110 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

200 m pillangón világbajnok a BME hallgatója

Megvan a második magyar aranyérem a kazanyi vizes világbajnokságon, Cseh László szerezte 200 pillangón. Ez volt a magyar úszósport 25. vb-aranyérme. Cseh kereken 10 évvel ezelőtt nyerte eddig egyetlen vb-aranyát. Akkor 400 vegyesen nyert Michael Phelps távollétében.

Cseh László hétfőn bronzérmet szerzett az 50 pillangón, a szerda délutáni 200 pillangó döntőjében sokkal többre vágyott annál, hiszen az előfutamban és az elődöntőben is a leggyorsabb volt. Egy másodperccel verte a dél-afrikai olimpiai bajnok Chad Le Clos-t, kétszer úszott 1:54-en belül, ami évekig nem sikerült neki.
A döntősök eddig látott teljesítménye alapján úgy lehetett kalkulálni, hogy kettejük párharcába nemigen szólhat bele senki más.

Cseh ezúttal sem rajtolt jól, ötvennél Le Clos vezetett, a magyar második volt. Száznál sem változott a sorrend, de mindössze nyolc század volt a hátránya.

A harmadik ötvenen rákapcsolt, átvette a vezetést, és az utolsó hosszon megőrizte előnyét. Két tizeddel nyert a dél-afrikai előtt, 1:53,48-as idővel. Az utolsó méteren szinte csúszott a célba, alig emelte ki a fejét a vízből. Le Clos édesapja a lelátón toporzékolt, nem akart hinni a szemének, hogy a fiánál egy 7 évvel idősebb úszó gyorsabb volt idén.

A 29 éves Cseh amúgy az országos bajnokságon második volt Győrben, a 18 éves Kenderesi Tamás legyőzte, ő azonban betegsége miatt nem indulhatott a vb-n.

Cseh tavaly szánta rá magát az edzőváltásra, de már a londoni olimpia előtt is próbált új utakat keresni. A végső döntés azonban a berlini Európa-bajnokság lehetett, és az ott elért gyengébb, egyébként aranyérmes idő.

Az egri színekben versenyző úszó nevelőedzőjével, Plagányi Zsolttal talált rá a pillangóra. 200 pillangón versenyzett a 2008-as olimpián, de csak a 2011-es vb-n és rá egy múlva az olimpián próbálkozott még ezen kívül.

Plagányi azt mondta róla, minden fejben dől el, és Csehnek nagyon sok esze van az úszáshoz.

Az edző azt vallja, hogy az akarás és összpontosítás mellett az úszáshoz könnyedség is kell. Tanítványára inkább a görcsösség és a feszesség volt jellemző sokáig, Kazanyban azonban új arcát mutatta, szinte már lazán versenyzett, magától értetődő gördülékenységgel.

Cseh célja már három éve a riói olimpiai győzelem, most egy jelentős lépéssel közelebb került hozzá.

„Nagyon nehéz utat jártunk be, őt mindenki elkönyvelte úgy, hogy itt van az az úszó, aki örök második-harmadik. Hát nem, Cseh László olyan úszó, aki első, aki képes győzni. Fél évig dolgozunk azon, hogy ez teljesen beleivódjon. És ma minden visszaigazolódott" - mondta Plagányi Zsolt, edző.

A boldog győztes így értékelt: "Nem gondoltam volna januárban, a harminc felé haladva, hogy kétszáz pillangón leszek a világ legjobbja. Az volt bennem, hogy még egyszer meg akarom mutatni, ezért váltottam, ezért kezdtünk új módszerekkel edzeni. A mai úszás nem volt a legjobb, az utolsó húsz méteren már nagyon nem éreztem a karjaimat, ennek ellenére tudtam, akkor is végigcsinálom. Hogy sírtam-e utána? Majdnem. De csak majdnem – mert erős vagyok."

 

Forrás: index.hu

 

Banner
Támogatóink