112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A Dunai Regatta győztese sárkányhajóban a Széchenyi Egyetem, nyolcasban a Harvard

Szombaton, a Budapesten rendezett Dunai Regattán a sárkányhajósók versengését a Széchenyi István Egyetem (SZE) csapata nyerte meg. Az evezős nyolcasok versenyében másodikként szintén a győri SZE csapata ért célba a győztes, amerikai Harvard Egyetem csapata mögött. A sárkányhajósoknál a Műszaki Egyetem és a Testnevelési Egyetem együttese végzett dobogós helyen, míg a nyolcasok mezőnyében az amerikai Princeton egyetem csapata lett a bronzérmes és a Corvinus Egyetem gárdája a négycsapatos döntőben a negyedik.

A sárkányhajósok mezőnye – amelyben három fővárosi és kilenc vidéki magyar egyetem egyenként 18 fős csapata vett részt, tehát összesen több, mint 200 hallgató mérte össze az erejét – a Parlament elől indult és a Műegyetem Központi épületénél ért célba. A nyolcasok mezőnye ennél rövidebb volt, mivel a csapatok a Vigadó elől indultak.

Az Antall József Tudásközpont által idén harmadszor megrendezett eseményt a fővédnök Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete nyitotta meg. A rendezvényen megnyitón beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, valamint Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is.

A rendezvényre összességében közel 15-20 ezernek voltak kíváncsiak. A rendezvény célja az volt, hogy az egyetemisták körében minél szélesebb körben népszerűsítsék a sportos életmódot, lehetőséget teremtsenek a közösségépítésre és felhívják a figyelmet a Duna sokszínű használatára.

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink