114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Budapest lesz 2019-ben Európa Sportfővárosa

2018. február 27-én a budapesti Bálnában gyűlt össze egy konferencia keretében a magyar sportvilág felsővezetése, miután Budapest nyerte el az Európa Sport Fővárosa 2019 címet.  

A brüsszeli székhelyű ACES döntésének értelmében Budapest nyerte el az Európa Sport Fővárosa 2019 címet. Ezt 2001 óta minden évben egy-egy 500 ezer főnél nagyobb népsűrűségű város kaphatja meg. A pályázatot elnyerő városnak az adott évben összesen legalább 365 sporteseményt kell rendeznie, legyen az akár helyi, közösségi, regionális, országos vagy nemzetközi verseny.

Az eseményen a résztvevő sportszervezetek vezetői közös sajtófalat írtak alá (a MEFS-et prof. dr. Kiss Ádám elnök úr képviselte), ezzel is jelezve, hogy maximálisan hozzájárulnak az elnyert rendezvény támogatásához. 

A tanácskozást annak érdekében szervezték, hogy a sportszervezetek és sportvezetők kifejthessék, hogy mivel járulnak hozzá a program sikerességéhez, illetve milyen együttműködés és stratégia szükséges ahhoz, hogy Budapest és ezáltal Magyarország még markánsabb szerepet töltsön be Európa sportéletében.

A 2019-es fővárosi rendezvénysorozathoz a MEFS a Testnevelési Egyemmel (TE) és a szakszövetségekkel közösen Sakk Európai Egyetemek Bajnokságát és Bridzs Európai Egyetemek Bajnokságát szervezi 2019. augusztusában. Továbbá számos MEFOB-nak is helyet ad Budapest, csakúgy, mint az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjának kiemelt központi helyszíne lesz a Főváros. 

Forrás: budapest.hu

A konferenciát dr. Szalay-Bobroviczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes nyitotta meg, aki elmondta, hogy Budapest 2015-ben nyújtotta be pályázatát, amelynek célja megegyezik a főváros törekvésével: az egészségmegőrzés, a sportra ösztönzés, a fair play és a közösségi élmények segítése a város lakói számára.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, hogy óriási büszkeség és elismerés ez Budapestnek. Szerinte ez a magyar sport és sportszakemberek érdeme, továbbá mindazoké, akik tettek azért, hogy a sport mint nemzetstratégiai ágazat fantasztikus mértékben fejlődhessen az elmúlt időszakban. Részletesen beszámolt Budapest sportprogramjáról és a 2018-2019- re tervezett hazai rendezésű sportrendezvényről. Kiemelte, hogy a hazai rendezésű világversenyek jelentős hatással vannak a sportszakmára és a sportdiplomáciára, valamint fontos szerepet játszanak az egészséges életmódra nevelés szempontjából is.

Forrás: www.facebook.com/dr.szabotunde.hu

Fürjes Balázs kormánybiztos beszédében kiemelte, hogy Budapest több „fronton” is előnyben van más városokkal szemben, például a megközelíthetősége, az infrastrukturális helyzete, a biztonsága, a mérete, az ország klímája, pezsgő kulturális élete, sportszerető lakossága tekintetében – minden megvan benne, hogy méltó legyen e kitüntető címre.

Ezt követően Gian Francesco Lupatelli, az ACES elnöke az együttműködésre és az összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet, majd hozzátette, hogy az elnyert titulus nagyban segítheti Budapest jelentkezését olimpia megrendezésére.

A konferencia következő részében prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora részletezte az egyetem szerepvállalását és hozzájárulását a programsorozat kapcsán. Az együttműködésnek három jelentős része lesz, a tárt kapus programok, a sportszakmai támogatások és az interaktív online fórumok megalakítása. Rektor úr bemutatta az újjáépülő campus terveit és az egyetem megvalósítandó jövőbeni fő feladatait. Beszéde zárásaként hozzátette, hogy a Budapest Sport Fővárosa 2019 program csak akkor lehet sikeres, ha megvan a bizalom, a szakmai kompetencia és a hitelesség. Véleménye szerint e három tényező elengedhetetlen fontosságú lesz a program megvalósítása során.

Ezután Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke elmondta, hogy a vízilabdasport milyen módon tud hozzájárulni Budapest sportéletéhez. Danada Judit főpolgármesteri hivatali osztályvezető elmondta, hogy a kerületek összefogása nagyon fontos lesz a megvalósításnál és a szervezési munkálatokban is, s a 2018-as esztendőt felkészülési évnek kell tekinteni. Dr. Kamuti Jenő (elnök, Budapesti sportszervezete Uniója és a Nemzetközi Fair Play Bizottság) és Bán Teodóra (ügyvezető, Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ) is hangsúlyozta, hogy miért fontos Budapestnek és ezáltal Magyarországnak a megnyert pályázat.

A rendezvény keretein belül mutatták be a Budapest Sport Applikációt. Kezelését, a benne rejlő lehetőségeket és személyre szabhatóságát emelte ki a fejlesztő ENCO Soft Kft.

A konferencia keretében Budapest hivatalosan is elfogadta az ACES jelölését az Európa Sportfővárosa címre, s ennek megerősítéseként Szalay-Bobrovniczky Alexandra átvette az ACES zászlaját Gian Francesco Lupatellitől. 

Forrás: budapest.hu

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink