112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

5+1 tipp a vizsgaidőszak stresszoldására

Új piacot teremtett a hétköznapokban véget nem érő stresszfaktor: étrendkiegészítők, nassolnivalók és egyéb függést generáló termékek árasztják el a vásárlókat, rossz szokásokra, negatív életmódbeli változásra biztatva ezzel a gyanútlan felhasználót. Vizsgaidőszakban pedig az ember olykor hajlamos engedni a csábításnak, holott létezik tudatos és ésszerű megoldás a stressz és a szorongás oldására!

Olvasási idő: 2 perc

Közeleg a vizsgaidőszak, aminek túlélésére sokan már kitapasztalt márkájú vitaminokkal, táplálékkiegészítőkkel, cseppekkel, nasikkal, koffeines termékekkel táraznak be. A megterhelő időszakot a hallgatók nagy százaléka a lehető legkevesebb alvással, egy nap-egy könyv kijelölt tanulási mennyiségekkel tolja végig, amik mellett – külső segítség nélkül – aligha lehet a napi többszöri „okostányér” összeállítására is figyelni. A megnövekedett ébrenléti idő és az agy hirtelen nagyfokú terhelése miatt a test önkéntelenül is gyorsan lelazító, szorongásoldó termékek hiányérzetét jelzi, s a vizsgaidőszak végére már függ a folyton meleg cukros kávétól, az energiaitaloktól, a koffeines-gyógynövényes bogyóktól az egészségtelen nasiktól.

 

Az egészségtudatosabb szemlélet jónéhány változást hozott az utóbbi években a fiatal felnőttek szokásaiban, azonban az időszakos kilengések aligha kopnak ki a köztudatból. Szorongásoldóként manapság gyakorlatilag bármi eladható, az internetes vásárlásnak köszönhetően korlát nélkül házhoz kérhetjük a legkülönfélébb „csodaszereket”. A jelen piacvezetők közé tartoznak a méregdrága CBD (kannabidiol) olaj és a belőle készülő gyógyhatású készítmények, de számos gyógynövény – és egyéb - alapú tabletta, gyógytea is kiugró forgalmat könyvelhet el a vizsgák idején. Az online oktatás megnöveli a magányérzetet, a társadalmi elszigetelődést is, ami miatt még inkább csábító lehet mesterséges szerekkel könnyíteni az idegrendszeri feszültséget.

 

Feketeleves

A stresszoldóként hirdetett termékek sajnos nagy százalékban placebók, maximum függést okoznak és kevesebb pénzt a bankszámlán, esetenként pedig mellékhatásai okán szervi problémákat is az arra érzékenyeknél. Természetesen nem az a veszélyes, ha valaki idegességében kettővel több kocka csokit fal be, hanem az, ha pirulákkal ébred, dönti magába a koffeint és véreres szemekkel energiaitallal öblíti le. Közben persze eltűnik néhány pizza, hambi és a végén előbb ugrik be a kínai étterem kínálata, mint a legjobb haver neve.

 

Megoldás

  1. Napi rutin összeállítása, amiben naponta legalább egyszer, de inkább kétszer beiktatunk testedzést. A fokozott izzadással járó, kellemes fáradtságérzet köztudottan szorongásoldó hatású, ráadásul a tanulás is könnyebben megy a lemozgatott izomzattal. Reggel egy pörgősebb futás vagy HIIT-edzés, este pedig egy csontokat, izületeket nyújtó, a folytonos ülés miatti izmokat erősítő jóga vagy Pilates még a pihentető alváshoz is hozzásegít.
  2. Előre megtervezett étkezési idők – akár telefonos jelzéssel -, hogy véletlen se maradjon ki egy étkezés sem a napi ajánlott 4-5-ből.
  3. Megfelelő étrend-terv összeállítás (Előre bevásárlással mindez könnyedén koordinálható.) Ha rendelünk is, legyen meg a napi megfelelő fehérje-gabona-zöldség-gyümölcs arány!
  4. 2-3 liter folyadék kézközelbe készítése. Léteznek memória serkentő gyógyteák – pl. ginseng ginko bilobával -, amiket egy kevés mézzel és citrommal turbózva még az immunrendszerünket sem hagyjuk teljesen magára. A matcha tea pedig az L-teanin aminosav magas koncentrációja miatt elősegíti a kikapcsolódást és a jó közérzetet, vagyis könnyebben lendülünk át vele a feszültebb időszakon. Kerüljük a túlzottan cukros, koffeines termékeket, mivel azon túl, hogy függést és elhízást okoznak, nem lesz tőlük nagyobb „tárhely az agyban”.
  5. Az e-sport és a sakk is remek tanulást támogató tevékenység: edzi a memóriát és karbantartja az agyat, mégis kikapcsol a fokozott stressz alól egy kis időre.

 

+1.         Manapság egyre elterjedtebb - legfőképpen nyitottság szükséges hozzá -, és kifejezetten megnyugtató lehet egy felnőtt színezőkönyv beszerzése, ami kiváló gondolatébresztő és pihentető egyszerre, bármennyire gondoljuk is gyerekesnek a tevékenységet. (Franciaországban kapható pl. olyan csokoládé, melynek csomagolásán színező található, ezzel is oldva a feszült vásárlók idegességét.)

 

Bármennyire nehéz is a szemesztereket záró tudás bizonyítása, minden körülmények között törekedjünk az egészséges, fokozott testmozgással kiegészített életmód tartására! Amíg nincsen teljes kijárási korlátozás, próbáljunk minél több edzést a szabadban végezni, de otthoni testedzésre is temérdek ingyenes alternatíva létezik: kattanj rá!

Fotó: PxHere

 

 

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK











Banner
Banner
Banner
Támogatóink