112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

25. ALL-STAR Kosár Gála - győzött a Nyugat

Az előző két évben döntetlennel zárult All Star-meccsen szombaton, nagy küzdelemben, a Nyugati csapat végig vezetve magabiztos győzelmet aratott.  

NYUGAT-KELET 138-127 (38-28, 28-29, 40-30, 32-40)

A meccs előtt pedig az egyetemi férfi válogatott 80-76-ra legyőzte az U20-as válogatottat, a gála legjobbjává pedig - akárcsak tavaly - a fehérvári Lóránt Pétert választották.



A főmérkőzés felvezetéseként az egyetemi férfi válogatott 80-76-ra legyőzte az U20-as válogatottat, a nagyszünetben pedig speciális olimpikonok tartottak kosaras bemutatót.

Ezt követte a kerekesszékes kelet-nyugat mérkőzés, amelyben - látva a játékosok elszántságát - a nyugat látványos győzelmet, óriási közönségsikert aratott.

Az ünnepélyes felvezetés és bemutatás után jöhetett a nap csúcspontja: a gálameccs szokás szerint rengeteg zsákolást, látványos megoldást és hárompontost hozott.

Az első negyed utáni szünetben a Molten  tripladobó versenyben a ZTE játékosa, Benke Szilárd nyert, a harmadik negyed után pedig a zsákoló viadalban Justin Edwards az Alba Fehérvár kosarasa bizonyult a legjobbnak.

Ami a Tüskecsarnok teltházas közönségének nagy örömöt és izgalmat okozott, hogy az amatőr versenyzők mind a két kiegészítő versenyben - Mészáros Richárd a tripladobó viadalon, Csaba György pedig a zsákolóversenyen - megszorongatták a profikat.

Az igazi nagy ünnep azonban a félidőben következett. Mindkét nemben, minden szakágban volt bőven ok ünnepelni. A férfi és a női válogatott egyaránt kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

A 3X3-as szakágban női csapatunk Európa-bajnok lett, s a férfi gárda is értékes helyezéseket szerzett mind a világ-, mind pedig az Európa-bajnokságon. És persze köszöntötték a legújabb óriási siker elérőit is, a - kis túlzással - Kínából a Tüskecsarnokba érkező vb-bronzérmes női egyetemi együttes tagjait.

Visszatérve a mérkőzésre: a nyugati csapat végig vezetve magabiztos győzelmet aratott.

A félidőben köszöntötték és megjutalmazták az idei kosársikerek részeseit, köztük a jövő évi Európa-bajnokságra kijutott férfi és női válogatottat, az Európa-bajnok 3x3-as női válogatottat, továbbá az U18-as Eb-ezüstérmes női csapatot is.

keretek:

NYUGAT: UBILLA 14/12, Govens 9/3, Ferencz 5/3, Lóránt 10, KELLER Á. 18. Csere: Supola Z. 6/6, C. SMITH 15/9, VÁRADI B. 13/9, Allen 6/6, Spica 12, EDWARDS 14, BENKE 16/12. Edző: Teo Cizmic

KELET: KINNEY 12, Vojvoda 2, Lilov 2, Sztamenkovics 7/3, POSCIC 17/3. Csere: ARRINGTON 12/6, Medve 8, Ivosev 7/3, Juhos 13/3, PACHER 27/3, KOVÁCS Á. 15/9, Thompson 5/3. Edző: Sztojan Ivkovics

forrás: index.hu/sport; origo.hu/sport

Fotók: Kürti János, Turf&Sports, Szabó/NSO, sportfaktor

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink