111 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

A Balatonnál Váltófutó MEFOB zárja a májust

Május utolsó hétvégéje ismét Ultrabalatonnal és Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságokkal (MEFOB) várja a sportok szerelmeseit.

Az Ultrabalatonon rajtvonalhoz állók futással, vagy kerékpározással járhatják körbe Közép-Európa legnagyobb tavát, a Balatont. Az útvonal ismét Balatonaliga, Balatonfüred, Balatonfelvidék, Keszthely, Fonyód, Balatonboglár, Siófok és Balatonaliga között húzódik. Ez alkalommal is lesz egyéni férfi és női, páros női és páros férfi, valamint három fős női és férfi csapat, továbbá a 4-10 fős csapatoknak abszolút váltóverseny is. A külön is értékelt csapat kategóriák között méretik össze tudásukat a MEFOB versenyzői az egyetemi csapat kategóriában. A felsőoktatásban tanuló hallgatók csapatai a 4-10 fős  abszolút váltóversenyben is részt vesznek.

Az Ultrabalaton eredményhirdetésén dr. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség főtitkára díjat ad majd át a Club Aliga Nagyszínpadán (2015. május 31-én, vasárnap 15.00 órától).

A MEFS által kiírt három versenyből álló egyetemi - főiskolai váltófutó bajnokság sorozatából az áprilisban rendezett Szarvasűzők után az Ultrabalaton a Váltófutás MEFOB második állomása, amelyet az októberi, Pécsett tartandó Szarvasűzők követ majd.

Az Ultrabalaton bringatúrája, ahogy az a nevében is szerepel nem tipikus verseny lesz, hiszen a cél nem az, hogy minél rövidebb idő alatt érjenek körbe az indulók, hanem egy lehetőség azok számára, akik nem futva, hanem kerékpárnyeregben szeretnének a rendezvény hangulatába belekóstolni. A versengésen szintidő is lesz, a rajtidőponttól számított 32 óra áll rendelkezésre a kör megtételére, egyéni indulóknak és csapatoknak egyaránt.

Az idei Ultrabalatonon a kör legalább 32 szakaszból áll majd. A legrövidebb szakasz mindössze 3 kilométer, míg a leghosszabb, több mint 14 km lesz. Az eseményen 43 frisssítő állomás kínál majd felüdülést a futóknak, 8 pedig a kerékpárosoknak. A mezőnyt folyamatosan kíséri orvosi stáb mentőautókkal és motorosokkal és minden rajtszám hátulján megtalálható lesz az UB mentőszolgálat  telefonszáma, a versengés egészségügyi háttere tehát biztosított. Akik szeretik a kihívásokat, azoknak érdemes elindulnia. További részletes információk az esemény oldalán és a Ultrabalaton weboldalán.

 

Banner
Banner
Támogatóink