, s a szakasz közepén 10 ponton belülre is vitte övéit. Ezt követően azonban Scerbinskis és Armaghani jóvoltából újból "tízen túli" előnyt szereztek a fővárosiak, akik nagy hátrányból felállva, okos, tudatos játékkal teljesen megérdemelten jutottak a döntőbe a két kulcsjátékosát a második félidő elején elveszítő Nyíregyháza ellen.
Boros Zoltán: Védekezésben puhán, támadásban rossz ritmusban kezdtünk, így hamar nagy hátrányba kerültünk. Fontos volt, hogy szünetig sikerült négy pontra visszajönni. A második félidőben már jó ritmusban játszva és jól dobva sikerült fordítani. Bus Ivánnak jobbulást kívánunk.
Hegedűs Ferenc: Úgy tizenhet percig tudtuk azt játszani, amit elterveztünk, utána azonban nem volt mélységi játékunk, s a dobóformánk is visszaesett, míg ellenfelünknél akadtak, akik ekkor elkapták a fonalat. Döntő volt, hogy két kulcsjátékosunk kivált a második félidő elején.
Miskolci Egyetem - Debreceni Egyetem 69-75 (8-23, 12-13, 22-13, 27-26)
Debrecen V.: Csabai-Kaskötő, Nagy V., Horváth Cs.
Miskolc: TAKÁCS D. 23/9, Tóth B. 3, SZANYI 13/9, Kopasz 3/3, LIPPAI 12. Cs.: Piukovics 7/3, Gonda, Orliczki Márton., ORLICZKI B. 8, Orliczki Mátyás. Edző: Drahos Gábor.
Debrecen: POLLÁK 20/3, KOZÁK M. 16, KOZÁK B 12/3., ASSZÚ 13/6, Gáspár 2. Cs.: Szekeres 6/6, Szűcs M.1, Zsuga, SZŰCS B.5. Edző: Kovács Adrián.
A remekül kezdő Debrecen rajt-cél győzelmet aratott a szünet után magára találó, s a hajrára a mérkőzést szorossá tevő Miskolc ellen, így ahogy a hölgyeknél, férfi vonalon is Debrecen-TFSE döntő lesz a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban.
Remek hangulatban vett repülőrajtot (9-0) az agresszívan indító házigazda, de a kiírás szerint itt is hátul álló Debrecen a meglepő módon fölöttébb megilletődötten kezdő címvédő miskolciak ellen. Hiába szerezte meg Piukovics Bálint a Miskolc első kosarát, Kozák Márton dupláira, valamint Kozák Bertalan egy és Szekeres Ferenc két hármasára építve 15 pontos előnnyel zárta a Debrecen az első negyedet - igaz az előző elődöntőn a Nyíregyháza 16-tal "ment" egy negyed után.
A két Bence, Orliczki és Tóth jóvoltából 5 miskolci ponttal indult a második etap, azonnal időt kért Kovács Adrián a hazai, debreceni együttes edzője, de nem tudta megtörni a miskolci csapat lendületét, amely Takács Dániel vezérletével egy 10-3-al 10 ponton belülre került. Debreceni részről a Pollák Balázs villant a miskolci zóna ellen 3 pontért, átlendítette csapatát a holtponton. A félidő hajrájára a címvédő lendülete megtört, 16 pontos debreceni előnnyel vonultak pihenőre a felek.
Kozák B. 2+1-es akciójával közel 20 pontosra nőtt a különbség a 2. félidő elején. Szanyi Róbert két, Piukovics egy triplát emelt be, Takács pedig roppant mutatós duplát dobott, s egy 13-2-vel 10 ponton belülre kerül a címvédő. Asszú Ádám távoli duplával próbálta átlendíteni a holtponton a házigazdákat, a szakasz hajrájában állandósult a 10 pont körüli hazai vezetés, a szakasz végén Szanyi indításos kosarával 7 pontra zárkózott föl a Miskolc.
Kozák M. szóló kosarára Takács felelt középtávolról. Tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a Debrecen. A borsodiak siettették támadásaik befejezéseit - eredménytelenül, így Pollák hármasával újra 10 pont fölé hízott a különbség. A szakasz közepén Kozák B. demoralizáló, faulttal együtt bemutatott zsákolása még a helyi élvonalbeli csapat játékosai körében is jókora elismerést aratott. Kopasz Márton tripljával próbált hosszú hajrát indítani a Miskolc, ám a legkisebb debreceni, a magát a palánk alatt is rendre feltaláló Pollák 2+1-gyel próbálta megnyugtatni a debrecenieket. A végjátékban amolyan minden mindegy alapon Szanyi és Takács is triplát dobott, 7-re feljött a Miskolc. Piukovics az utolsó percben technikait kapott, de Kozák M. 3 büntetőt is kihagyott. Takács újabb hármasával 5-re zsugorodott a házigazda előnye. Az izgalmakat Pollák technikaija fokozta, de a roppant szaggatott, rengeteg büntetődobást hozó végjátékban 4 pontnál nem tudott ellenfeléhez közelebb kerülni a Miskolc, így ahogy a női, a férfi tornán is Debrecen-TF finálé lesz.
Miskolci részről Takács (23 pont, 10 lepattanó), a hazaiaktól pedig Asszú (13 pont, 10 lepattanó) zárta duola-duplával az elődöntőt.
Drahos Gábor: Sajnálom, hogy nem tudtunk negyven percen át méltó ellenfelei lenne a várakozásnak megfelelően rendkívül harcos, agresszív házigazdáknak. A pocsék kezdés rányomta bélyegét az első félidőre, így hiába támadtunk fel porainkból, túl kevés csapatmunkával dolgozva, s túl sokat hibázva a maradt nekünk a bronzcsata, amelyen próbálunk mindent megtenni.
Kovács Adrián: Talán a legfontosabb, amit szeretnék kiemelni az a VÉDEKEZÉS volt. Ahogy a torna előtt is nyilatkoztam, próbáltunk nagyon sok energiát fektetni ebbe, és úgy érzem, ez volt a siker kulcsa. Büszke vagyok a srácokra, végig fegyelmezetten játszva jutottunk a döntőbe, ahol újra megpróbáliunk mindent megtenni azért, hogy méltóképpen képviseljük egyetemünket.
Fotó: Derencsényi István