Május 14-én az első két összecsapást követően ünnepélyes keretek között került sor az idei Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság férfi és női négyes döntőjének megnyitójára Miskolcon.
Először Rakaczki Zoltán, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségi tagja, egyúttal a szervező Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club ügyvezető elnöke gratulált a döntőbe jutott 4 férfi és 4 női csapatnak. Elmondta, hogy a MEFS 43 sportágban hirdet országos egyetemi bajnokságot, amelyek közül a kosárlabda kiemelkedik, hiszen egész tanévet átölelő versengésről van szó, ahol a résztvevő csapatok mintegy 200 mérkőzést játszanak egymással - köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és a MEFS közötti példaértékű együttműködésnek.
Prof. Dr. Kékesi Tamás, a Miskolci Egyetem tudományos és nemzetközi rektor-helyettese örömét fejezte ki a tekintetben, hogy a Miskolci Egyetem lehet a házigazdája az egyik legrangosabb egyetemi országos bajnokságnak. Kihangsúlyozta, hogy egy felsőoktatási intézmény az oktatói, kutatói munka mellett a sportéletre is hangsúlyt fektessen, egyúttal méltatta a résztvevőket, akik a tanulást és a sporttevékenységet képesek összehangolni, egyaránt magas szinten folytatni. Beszédében emlékeztetett arra is, hogy a döntő győztesei jogot szereznek a nyári, Miskolcon megrendezésre kerülő Kosárlabda Egyetemi Európa-bajnokságon történő indulásra.
A TFSE és a Debreceni Egyetem csapatai mind a hölgyeknél, mind pedig a férfiaknál bejutottak a négyes döntőbe. Női vonalon még a Közgáz és az USC Szeged, a férfiaknál az Eger és a házigazda Miskolc került be a négy közé.
Érdekesség, hogy mind a férfi, mind pedig a női mezőnyben egyedül a TFSE jutott a négyes döntőbe a nyugati csoportból.
A hölgyeknél a címvédő TFSE veretlenül menetelt a négyes döntőig, amelynek első számú esélyese, még akkor is, ha MAFC-BME indulásával az egyetemi bajnokságra elveszítették egyik kulcsjátékosukat, a csapat "motorját", a korábban, amíg a műegyetemiek nem neveztek női csapattal az egyetemi bajnokságban külső játékosként a TF együttesét erősítő Miháczi Diánát. Így a tripla királynő Mányoky Juditnak jóval többet kell a játék szervezésével foglalkozni. Az is igaz viszont, hogy két fiatal, Gereben Dorka és Szeli Dorina érkezésével mind külső, mind pedig belső posztokon egy-egy minőségi kosarassal bővültek Boros Zoltán variációs lehetőségei, viszont a két fiatal jelenleg sérült, így nélkülük nehéz dolga lehet a címvédőnek.
A tavalyi ezüstérmes debreceni együttes egyik legjobbja, a sokoldalú, a mezőnyben, s adott esetben a palánk alatt is veszélyes, kiemelkedő teljesítményre képes, ám súlyos térdsérülése miatt harcképtelen Göttlinger Anna nélkül próbál minél jobb eredményt elérni. Nélküle nem lesz egyszerű, igaz a Földvári Andrea-Foltin Bianka center kettős igen erős, veszélyes, mindketten képesek dupla-duplát elérni. Nagy kérdés, mellettük a külső sor tagjai milyen dobóformát fognak ki, Kovács Imre együttesében fontos lenne, hogy kintről is érkezzenek pontok, hogy legyen meg az egyensúly.
Sérülések, ösztöndíjak, külföldi tanulmányutak miatt elég zaklatott volt a Közgáz alapszakasza. Kulcsjátékosok estek ki a tavalyi bronzérmestől, amely tekintve, hogy játékosai részben az egyetemi órákon és a fővárosi AKE-bajnokságban, részben pedig másodosztályú csapatokban játszottak, év közben túl sokat nem készülhettek együtt. A szerkezettel a Közgáznál sincs gond, kérdés a sérülések, külföldi ösztöndíjak miatt hány kulcsembert nélkülöz a fővárosi együttes. Lesznek visszatérők, akik az alapszakasz végén, s a rájátszásban hiányoztak, de nem teljes csapattal érkezik a társaság.
A Szeged masszív, összeszokott, a Női Amatőr Nemzeti Bajnokágban is együtt szereplő, ott a keleti csoportot megnyerő alakulat, amelynek az előző évadban nem sikerült beverekednie magát a négyes döntőbe. Most nyilván az érem megszerzése a cél a Tisza-parti lányoknak, akiknél több, igen sokra hivatott igen fiatal játékos is bontogatja szárnyait, akiknek még nem nagyon van négyes döntős tapasztalatuk. Viszont egy jó fizikai állapotban lévő, masszív társaság, érdekes női döntőre van tehát kilátás.
Ha csak a neveket nézzük, a TFSE férfi csapatának szinte előre oda lehetne adni az aranyérmet, a játék azonban éppen attól szép, hogy nem a nevek, hanem a játékosok teljesítménye dönt. Ami biztos, Juhász Tamás legénységében minden posztra van legalább két stabil NB I B-s játékosa, ugyanakkor csapatként együtt kérdés mire lesz képes az MTK Törökbálint, a Nagykőrös, a Tiszaújváros, a Tehetséges Fiatalok Budapest NB I B-s csapatában, valamint természetesen a TFSE NB II-es együttesében szereplő kosarasokat felvonultató, a nyugati csoportot simán nyerő alakulat.
Ha keretükben ennyire nem is bő, de igen erős, s ami igen fontos, összeszokott, egész évben együtt készülő riválisokkal kell szembenézniük a fővárosiaknak. Az előző évad ezüstérmese, az Eger tavaly a házigazda Debrecen mögött lett második, s ismerve Váczi Péter legénységét, minden bizonnyal szeretne előbbre lépni. Egységes, összeszokott, régóta együtt játszó, s fizikálisan jól felkészített alakulat az egri most is minimum éremesélyes.
Nyilván a címvédő, de az előző évhez képest jelentősen átalakult Debrecen játékosai sem csak turistáskodni érkeznek Miskolcra. Érdekes a helyzetük, hiszen az NB I B-ben játékosai többire "másodhegedűsök" a korábbi válogatott játékosokat felvonultató gárdában - az egyetemi bajnokságban bizonyíthatnak, s eddig bizonyították is: lehet rájuk számítani. Címvédőkként nyilván szeretnének minél jobban szerepelni Szarka Dávidék. Az együttesnek lesz olyan meghatározó játékosa, aknek ez lesz az első egyetemi döntője. Nyilván nem szeretnének üres kézzel távozni a debreceniek.
Minden bizonnyal a házigazda Miskolc is éremre hajt, bár a hazai pálya kifejezés ez esetben annyira nem állja meg a helyét, hiszen Drahos Gábor legénységének igazi "bázisát" az egyetemi körcsarnokot felújítják a nyáron rendezendő egyetemi Európa-bajnokságra. A rendező együttes legfőbb erénye egysége, s mentális ereje. Ahogy a csoportmérkőzések során , úgy a keresztjátékban is többször vesztett helyzetből fordítva, a szoros, kiélezett végjátékok többségét megnyerték Lippai Szabolcsék. A center tavaly még debreceni színekben lett bajnok, nyilván pikáns lesz a számára korábbi játékostársai ellen pályára lépni.
Mindent egybevetve mind a hölgyeknél, mind pedig a férfiaknál izgalmas, színvonalas, kiélezett csatákra van kilátás a Nemzeti Egyetemi Bajnokság négyes döntőjében Miskolcon.