112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

2016-ban is „Szabad a sport!”
Idén is a BEAC sportágválasztójával, az ELTE Sport7-tel indul az egyetemi sportszezon az ELTE-n. Szeptember 12-16. közötti sportágválasztó kiváló alkalmat teremt arra, hogy az érdeklődők megismerkedjenek az ELTE-s sportolási lehetőségekkel.

Az Európai Sporthéten zajló rendezvényen hétfőtől péntekig az ELTE Bogdánfy úti Sporttelepén és további helyszíneken több mint 40 sportágat lehet kipróbálni.

Az edzéseket az ELTE sportszervezői, ösztöndíjasai, valamint a BEAC szakosztályok edzői és oktatói tartják. 

A rendezvény mottója a „Szabad a sport!”, hiszen a nyílt hét folyamán minden edzés, sportág ingyenesen kipróbálható és akár több sportág megismerésére is lehetőség nyílik.

Az ELTE Sport7 programjaiból:

  • ELTE Aerobik – Mozogni boldogság: mindennap különböző típusú órákat tartanak az ELTE aerobik oktatói. Zumba, alakformáló, intervall, dinamikus jóga, zsírégető, kondi-aerobik egy helyen. Részletek: http://beac.hu/aerobik/
  • Egyetemi csapataink toborzót és bemutató edzéseket tartanak futsal, nagypályás labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, röplabda sportágakban.
  • Funkcionális tréning, TRX, kettlebell
  • Spinning
  • Polefitness
  • Jóga
  • Falmászás
  • Cheerleading
  • Erő- állóképességi sportok: atlétika, triatlon
  • Táncos sportok, bemutatók: hastánc, modern jazztánc
  • Küzdősportok: kick box, muay thai, karate, brazil jiu-jitsu
  • Különleges ütős sportok (KÜS):  tenisz, tamburelli, gyorstollas, tollaslabda
  • Asztalitenisz
  • Sakk

Az egyes sportágakról további információkat a megújult ELTE Sportkisokos nyújt.

Helyszín:

Két percre az ELTE Lágymányosi campusától, a Bogdánfy út 10. szám alatt található az ELTE Bogdánfy úti Sporttelepen.

Egyes sportágak bemutató edzései kihelyezett helyszíneken kerülnek megrendezésre! A további helyszínekről az ELTE Sport7 2016 Facebook eseményen lehet tájékozódni!


Időpont:

A szorgalmi időszak első hetében – szeptember 12-16. között – mindennap.


További részletek:

Facebook: ELTE Sport7 2016

Forrás: ELTE-BEAC

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink